A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - MEZŐS Tamás: Amit a német nyelvterületen Bodendenkmalschutz-nak neveznek

igen fontos szempont. Nem egy - a rajnai limes menti - kis faluban találkozik az ember kis tereken, kertészetileg rendezett környezetben római kori vagy későbbi falmaradványokkal. Ludwigsburggal összeépült Hoheneck nevű község területén feltárt római kori villagazdaság főépületének helyét - a terepszintek megemelkedése miatt - közel 2 m-rel az eredeti maradványok fölött betonlapokkal jelezték. Építészetileg még csak értékelhetőnek sem tartom a megoldást. Nyilvánvaló, hogy a műemléki elvekkel is ellentétes a bemutatás, A probléma itt is túlmutat a hétköznapok műemlékvédelének feladatain. Általánosan érvényes építészeti koncepció egy-egy nagyobb összefüggő romterületen ritkán érvényesül. Aquincumban a vertikális elemek egyensúlyt teremtő összhangja még akkor is harmonikus látványt eredményez az összképben, ha az élmény egészében a valóságos térélmény hiányzik. Hiába születtek tervek, elképzelések néhány épületrészlet nagyvonalú, de modem eszközöket alkalmazó, térélményt is nyújtó bemutatására. A hatóság visszarettent az építész logikus, a közönségigényt is mértéktartással szolgáló, de szakmailag a hitelesség kritériumait szem előtt tartó javaslatának engedélyezésétől. Pedig a felvetés jogosságát igazolja nem csupán Nyugat-Európa évtizeddel később megépült régészeti parkjainak a sora, hanem a nagyjából egyidős Gorsium - építészetileg szegényesebb - példája is. Nyilvánvaló, hogy az előkép, a minta a rómavárosi Forum Romanumnak a '30-as évekre elkészült bemutatása volt. A régészeti eszközökkel feltárt maradványok gyakorlatilag síkbeli lenyomatai - alaprajzai - csupán a hajdanvolt épületeknek. Még a legjobb állapotban megmaradt falcsonkok is legfeljebb a boltozatok vállmagasságáig, a födém vonaláig állnak. Ritka az olyan példa - igaz ezt is síkba transzponálta a történelem -, ahol a tönkremenetel során kártyavárként dőltek "szét" a falak és kiterített homlokzatként őrződött meg hitelesen a harmadik dimenzió. Lassan 100 éve, Riegl Későrómai iparművészetének megjelenése óta (1902), elméletileg igazolt és elfogadott tétel, hogy az építészet téralakító művészet. Nyilván a műemlékvédelemnek is elsődleges feladata, lehetőségei szerint hitelesen bemutatni, érzékeltetni a hajdanvolt enteriőröket és városi tereket. Korábban hivatkozotunk az aquincumi Collegium Iuventulis peristyl udvarára, de minden bemutatás példaképe a '20-as évek Róma városi Forum Romanum helyreállítása, amint az itt álló Vespasianus templom sarok-anastylosisa, vagy az Antonius és Faustina templom homlokzati oszlopcsarnokának az élményeztetésc mutatta máig érvényesen a követendő, követhető utat. Tapasztalataim szerint hasznosak ezek a téralakító próbálkozások még akkor is, ha valóságos építészeti terek nem jöhetnek létre általuk. Esetünkben, a római kori emlékek bemutatásánál többnyire nem is jöhet létre ilyen rekonstrukció, mert nagyon kevés az analógia és többször bizonytalanabbak a régészeti leletek annál, semhogy hitelessé lehetne tenni az elvi rekonstrukciók hihető megoldási javaslatait. Szabadtéri rombemutatás tipikus megoldására példát szintén a római Forum szolgáltat. Építészeti tagozatoknak a nagyközönség számára, szemmagasságban, vagy alig magasabban helyezték el a Basilica Aemilia főpárkányának darabjait az eredeti helyzetben anastylosis szerűen felállított oszlopok között. A megoldás szándékát értem. Elfogadom azt, hogy a szépen faragott főpárkány megmunkálásának módját, a bravúros kőfaragó teljesítményt közvetlen közelből is meg lehet és meg kell mutatni a közönségnek. Kérdéses persze, hogy mindezt szabad-e az eredeti helyen tenni, amikor bizonytalanná válik a konkrétan megmutatott építészeti tagozat eredeti helyzete. Nem követ-e értelmezésbeli hibát el az építész, ha eredeti környezetében degradálja múzeumi tárgya az épületrészt. Az antik környezet hiteles képi megjelenítése iránti igényt nem csak a háború után általánossá váló, és a korábbiakhoz képest többszörösére emelkedő utazási láz okozta. Vilmos császár saját költségén kezdeményezte a Frankfurt közelében feltárt Saalburg limes menti castrumának rekonstrukcióját. Német alapossággal, minden részletre kiterjedő építészet-, és építéstörténeti, szerkezeti, technológiai stúdiumok eredménye a ma is látogatható erősség. A nagyközönség számára azóta is szenzáció számba menő bemutatás a maga korában éles szakmai viták középpontjába került. A kétkedők mindmáig a helyreállítás hitelességét vitatják. Eközben