Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

I. szekció - Kralovánszky Alán: A középkori Nagyboldogasszony bazilika feltárásának legújabb eredményei

térképek a mai kutatás számára? Az eddigi kutatás azt eldöntötte, hogy az 1712-es kép déli része formai hasonlóságot mutat a mai alapfalak által kialakuló bazilika északi mellékhajójával. Mégis szeretnénk tudni, hogy mennyire hiteles ez a térkép, mennyire használható föl - túl a formai hasonlóságon - arra, hogy egyéb következtetéseket vonjunk le belőle. Az 1778-as térképen ugyanaz az épülettömeg jelentkezik, a déli fele az Anjou sírkápolna tömege, az északi fele a Kálmáncsehi Domokos által épített Anna kápolnának a tömege. A térképek használhatósága leginkább azon múlik, hogy fő dimenzióikban mit tudnak adni a mostani bazilika alapfalakból kiszámítható méreteit illetően. Elemzésük mégis bonyolult. Az 1778-as térképnél az egyik probléma az, hogy adott ugyan egy lépték, és ez a lépték bécsi lábas rendszer, mégis, hogyha áttranszformáljuk a mai méteres, centiméteres rendszerre, akkor az így kapott alaprajz minden dimenziójában túl nyúlik az alapfalak által meghatározott téren. Az 1712-es térképnél még komolyabbak a problémák. Az egyik az az, hogy tulajdonképpen léptéktelenül helyezkedik el ez az épületegység az egész területen belül. Nem tudjuk, hogy a megadott lépték mire vonatkozik. Hogyha a bazilikára, vagyis az északi mellékhajójára, akkor a környező terület sokkal nagyobbra adódik ki, mint amit a nyomaiban most is föllelhető beazonosítható pontok megengednének. Hogyha fordítva, tehát a területre viszonyítjuk a léptéket, akkor viszont az északi mellékhajó adódik ki túlságosan ki esi re. A következő lépésben megpróbáltuk egymás között értékelni a két épületet , és a két térkép - csupán északi mellékhajóra vonatkozó - alaprajzát transzformálni oly módon, hogy alapul véve egy szélességi adatot (az Anjou sírkápolna szélességét) találunk egy olyan szorzót, amivel a másikat vagy ezt megszorozva a másikba jutunk. El is készítettük ezt, és egymásra helyezve a két rajzot - a környezettől eltekintve - azt tapasztaltuk, hogy nagyon pontosan egymásra illeszkednek. Mondhatnám azt, hogy amit ez a lépték enged, szinte deciméteres lesz, 10 cm-en belüli pontossággal egymásra fednek a falak még akkor is, ha itt - az 1712-es térképnél - a kivitelezés, a technika a megrajzolásokkal nyilván gyengébb, mint a másiknál, ahol egy városi geodéta hitelesebb felmérését látjuk. Mindössze annyi különbség van köztük, hogy a későbbi korban már egy kápolnarészt leválasztottak, ezért az 1778—

as térképen az a fal már jelentkezik. Az alaphelyzet most tehát az, hogy van két különböző korból származó térképünk, ez a két térkép teljes mértékben egybevág, ezért feljogosítva éreztük magunkat arra, hogy most egy harmadik transzformációt hajtsunk végre oly módon, hogy megpróbáljuk beilleszteni őket a mai bazilika alapfalai által meghatározott térbe. Föltéve - és ez az egyetlen feltevés -, hogy a fölmenő falak az alapfalon álltak. Megint a szélességi méretből indultunk ki, megkerestük azt a szorzószámot, amivel szorozva az alaprajzokat megkapjuk az alapfalakra helyezhető tér szélességét . Ebből megint az derült ki, hogy a pontosság itt is az előbbihez hasonló mértékű, tehát igen nagy. Talán kicsit hosszú ez a bizonyítás, de azt szeretném érzékeltetni vele, hogy próbálunk egyfajta új módszerrel megközelíteni kutatásokat. Nem csupán az elsődleges információkat feldolgozni (ezalatt azt értem, hogy nem csupán regisztrálni azt, hogy talá-