Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

I. szekció - Szabó Bálint: Műemlékek kulturális hasznosításának sajátos körülményei Erdélyben - Sisa Bálint: Tájházi gondok

SISA BÉLA TÁJHÁZI GONDOK Az ország területén tájházainkkal valóban gondok vannak, bár még nem is olyan túl régen jelentős eredményekről számolhattunk be. Az elmúlt időszak egy részét a Műszaki tervezés c. folyóiratban megjelent cikkem jól példázza. Az ott közölt információk még tovább komplikálódtak, s a cikkben különösen előtérbe kerülő tervezési munkákra ma is égetően szükség van. A népi műemlék, mint fogalom, nem túl régi. A népi építészeti emlék meghatározása dr. Varga László professzor szerint a következő: „Minden olyan építmény, épület, épületrész, mely egyrészt a táji adottságokkal együttesen, a hagyományos népi településsel szervesen és elválaszthatatlanul kapcsolatban áll, amely valamely tájképi jelenség kiegészítő tartozéka, amely eredeténél és rendeltetésénél fogva a népi életforma hiánytalan és jellemző, kifejező alkotórésze, amely a táji építőanyag és a hagyományos építőkészség, szerkezetjellemző és kiemelkedő típusa vagy példája, amely a művészi stílusok és a népi díszítőművészet kapcsolatát megőrizte, azt mutatja és magyarázza, népi-néprajzi műemlék, s műemléki védelemben részesül." A paraszti kultúrával kapcsolatos emlékek műemléki védelmét csak az 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendelet tette lehetővé. A népi műemlékek megmentésének módjai közül a legszerencsésebb az, ha az épületet eredeti helyén tartják fenn, ezen túl, ha egy utcaképben, településrészben vagy egy nagyobb egységben. Itt nem kívánok kitérni arra, hogy ezeket az épületeket rendeltetésszerűen használják-e, vagy esetleg az egész együttes új közösségi célú funkciót kap. Amennyiben erre nincs lehetőség, és az épület népi építészeti és néprajzi szempontból különösen jelentős, és helyszíni fenntartása sem megoldható, akkor telepíthető át szabadtéri néprajzi múzeumba. Ebben az esetben — ha az épület műemléki védelem alatt is áll — védettsége meszűnik, és a továbbiakban múzeumi tárgyként kezelik. A harmadik lehetséges mód, amikor sem helyszíni fenntartására, sem szabadtéri múzeumba történő áttelepítésre nincs lehetőség, az épület teljes műszaki felmérésének elkészítése. Hazánkban már régóta foglalkoznak népi épületek megmentésével. A tájházak bizonyos fokig külön kategóriába tartoznak. Dr. Balassa M. Iván az alábbiakban definiálta a tájház fogalmát: ,,A tájház a népi építészet szempontjából jelentős, esetleg népi műemléknek minősített épületeiben berendezett lakásbelsőket, ritkábban műhelyeket, kezdetlegesebb ipari létesítményeket bemutató múzeum." Az első tájház a balassagyarmati Palóc Múzeum, mely 1932-ben nyílt meg. Az utána történő próbálkozások nem hoztak az egész országot érintő eredményeket, függetlenül attól, hogy értékes kísérleteknek számítottak. A tényleges nagyobb léptékű gyakorlati munka akkor kezdődött el, amikor az Országos Műemléki Felügyelőség népi építészeti szakembereket kezdett alkalmazni főállásban. Itt az első jelentős, mintaszerű helyreállítás 1961-ben történt, ekkor Mendele Ferenc tervei alapján helyreállították a Nagyvázsony, Bercsényi u. 21. szám alatti épületet. A tájházak számának ugrásszerű növekedésében döntő fordulatot jelentett, amikor 1974-ben az Országos Műemléki Felügyelőség 30 millió Ft-ot kapott a Minisztertanácstól népi és népi ipari