Adam Biro - Lővei Pál szerk.: Biró József emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1991)

Arcképvázlat emlékezetből (Hegedüs Géza)

ARCKÉPVÁZLAT EMLÉKEZETBŐL Unokatestvérek voltunk: Jóska édesanyja, Mariska néni apám húga volt. A két testvéri család valóban testvéri viszonyban volt, a korkülönbségek kezdetben sem különítették el a kisebb és nagyobb fiúkat egymástól. Pedig akkor még az öt évvel idősebb unokabáty már-már felnőttnek is tűnhetett. Hiszen én hat éves fővel éppen elkezdtem az első elemit, amikor Jóska már gimnazista volt a Premontreiek híres iskolájában. Ez persze Nagyváradon volt abban az időtlen időben, amikor odakint a rejtelmes nagyvilágban éppen vége felé járt a bécsi császárok jó négyszáz éves uralma. Amikor mi születtünk, még Ferenc József volt a mesebeli hírű király; nem is olyan rég moziban láttuk, hogy a távoli Budapesten királlyá koronázzák IV. Károlyt (akkor, négy éves koromban voltam először moziban, és szüleim már színházba is vittek, Szigligeti Ede „Csikós" című népszínművét játszották, Jóska is velünk volt, mellettem ült és öntudattal közölte velem a minden váradi számára kötelező tudnivalót, hogy Szigligeti is nagyváradi volt, még a színház is az ő nevét viseli). Jó néhány fontos titkot tőle tudtam meg. így például azt, hogy a váradi püspök palotájának, amely ott magasodik a Püspökkert közepén, 365 ablaka van, ahány napja az esztendőnek. A püspök minden nap másik ablakon néz ki, szökőnapon pedig — február 29-én — nem lévén erre a napra való ablaka, nem néz ki. Azt is Jóskától tudtam, hogy Szent László szoboralakja, ott a Szent László téren, amikor a harang éjfélre kongat, és senki sem jár arra, megemeli a koronáját. A legrejtelmesebb, csak suttogva említhető titok az volt, hogy a Rhédey parkban, a grófi család ősi sírboltja mögött egy kis kertes házban lakik a boszorkány. Ha elmegyünk előtte, halkan azt kell morogni: „hess! hess! hess!", nehogy az ablakon kileselkedő szipirtyó megverjen a szemével. — Ezekre a legkorábbi tudnivalókra