Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - MAROSI Ernő: Magyar műemlékhelyreállítások a MOB korszakában

nem egyszerűen csak a XIX. század végi vallásos megújulásnak a keretében igényelt belső tér és liturgiái funkciók játszottak szerepet, hanem az a funkció is, hogy ez a templom koronázó templom legyen. Részben ennek esik áldozatul a középkori épületnek számos részlete, tudniillik különösen a szentély körzetében a koronázási szertartások általában igényelt melléktereknek, oratóriumnak a kialakítása az, ami tulajdonképpen ez esetben a szó szoros értelmében szcenériaként értelmezett építészeti feladatokat állított Schulek elé. E funkciók fénypontjai a koronázásokról (valójában egyedül IV. Károlyéról) készült riportképek, képzőművészeti ábrázolások. Az emlék mintegy megsokszorozódik, az eredetiség relatívvá válik és csúcspontjukra jutnak a különböző kiállítási technikák. Az emlék hordozója hagyományosan a rajz, a gazdagon részletezett rajz és mellette a különböző mechanikus másolatok, különösen a gipszöntvény és a galvanoplasztikái másolat. Ennek a kiállítási iparnak a tulajdonképpeni nagy mintaképe az 185l-es Christal Palace-beli londoni világkiállítás volt. Nincs világkiállítás akkoriban, ami mindezt nem tartalmazza. Különösen fontos Magyarország részvétele 1873-ban a bécsi világkiállításon és 1896-ban az egész műemléki tevékenységnek, nem utolsó sorban pedig a kiállításnak a csúcspontját a millenáris kiállítás jelenti. Itt a jáki apátsági templom ez alkalomra készített, a nyugati homlokzatáról származó öntvényeit a kiállítás történeti főcsoportjának kerengőjében helyezték el, és maga a történeti főcsoport egyúttal mintegy antológiája a kor legfontosabb műemlékeinek. Alpár Ignác sikeres műve nevét Vajdahunyad vára, a történeti főcsoport leglátványosabb részlete nyomán kapta. Ez ún. „végleges" formájában, múzeumként áll. Mellette kicsit sokkoló hatást kelt egy sokkal frissebb Vajdahunyad verzió. Ez Gerevich László javaslata alapján Seitl Kornél rajza a budai vár feltárásáról szóló monográfiában. Teljesen nyilvánvaló, hogy Zsigmond Friss-palotájának, (akkor még Friss-palotának nevezték, ma már inkább Zsigmond-palotának), csak a részletekből, töredékekből ismert homlokzatát is Vajdahunyad nyomán rekonstruálták. Itt viszont felvetődik a következő kérdés, meddig tart a historizmus korszaka a magyar műemlékvédelemben? Azt lehet mondani, hogy bizonyos értelemben a historizmus korszaka nem ért véget, a historizmus a műemlékvédelem tradíciója. Alapvető premisszái közé tartozik. Sok szempontból változott ennek a historizmusnak a funkciója. Tehát nem véletlen az, hogy itt elsősorban egy tudományos műnek az illusztrációjáról, ún. ideális rekonstrukcióról és nem kiviteli tervről van szó, azonban mindig fenyeget az a lehetőség, illetve, az a veszély, hogy egy ideális rekonstrukció, mint ezt az igazi historizmus történeti korszakában láttuk, pillanatokon belül kiviteli tervvé tud változni. Más tekintetben is azt látjuk, hogy Magyarországon rendkívül elhúzódó historizmussal számolhatunk. 1915 a dátuma annak a kiépítési tervnek, amely hál'Istennek nem valósult meg, és amelyet Sztéhlo Ottó készített az ócsai prépostsági templom számára. Megvalósult belőle sok minden, ami a fennálló épület felújítását jelentette, de szerencsére nem a nyugati homlokzat kiépítése és nem a négyezeti torony. Nagyjából ugyanebből az időből és ugyanettől az építésztől származik az az ideális terv, amely viszont kivitel alapjául szánva, a diósgyőri vár historizáló módon rekonstruált megjelenítését javasolta. Természetesen átmennek ezek az elvek a tudományos illusztrációba is. Nagyon szép példa Foerk Ernő javaslata a kalocsai második székesegyház épületének a rekonstrukciójára. Ez a második épület, amelyről még Henszlmannak az ásatási eredményeit összegező rajzai tanúskodnak. Mai felfogásunk szerint minden bizonnyal poligonális szentélyű, a szentély körül vezetett körüljáróval és kápolnakoszorúval ellátott épület volt. Foerk ezt az épületet művészettörténeti segédlettel román korinak értelmezte. Sugárkápolnás épületet és nagyon világosan felismerhető nyugat-franciaországi, aquitániai formákkal, tervezett a tulajdonképpen alig létező alapfalakra, egy rekonstrukciót, nyilvánvalóan egyúttal javaslatként az épület művészettörténeti besorolására. Nagyon sokáig tart ez a korszak, még tulajdonképpen a XX. század két világháború közti szakaszában