Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

III. szekció - Szigligeti Imre: Műemlékvédelem és turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

SZIGLIGETI IMRE MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS TURIZMUS SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN A Nyírtourist Idegenforgalmi Hivatal december 31-én alakult át kft-vé, amely kimondottan profitorinetált szervezete lett az Idegenforgalmi Hivatalnak. A megyei önkormányzat ugyanekkor alakította meg a Turinform Irodát, amely non-profit tevékenység ellátására hivatott. Ez traumát okozott az Idegenforgalmi Hivatalban dolgozóknak, mert nem látták egészen tisztán, hogyan is lesz, hogyan tovább? Szerencsére az idő mindent begyógyított, és nem vált ez a két oldal teljesen külön. A kft. — egy picit együtt dolgozva a Tourinform Irodával — ugyanazokat a feladatokat vitte tovább, amelyeket az Idegenforgalmi Hivatal megkezdett — és ebbe a munkába kapcsolódott be kiegészítésképpen a Tourinform Iroda. Tulajdonképpen sohasem volt nagy idegenforgalmat lebonyolító megye Szabolcs megye. A gyakorlat azt mutatta, hogy amikor Hajdú-Bihar megyében, Debrecenben, illetve Miskolcon a szálláshelyek bedugultak, főleg az idegenforgalmilag frekventált időpontokban, mivel más szállás nem adódott, eljöttek Szabolcs megyébe. Ez főleg a belföldi turizmusra értendő. Ezen kívül főleg a tranzitforgalom csapódott le a megyében. Itt elsősorban arra gondolok, hogy a szomszédos országokba utazók itt kapták az utolsó szolgáltatásokat, itt éjszakáztak mielőtt átmentek volna az országhatár másik oldalára. Az első traumát a megye idegenforgalma a kishatármenti forgalom megnyitásakor élte át, hisz Szabolcs-Szatmár-Bereg nem volt fölkészülve arra, hogy szálláshellyel lássa el az ide érkezőket (ez a szám naponta 60 és 100 ezer fő között mozgott). Az első évben ráadásul, amikor Záhony mellett 4 új „kishatárt" nyitottak a Szovjetunióba, egy év alatt egymüTió-kettőszázezer gépkocsi lépte át a magyar—szovjet határt, ami azt jelentette, hogy a kereskedelemi üzletek, a szálláshelyek, a közutak bedugultak. A magántőke bevonásával sikerült elérnünk, hogy a mai napig rendesen el tudjuk látni ezt a hozzánk beutazó forgalmat, amely ugyanakkor az idegenforgalom szempontjából nem egészen hasznosítható, hisz azok az emberek, akik átjönnek, nem a műemlékeketjönnek meglátogatni, nem a kereskedelmi szálláshelyeket veszik igénybe a megyében, ez elsődlegesen bevásárló turizmus. Természetesen tudjuk, hogy a megye idegenforgalmának ezt is ki kell szolgálnia, de fájó pontunk, hogy bár a hozzánk bejövő idegenforgalom mennyiségüeg nagy számot mutat, de minőségüeg, azaz forintban lecsapódva igen csekély. El lehet képzelni, hogy amikor bejön a szovjet rokon a 300,— Ft/éjszaka szállás-ár sok egy főre, holott a mosatás költségünk meg a villamosenergia-árak emelkedésével lassan tulajdonképpen önköltségi áron biztosítjuk ezeket a szolgáltatásokat. Hol van akkor a kiút? A legnagyobb nehézségeket az okozza, hogy jobbára olyan központi problémáink vannak, amit a megye egyedül nem tud megoldani. Ez elsősorban az idegenforgalmi rendelet, illetve a törvény betartása. Köztudott, országos dolog, hogy a gombamód elszaporodó utazási irodák lejáratják a szakmát, lejáratják azokat az utazási irodákat, amelyek becsületesen próbálnak megélni. Roncs-autóbuszainkkal lassan nem tudunk külföldre eljutni. Na de — kérdezem én — hogy a csodába vegyen egy utazási iroda vagy egy magánember húszmillió