Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

Nyitó plenáris ülés - Marosi Ernő: Évezredek műemlékei

érzékeinknek is megtestesít. A közelmúltban - és részben még most is - a székesfehérvári királyi bazilika romjai álltak heves nézeteltérések középpontjában, amelyek a nemzeti emlékhely igényéből keletkeztek. E romok is már a középkor végén elpusztult épület maradványai, amelyet azonban több lényeges átépítés is ért életében. A prépostsági templom egyes állapotairól a Szent István által alapított épületről, a XII. századi vagy a Mátyás kori templomról különbözőek, és a régészeti kutatás mindenkori eredményeitől, de legalább ugyanilyen mértékben az európai középkori művészettörténet általános felfogásától és ízlésünktől függően is változnak az elképzeléseink. Bármelyiküknek megépítése, megvalósítása vagy akárcsak jelzése is egy időhöz, s pillanatnyi tudományos meggyőződésünkhöz kötött elgondolás realizálását jelentené, egyben megszüntetné vagy lényegesen károsítaná magukat a tárgyi maradványokat. A dilemma középpontjában nyilvánvalóan az a nehézség áll, hogy a csak tudományos, elméleti úton nyerhető összképnél - az így képzeletben rekonstruálható műalkotásoknál - a közvélemény kézzelfoghatóbbat és reprezentatívabbat vár. Nemcsak a romok, hanem értékes emlékekbe foglalt korábbi maradványok esetében is fennáll ez a feszültség a csak emléleti renkonstrukcióbőn emlékké képzelhető maradványok fenntartásának követelménye illetve értelmező, reprezentatív továbbépítésük között. Példáinkat az egyetemesség, a művészettörténeti összefüggések szellemi természete és a műemlékvédelem gyakorlati tevékenysége közötti feszültség jellemzésére választottuk. A megoldásra nincs kész útmutatás, sem általánosan érvényes mintakép. Csak a dilemma tudatosítása segíthet. Ehhez a tudatosításhoz járulhat hozzá a művészettörténeti folyamatok jellegének megfontolása. Az egyetemesség a művészettröténetben, a stílustörténet értelmezési módja sze rint mindenekelőtt az evolúció átfogó jellegét és érvényét jelenti. Mint a természettudományokban is, az evolucionizmus a műalkotások közül azokat ruházza föl különleges történelmi értékkel, amelyek ritka tanúkként a történelem korai fázisaiból a fejlődés kiindulópontjairól vallanak. Az evolucionizmus történelmi szemléletének 1egkérdésesebb pontját a jelen megítélése alkotja, amelyet a mindent megelőző fázist meghaladó csúcspontként szemlélünk. Mindnyájan tanúi vagyunk e szemlélet látványos konfliktusának, amelyben az emberi munkának a természet képébe való fölényes beavatkozása vált kérdésessé. Ugyanez az attitűd vált vitatottá a műemlékvédelemben is, már századunk elejétől kezdve. Az első kérdés úgy hangzott: Vajon jogos-e a szervesen nőtt műalkotások történetének egyik, többnyire épp a legkorábbi fázisát egyedül értéknek tekinteni, s megtisztítva minden idegen elemtől diadalmasan felmutatni a helyreállított, kijavított rekonstrukciót mint a modern tudományosság eredményét? A műemlékvédelem purizmusának elvetése azonban nem az utolsó lépést jelentette a történelmi értékek iránti tolerancia kialakulásában. A modern műemlékvédelem egyik legfontosabb törekvése az egyes emlékek egyedi történetének respektálása, úgyszólván élettörténetüknek, az ennek során létrejött változásoknak nyomonkővetése és láttatása. A tolerancia, az emlék-individuumok iránti tisztelet végső próbája azonban abban van, milyen mérséklettel