Plank Ibolya: Hollenzer László (1870-?) műemléki fotográfus emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1990)

Hollenzer László műemléki és művészi fotográfus

1880-as években az iparművészet képviselőiként tartották őket számon, sőt 1884ben szerzői jogaikat is elismerték de 1902-ben végleg a sokszorosító iparhoz sorolja őket a Kereskedelmi Miniszter. Állásfoglalása szerint: ,,...a fényképészet művészetnek mégsem tekinthető, miután annak művelése szakszerű tanulás útján elsajátítható". Ez a döntés erkölcsileg és anyagilag is kedvezőtlen volt, ugyanis az 1880-as évektől kibontakozó állami ipartámogatás a legkevesebb hozzájárulást éppen a sokszorosító iparnak nyújtotta. A dualizmus korában az ipari ágazat önálló tárcával nem rendelkezett, így a különböző ipartestületek és kamarák védték az érdekeiket. A fényképészek a helyi — városi — és az Országos Iparegyesülethez tartoztak. 1906-ban alakult meg a Magyar Fényképészek Országos Szövetsége. Szaklapjuk A fény bemutatkozó számában így ír: „...Érdekeink megvédése, szakmánk fejlesztése és a testületi szellem ápolása céljából elodázhatalan szükségként jelentkezik egy olyan erős orgánum, alkotás, amely... hatékony tényezője legyen ipari tekintélyünk megóvásának és szaktudásunknak. A szakma képesítéshez kötése, a tanoncügy rendezése, a kontárok és ezzel a tisztességtelen verseny felburjánzásának meggátlása, a szakiskola régen tervezett felállítása, kiállítások, vándorgyűlések rendezése mind olyan égető kérdések, melyeket csk a szövetség valósít meg..." A választmányban ott találjuk Hollenzert is, aki a következő években több olyan indítványt terjesztett elő, melyek a szövetség gazdasági tevékenységének fellendítését célozták. A Magyar Fényképészek Országos Szövetségének elnöke 1913 végén Hollenzer Lászlót választják meg a MFOSZ új elnökévé, aki a titkos szavazás után ismertette programját, melynek tartalmát azonban nem ismerjük. Klotild-palotai lakása egyben elnöki irodává is lett, ahová címezni lehetett minden reklamációt és értesítést. Az új vezetőnek a háború előestéjén már nem nyílt sok lehetősége a fényképésztársadalmat hátrányosan sújtó problémák leküzdésére. Az adókivetés dolgában még közben tudott járni az illetékeseknél, akik ígéretet tettek, hogy az adómegállapításnál tekintetbe veszik a szakma erős hanyatlását, ezzel a megélhetés nehezülését. A kérdések megoldását azonban jó pár évre háttérbe szorította az I. világháború kitörése, amely — egyebek mellett — súlyos csapást mért a Szövetségre is. Hollenzer 12 évvel későbbi beszéde ismerteti azokat a sajnálatos körülményeket, amelyek megakadályozták a tervezett 1914. évi országos kongresszszus megtartását. Innen tudjuk, hogy a háború kitörésekor a vezetőség egy része — az elnök maga is — önként lépett a hadseregbe. így lehetetlenné vált, hogy a Szövetség érdemleges tevékenységet fejtsen ki ezekben az években, annál is inkább, mert tagjainak nagy része bevonult katonának. 1914-ben a 44 esztendős Hollenzer tényleges frontszolgálatot valószínűleg nem, vagy csak nagyon rövid ideig teljesíthetett, mert a MOB 1914—18 közötti bejegyzései, ha ritkán is, de említik működését, és 1915-ben az Élet c. lap hasábjain kizárólag hátországi témájú képei jelentek meg („Búcsúzás", „A háború árvái", „Itt harcol" címekkel). Az I. világháború utáni évek A háború és annak következményei tragikusan megváltoztatták nem csak Hollenzer, hanem a MOB helyzetét is. A gyűjtemények gyarapodási naplója 1918-tól do-