Önkormányzatok a helyi és nemzetiségi értékekért (A 16. Országos Műemléki Konferencia Békés megye, 1991 )

Tóth Zoltán: Helyi értékek a Baranya megyei falvakban

TÓTH ZOLTÁN HELYI ÉRTÉKEK A BARANYA MEGYEI FALVAKBAN A kis falvak népi építészeti értékeinek megvédése, megtartása nem alapvetően építészeti kérdés. Egy baranyai kis falu és sok baranyai kis falu szépségének, népi építészeti értékeinek megőrzése, nem alapvetően azon múlik, hogy mi pécsiek vagy más építészek azokat az épületeket szépnek, jónak tartjuk-e vagy sem, hanem elsősorban azon, hogy az a község, az a falu élni tud-e egyáltalán. Ezeket az emlékeket csak azok menthetik meg, csak azok örökíthetik át, akik használják. Az a község, amelyik elveszti az életlehetőségeit, ahonnan elvándorolnak, ahol elöregedik a népesség, ahonnan az értelmiség is elmegy, ahonnan az intézmények is eltávoznak és amelyik végülis kiürül, kiüresedik, ott gyakorlatilag nincs megmenthető érték. Ezek nem olyan értékek, mint azok a rangos műemlékek, mint amit önmagukért is érdemes megmenteni, ezeket a községek számára, saját maguk számára érdemes megmentenie. Baranya is azok között a megyék között van, amelyeket halmozottan hátrányos területnek hívnak, s ezeknek a területeknek a megsegítésére, különböző területfejlesztési programok születtek. Csakhát az volt a baj, hogy ezek a programok, az anyagi támogatások, amelyek egyrészt a községekbe mehettek volna, részben a nagyüzemi mezőgazdasági termelést támogatták. Azt a termelést, amely egyrészt az oka volt annak, hogy a községek tönkrementek, mert eleve olyan művelési struktúra volt itt a háború előtt, ami nem vihető be nagyüzemi keretek közé. Amikor a tsz-ek megalakultak, akkor ezek a községek tönkrementek. A másik pénzügyi lehetősége az iparfejlesztés támogatása volt. Ez pedig már deklaráltan is úgy nézett ki, hogy másutt már nem hasznosítható, nem megfelelő termelőberendezéseket lehetett ide támogatással „lehozni". Ez azt jelentette, hogy a rossz tsz még rosszabb kócerájokat kapott. Nagy lehetőség előtt állnak azonban ezek a községek, ami már most is, a rendszerváltás óta eltelt egy év önkormányzatiságában — több községben — elképzelhetetlen gyors változást jelentett. Nem mást és nem többet, mint azt, hogy az ottélők úgy érzik, hogy az ő dolguk alakítani a környezetüket és elkezdték azt formálni. Nem kellett hozzá más, csak egy olyan polgármester, aki fölismeri a lehetőségeit, akire hallgatnak az emberek, és aki azt is tudja, hogy mit kell csinálni. És itt jön a szakma felelőssége; hogyha lehetőségünk van arra, akkor próbáljuk befolyásolni ezeket a polgármestereket, községi képviselőtestületeket, hogy amit tesznek, annak értéke is legyen. Azután épülnek új házak is, mert mégiscsak fejlődik a község, megint csak örülni kell neki, örülni kell annak, hogy az építtető gondolt arra, hogy neki nem elég egy kubus, díszíteni kell azt. Érzi, igényli a díszt, a díszességet. Megin csak azt tudom mondani, ilyenkor mindig bármennyire is nehéz, az embernek komolynak kell maradni és dicsérni azt, ami dicséretes benne, hogy azután ne ez legyen, hanem más legyen; tehát a szándékot el kell ismerni. Hogy valóban ne ilyen házak épüljenek, ahhoz legelőször is az értékeket, a hagyományos értékeket kell a községben tudatossá tenni. És ez nemcsak a homlokzatokra, hanem az épületekre is vonatkozik. A valódi értékek védelme, megmentése nálunk a rendezési tervhez kötődik, mindazon esetekben, mikor erre lehetőségünk van, mert úgy gondoljuk, hogy a legkarakteresebb értéke egy település-