A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Záró plenáris ülés - Hozzászólások - Fejérdy Tamás: Összefoglaló

FEJÉRDY TAMÁS ÖSSZEFOGLALÓ Hadd kezdjem azzal, amit a végén majd még szeretnék bővebben is kifejteni, hogy nagyon köszönöm mindenkinek a konferencián való együttműködő részvételt. Meggyőződésem, hogy a műemléki konferenciák sorában ez a mostani is emlékezetes lesz. Nagy Tiborné igazgató asszony tegnap az előadás elején azt mondta, úgy látszik, most „hagyománytörést" követünk el, mert nemcsak a szépségeket mutogatjuk egymásnak, nem nagyszerű képeket vetítünk, hanem valóban szembesülünk a problémákkal és a gondokkal. Úgy hiszem, ezt helyesen tesszük, és egy-egy ilyen találkozásnál erre bizony nagy szükség van, annál is inkább, mert sokszor elhangzott, hogy a megoldás valószínűleg csak kompromisszum eredménye lehet. Azt gondolom, ha jól látjuk problémáinkat, akkor sokkal inkább tudunk olyan kompromisszumot kötni, ami az ügy érdekét szolgálja, nem a kompromisszum kedvéért magáért van. Mi, a műemlékvédelem hivatásos művelői a kompromisszumot úgy képzeljük, hogy abban mindkét fél enged, végül valahol félúton találkozunk. Ügyfeleink általában úgy szokták elképzelni, hogy „engedjetek ti". Azt remélem, ez a mostani találkozásunk arról szólt, hogy jobban lássuk egymást, jobban ismerjük a problémáinkat, és jobb, hasznosabb kompromisszumokat kössünk. S most lássuk a műemlékek tulajdoni helyzetéről szóló összefoglaló értékelést a XVIII. Országos Műemléki Konferencia tudományos tanácskozásának tükrében. Az első tézis, amellyel a konferencia teljesen egyetért, hogy a műemlékek léte, fenntartása tekintetében a főszereplő, a döntő szereplő maga a tulajdonos. Jó tulajdonos, gazda nélkül nagyon sok mindent lehet tenni a műemlékek érdekében, de az eredmény vagy elmarad, vagy nem szól hosszú távra. A másik tézisszerű megállapítás talán az lehet, hogy „békeidőben" mindegy, müyen tulajdonformához tartozik a műemlék, mindegy, milyen tulajdonformában tulajdonosa valaki, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy az a bizonyos tulajdonos — lehet állami-, önkormányzati-, egyházi- vagy magánszemély — a maga egyediségében milyen tulajdonos, felelős gazdája-e műemlékének vagy sem, érti-e a feladatát vagy sem. Ez a „békeidőben" vagy „normális helyzetben" való megkülönböztetés azért indokolt, mert a konferencia során azt is láttuk, hogy a tulajdonosváltás, a tulajdonoscsere különleges helyzet, amikor nem szabad automatikusan útjára engedni a folyamatokat. Több előadás érintette, és körüljártuk azt, hogy a műemlékeknél minden eset egyediként kezelendő, hogy a mai helyzetben egy automatikus, körültekintés nélküli tulajdonosváltás nagy károkat okozhat. Ezért a konferencia nagyon fontosnak tartja, hogy a tulajdonosváltás mindig gondosan és aprólékosan előkészített legyen, hogy tulajdonosváltáskor az adott műemlék értékei legyenek leltárba véve, és eszerint átadva az új gazdának mind a konkrét értékeket mind pedig az állapotot tekintve. Különleges jelentőséget tulajdonított a konferencia ebben az összefüggésben a jogszabályok szerepének, a meglévőknek és a meg nem lévőknek egyaránt, és hangsúlyozta, hogy ebben a kérdéskörben is rendkívül fontos a műemléki törvény mielőbbi megalkotása, bár ez önmagában nem