Önkormányzatok a helyi és nemzetiségi értékekért (A 16. Országos Műemléki Konferencia Békés megye, 1991 )

Rohn Mátyás: Györköny: egy sváb pincefalu helyi védelme

zés gyakorlatilag e század elejéig tartott, a pincék száma elérte a 450-et az 1920-as években. Mivel ötszáz ház állt akkor a faluban, gyakorlatilag minden családnak volt présháza. Mint említettem, elég jelentős szerepet játszott a falu életében ez a rész. A pincékkel beépített terület körülzárt egy kb. 1 hektár nagyságú teret, ami korábban népünnepélyek, nagyobb kulturális rendezvények céljait szolgálta. És különböző szokások alakultak ki, amit az idősebbektől hallottunk. Hétvégeken estefelé, amikor kisebb csoportok ott gyülekeztek (arra jár a pék, a hentes, néha még a fodrász is), mindenféle ügyet ott intéztek. Tulajdonképpen a nagy dolgok a pincék között dőltek el. Ezt a folyamatot megtörte — mint nagyon sok mást — a háború. 1945-ig a település kizárólag német nemzetiségű lakosokból állt. Magyar család egészen kevés volt, egy-két tanító, jegyző, esetleg nagyobb gazdáknál néhány cseléd, a lakosság 95—98%-a német nemzetiségű volt. A háború után a potsdami egyezmény értelmében a lakosság nagy részét kitelepítették. Ez a tény a pincefalura is rányomta a bélyegét, mert akit kitelepítettek, annak a présháza gazdátlan maradt. Mivel az építési mód és az anyagok is folyamatos karbantartást igényeltek, ahol ez nem történt meg, nagyon gyorsan romlásnak indultak az épületek: a szigetelés nélküli, döngölt falak meg nádtető. Ennek nyomai nagyon hamar jelentkeztek. Ehhez járult hozzá az '50-es években az adórendszer, a boradóval kapcsolatos ellenőrzések, amik elvették a lakosság kedvét, és egyre többen hanyagolták el a présházat. A présházak közötti utak járhatatlanná váltak, és megjelentek a romok. Egyre rosszabb képet mutatott a pincefalu, és egyre gyorsult ez a folyamat. A terület múltja és hagyományai miatt a lakosság nehezen vette tudomásul, hogy tönkremegy, a pincesor, s ezért elindult egy újraélesztési folyamat, ami kezdetben kizárólag egyéni akciókból állt. Egyes családok a megmaradt vagy visszavásárolt présházukat megpróbálták felújítani, tatarozni, a környéket rendbetenni, és a jó példa nyomán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Fontos tudni, hogy maga a terület állami tulajdon volt akkor, jelenleg önkormányzati tulajdonban van, csak az épület a tulajdonosé, semmiféle terület nem tartozik hozzá. Egyetlenegy présház van, ami a termelőszövetkezeté, az összes többi magántulajdon. Jelenleg 280 présház áll és üzemel. A felújítások, tatarozások után jelentkeztek az első vállalkozók is, akik új házakat építettek a régiek helyére. Mert a pincék a föld alatt megvoltak, csak esetleg a lejárat omlott be, ki kellett takarítani. Egyre többen kezdtek új présházakat építeni. És ekkor jelentkeztek az első gondok, mert az új épületeknél megjelentek az új építőanyagok és új stílusirányzatok is. Épült néhány nagyon szép, eredeti stílusú épület, de mikor megjelentek az új irányzatok, egyre többen követelték, hogy próbáljuk valahogy megőrizni a régi arculat egységét, és csak a hagyományoknak megfelelő új épülhessen. Ekkor került sor arra, hogy az akkori községi tanács a megyei szakemberek bevonásával, segítségével 1985-ben rendeletet alkotott, amely ma is él, és amely szabályozza az ezen a területen létesíthető épületekkel kapcsolatos főbb mutatókat: az átalakított vagy újonnan épült házaknak hasonlítaniuk kell a régiekre; azon a területen csak présház és közösségi épület engedélyezhető; megszabja azokat az anyagokat, amelyeket fel lehet használni, az elhelyezkedést (tehát a régi lukpincéhez hasonló, ráépített, régi stílusú épületnek kell megvalósulni); hogy a nagyság, a méretek mennyire térhetnek el a szomszédtól, a már meglévőtől; szabályozza a nyílászárók elhelyezkedését, méretét, a homlokmagasságot, a külső felületképző anyagokat (tehát kőpor vagy hullámpala nem engedélyezhető). Elég sok téglaarchitechtúrás épület áll még a múlt század végéről, e század elejéről. Erre készítettünk többféle mintát, motívumot, amelyet ajánlunk a most építkezőknek. Eddig különösen sok gond a rendelet betartásával nem volt. Az emberek sajátjuknak érezték, így viszonylag könnyen egyezségre tudtunk jutni. Az utóbbi időben azonban egyre több probléma vetődik fel. Az emberek az ország különböző helyein, nyaraló övezetekben különböző ötleteket lát-