A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Gárdos Csaba: Állami stratégia a műemlékek fenntartásában

ramban gondolkodva lehet pénzt szerezni. Általában a várak érdekében senki sem emel szót, de pl. konkrétan Egerért vagy konkrétan Visegrádért mind az állam tisztviselői, mind a képviselők, mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások könnyedén megnyerhetők. A napokban volt a kezemben a Gyulával kapcsolatos feladatokról a Kormány számára készített anyag. Ebből megismerhető, hogy mennyi pénzt adott a megye állagmegóvásra, hogy üzemelteti a gyűjteményt, a várszínházat, és hogy hiába nullszaldós az üzemeltetés, fejlesztésre már nem maradt pénze. Felsorolták a megvalósítandó feladatokat is — a várszínház új produkciója, középkori életmódtörténeti kiállítás stb. — és ezekhez kér az államtól, illetve a Kormánytól hozzájárulást. Ez már projekttámogatás. Sokkal jobban kezelhető. Látszik, hogy mit tett meg az önkormányzat, mi az amihez központi támogatást kér. így már közös lehet a teherviselés, és akár a Kulturális Alap is hozzájárulhatna. A Kormány nem is utasította el, csak azt kérte, hogy a hasznosításra vonatkozólag is dolgozzanak ki elfogadható konstrukciót. A másik ilyen anyag, amit mostanában láttam a Mihályi kastély hasznosítása. Ennek kezelője költségvetési szerv, a Győr-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal volt, de a kihasználtsága is nagyon alacsony volt, az idegenforgalomban sem tudták hasznosítani, s így nem volt pénz a felújításra. Ekkor, hogy a műemléki értékek mégis védve legyenek és kiadást se jelentsen, felkutattak egy vállalkozót, akivel sikerült olyan szerződést kötniük, amelynek értelmében jelképes bérleti díj fejében rögzített összegű, több tízmillió forintos nagyságrendű felújítást vállalt. Ezt azon a 15 éven belül kell elvégeznie, ami alatt le is jár a bérleti szerződés. A bérbevevő sikeres vállalkozó. Még egy példát említenék; a gödöllői Grassalkovich Kastélyét. Ezt sokan ismerik, éppen a mai újságban is megjelent róla egy kép, rövid magyarázattal, már a műemléki konferenciánkhoz kapcsolódóan. Ezen a példán szinte minden bemutatható, amiről eddig szóltam. Mindenekelőtt a többféle forrásbevonás. Az önkormányzati ingatlanvagyonnal szállt be, amelyet értékesíteni lehet és így jelentős forrás keletkezik. A költségvetés többszáz millió forinttal és garanciavállalással segíti a felújítást. Született egy alapítvány, amely összegyűjti az adományokat, létrejött egy közhasznú társaság, több tulajdonossal. Vállalkozások jelentkeznek akár szponzorként, akár valamelyik majdani projekt megvalósítóiként. Azt lehetne mondani, hogy ez az egész azért jött össze, mert az állam mögé állt, de ez így nem igaz. 15 év óta húzódik ez a program és nem tudott beindulni addig, amíg nem sikerült összehozni egy többlábon álló, többpólusú finanszírozási rendszert, jó szervezeti háttérrel. Összefoglalásként megismételném: szorgalmazni kell a közintézmények műemléképületben való elhelyezését, meg kell tartani a közvetlen állami támogatásokat, de ennek ki kell egészülnie konkrét projektek megvalósítására, társfinanszírozók bevonásával és a saját bevétel lehetőségének megteremtésével létrejövő konstrukciókkal. Az állam természetesen nem vonulhat ki a műemlékvédelemből, de partnerekre és korszerű megoldásokra van szükség, és — még egyszer kiemelem — erős szakmai érdekképviseletre, mely határozottan, célratörően képes bizonyítani az előirányzatok szükségességét és garantálni, hogy a meglévő, illetve a későbbiekben rendelkezésre álló források racionálisan kerüljenek felhasználásra. Köszönöm szíves figyelmüket.