A műemlékvédelem táguló körei Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal kiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 2000
Az értékvédelemnek több fajtája létezhet. Nem lehet mindent eredeti állapotában konzerválni, sőt vannak épületek, amelyeket már gazdaságosan fenntartani sem lehet. Ezért szerencsés lenne a beavatkozás módját és mértékét kategóriákba foglalni, A magyar műemlékvédelem korábban három fokozatot ismert: műemlék, műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületeket. Ez a felosztás nem volt szerencsés, mert értékbeli különbséget sejtetett és így valójában a védelem erősségében teremtett fokozatokat, anélkül, hogy a kötöttségeket és lehetőségeket meghatározta volna az egyes kategóriákra. Ma csak egyfajta, a legerősebb műemléki fokozat létezik, de mellette ott van a helyi-önkormányzati védettség jóval szélesebb köre. Az utóbbi erőssége kétes, és jellege sem egyértelmű: nem lehet tudni, hogy csak a homlokzatra vonatkozik-e, vagy a belső terekre és a részletekre is. A budapesti Puskin mozi utolsó átépítésekor az építtető például arra hivatkozott, hogy a települési értékvédelem a városképet, utcaképet védi, tehát ne szóljon bele a belső terek kialakításába! Úgy vélem, a védelem fokozatait és a vele járó kötelességeket, illetve jogokat alaposan végig kellene gondolnunk. E téren is bátran tanulhatunk a külföldtől. A modern építészet műemlékvédelmével foglalkozó nemzetközi szervezet, a DOCOMOMO International titkára, Wessel de Jonge az alábbi kategóriákat állította fel: 1. A pótolhatatlan értékű, nemzetközileg is jelentős épületeket megalkuvás nélkül, eredeti formájukban kell helyreállítani, eredeti anyagokkal és részletekkel. 2. Kiemelkedő jelentőségű épületeknél az eredeti állapot restaurálása kis, észrevehetetlen technikai javításokkal együtt lehetséges. 3. Jó minőségű, de nem pótolhatatlan épületeknél pragmatikus helyreállítás végezhető, ahol a mai íiasználat és a ma rendelkezésre álló anyagok és módszerek kisebb vagy nagyobb mértékben megváltoztathatják az épület eredeti jellegét. 4. Építészettörténeti szempontból nem túl jelentős épületnél szokványos újrahasznosításra kerülhet sor, amelynél az épület élettartamát gazdasági okokból hosszabbítják meg. Ilyenkor a restaurálás rendszerint nem is kerül szóba. 7 Az utolsó két esetben műemlékvédelemről már alig beszélhetünk, de értékvédelemről igen, amennyiben az eredeti állapotot gondosan dokumentálják. Ha sikerülne ezeket a kategóriákat a védelem létező szintjeivel összhangba hozni (1-2, országos műemlék, 3-4. helyiönkormányzati), a játékszabályokat egyértelműen meghatározni és keményen betartatni - a szigor ellenére nőne a műemlékvédelem tekintélye. Dr. Ferkai András JEGYZETEK 1 Közismert, hogy a 20,század építészeti emlékeinek műemléki védelmét európai viszonylatban is korán (1963) kezdeményezte az Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága, Ennek eredményeképpen huszonkét 20. századi tétel került az országos műemlékjegyzék 1967-es kiadásába. A Bizottság munkacsoportja a hetvenes években 1950-ig terjesztette ki vizsgálódásának időhatárát, és 120 budapesti, illetve 22 vidéki épület és együttes felvételét ajánlotta a jegyzékbe, amelynek azonban csak egy részét fogadta el a Budapesti és az Országos Műemléki Felügyelőség, illetve az illetékes minisztérium. 2 A csak vidéki anyagot tartalmazó, kéziratként sokszorosított lista, Winkler Gábor bevallása szerint, a teljesség igénye nélkül készült, csupán az előkutatások eredményét rögzítette, ezért nem tekinthető előzetes jegyzéktervezetnek. Sajnos a tanulmányában körvonalazott módszeres gyűjtőmunkát egyetlen intézmény sem vállalta föl. 3 Meg kell azonban jegyezni, hogy a lista összeállítását semmiféle komolyabb gyűjtő- és kutatómunka nem előzte meg, a Felügyelőség saját archívuma szolgált alapjául. Igaz, külső szakértőket kértek föl lektorálására, de a rövid határidő miatt nem volt mód lényegi kiegészítésre. A századforduló épületei szép számban szerepelnek, ám sem a két háború közötti korszak, sem az 1945 utáni időszak nincs kellően reprezentálva a listán. 4 A Budapesti Városvédő Egyesület két évtizede publikálja a főváros kerületeinek fotózásával kapcsolatban gyűjtött „Adatokat", az Etele Helytörténeti Kör, a Pasaréti Polgárok Köre építészeti konferenciákat rendez és kiadványokat készít, vidéki városok (pl. Debrecen, Kiskunhalas) és egész megyék (pl. Csongrád) adnak ki építészeti emlékeikről (a 20. századot is beleértve) katasztereket, könyveket. Az egyes korszakokra specializálódott kutatók közül Gerle János, Ferkai András és Prakfalvi Endre publikáltak inventáriumot is magában foglaló kiadványokat. Az 1945 utáni építészet műemlékvédelméről lásd Lővei Pál: A közelmúlt emlékeinek műemléki védelméről. Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. 147-169. 5 Kiss Katalin: Ipari műemlékek. Városháza, Budapest, 1993. (A Mi Budapestünk); Műemlékvédelem XXXVIII (1994) 3. [tematikus] szám; Az ipari műemlékvédelem helyzete Magyarországon. Szerk.: Váczi Piroska. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, [Budapest] 1997.; A múlt őrzése a jelenben. Tatabánya várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya, 1997. október 1.). Tatabányai Múzeum, Tatabánya, 1998. (Tudományos Füzetek 2.); Hajdú József: Ipari táj, Városháza, [Budapest] 1998. (Az Én Budapestem); Műemlékvédelem XXXVIII (1994) 3. [tematikus] szám. 6 Lásd Marieke Kuipers: Recording the recent modern heritage in the Netherlands. In: Allen Cunningham (Ed): Modern Movement Heritage. DOCOMOMO, E & F.Spon, London, 1998, 66-73. 7 Wessel de Jonge: A modern mozgalom örökségének megőrzése. Műemlékvédelem XXXV (1991) 16-17.
