Plank Ibolya: Hollenzer László (1870-?) műemléki fotográfus emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1990)
Hollenzer László műemléki és művészi fotográfus
kéri, de a 30000 korona subvenciót végül nem kapta meg. Ennek következményeiről további adataink nincsenek, de életkörülményeiről némi felvilágosítást nyújthat a MOB-on kívüli tevékenységének rövid áttekintése. Annak ellenére, hogy az 1910-es évektől a fényképész iparosok megélhetése, egy műterem fenntartása mind nehezebbé vált, Hollenzer mégsem kényszerülhetett életszínvonalának drasztikus feladására. 1913-ban ugyanis műtermet változtatott és a Belváros egyik legelegánsabb és legdrágább bérpalotájában, a Klotild-főhercegi palota II. emeletén bérelt műtermet, az Eskü út 6. sz. alatt. Ebbe a reprezentatív városnegyedbe költözése mögött nem annyira saját luxusigényei, mint inkább a vevőkör szélesítésének szándéka húzódhatott meg. A magasabb társadalmi körökből való megrendelés érdekében, és az eladósodásból való kilábalás reményében foghatott ebbe a vállalkozásba. Hollenzer a háborút megelőző években készíti a legtöbb felvételt a Bizottság számára. A műemléki fényképezéssel járó magas költségekre, időre és fáradtságra az 1913. évi kölcsönkérelmében is kitér. Ez megfelelhetett a valóságnak, hiszen tudjuk, hogy a MOB a fényképészeknek nem fizetett utazási és szállás költséget, ezen kívül a különböző útvonalak megtétele az egyik országrészből a másikba, a 30x40 cm-es üveglemezek és az ezekhez szükséges gép, kazetták, állvány szállítása nem kis fáradtságba és pénzbe kerülhetett. A képek honoráriumáról a MOB hivatalos iratforgalmának ritkuló bejegyzései nem tesznek említést. Ha a korábbi megbízatásokkal teli évek átlagjövedelmét — 1000—3000 korona —vesszük tekintetbe, akkor azt gondolhatjuk, hogy ez a fajta munkája inkább szenvedélye lehetett, mint megélhetésének alapja. Műemléki fényképészi tevékenysége szakmai irányvonalának és kísérleteinek is fontos részét képezte, amit képei és 1928. évi önálló kiállításának anyaga is bizonyít, ahol nagy számban szerepeltek műemléki képei. A műterem falain kívül, a legváltozatosabb helyszíneken a legkülönbözőbb témák és feladatok megoldására volt rászorítva. Ugyanúgy meg kellett oldania egy épület összképének, homlokzatának lefényképezését, mint ahogy egy konzolét, egy reliefes sírkőét, vagy egy sírkamra belsőjét. Kísérleteinek középpontjában a megvilágítás állt, és a Párizsban gyertyafénynél készített fotókísérleteit folytatva, a földalatti helyiségekben a lágy és kiegyenlített tónus érdekében petróleummal vagy gyertyával világított. Ilyen gonddal és időráfordítással készülhettek a pécsi ókeresztény sírkamra és az esztergomi Bazilika kriptájának felvételei is. Műemléki képein kívül természetesen portrékat is készített, és egyéb megbízatásokat is elvállalt. 1912 körül valószínűleg Sváb János részére teljes sorozatot — épület, szobák, parkrészletek — készített a törökbálinti kastélyukról, amely korábban a Majláth-család birtokában volt. Szanatóriumokban, középületekben, iskolákban is fényképezett, mely utóbbival kapcsolatban sérelmesnek tartotta, hogy az iskolai csoportfelvételek elkészítését sok helyen az igazgatók véndorfényképészekre bízzák, „...ezzel a külföldiek ezt a sovány keresetet is elharácsolják az azokra rászorult kartársaktól..." A fényképész szakma helyzete a századforduló táján A f ent említett konkurrenciaharc régi probléma volt, mint ahogy a fényképészi engedély képesítéshez kötése és a fényképészek anyagi és erkölcsi elismerése is. Annak ellenére, hogy a fényképészek önálló gazdasági és művészi tevékenységet folytattak, társadalmi hovatartozásuk a kezdetektől fogva nem volt egyértelmű. Az
