Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - Herb STOVEL: A hitelesség, ahogyan azt mostanában értelmezik, ahogy a Narai Dokumentumokban leírták és ahogyan az a műemlékek helyreállítására vonatkozik

HERB STOVEL A HITELESSÉG, AHOGYAN AZT MOSTANÁBAN ÉRTELMEZIK, AHOGY A NARAI DOKUMENTUMBAN LEÍRTÁK ÉS AHOGYAN AZ A MŰEMLÉKEK HELYREÁLLÍTÁSÁRA VONATKOZIK A hitelesség nagyon nagy témakör. Meg sem kísérelhetem leírni mindazt a szempontot, mely a hitelességre, erre a fontos műemlékvédelmi szempontra vonatkozik. De célom, amelyet remélem sikerül teljesítenem az, hogy keretet adjak a különböző esettanulmányok különböző konzerválási munkák, műemlékes javaslatok esetében, hogy megfontoltan, a hitelesség szemszögéből ítélhessük meg őket. A témaköröket az áttekinthetőség kedvéért 5 pontban foglaltam össze. Először azt szeretném megvilágítani, hogy az utóbbi öt évben miért vált a hitelesség kulcskérdéssé a műemlékes világban, miért is foglalkozunk ezzel a dologgal. Majd szeretném érinteni az utóbbi öt év vitáinak az összetettségét. Rámutatni az igen különböző megközelítési módokra, ahogyan ezt a témát kezelik a világ különböző kultúráiban és különböző részein. Utána ismertetni fogom a Narai Dokumentum tartalmát, fontosságát és azt, hogy hogyan hasznosítható a műemlékvédelem területén. Ezt követően visszatérve eredeti célomhoz, szeretném megmutatni, hogy a Nam Dokumentum hogyan nyújthat egyfajta modern keretet a hitelesség analizálásában és a döntéshozatalban. Végül pedig szeretném összegezni, hogy milyen a helyzet manapság, mik a fő kiindulási pontok, mik a legfőképpen megfontolandók ma és talán az elkövetkező években. Miért kezdtünk most és az utóbbi néhány évben komolyabban foglalkozni a hitelességgel, mint korábban bármikor? Be kell ismerni, ez egy újkeletű eszme, új igény. A hitelesség szó elő sem fordul a Velencei Karta egyik cikkelyében sem. Azonban előfordul a Velencei Karta előszavában, ahol 1964-ben a dokumentum eszmei szerzője, Raymond Lemaire arról beszél, hogy: „a műemlékvédők hitelességük gazdagságában kötelesek megvédeni örökségünket az eljövendő generációk számára". Ez az egyetlen utalás a hitelességre ebben a rendkívül fontos dokumentumban. Megkérdeztem a szerzőt, Raymond Lemaire-t, hogy ezt a témát miért nem tárgyalták, ez a probléma miért nem került elő 1964-ben. Válasza nagyon egyszerű volt. Azt mondta, hogy „azok, akik akkoriban a műemlékvédelemről tárgyaltak, azonos háttérrel, azonos kultúrával rendelkeztek, és ezért a szavakat ugyanúgy értelmezték, nem volt szükség vitázni". Ez ma már nem így van, ma sokkal inkább foglalkoztat bennünket, hogy hogyan lehet az egész világon globális értelemben értelmezni és fejleszteni a műemlékvédelmet. Mindig is volt műemléki tevékenység a világ különböző részein, Japánban, Ázsiában, Európában, Amerikában, vagy Afrikában, de ami megváltozott, az az erőfeszítés, hogy a különböző kultúrákban és különböző régiókban megpróbáljuk a műemlékvédelmet egységesen, globális keretek között tárgyalni. Egy bizonyos esemény hívta fel a figyelmünket arra, hogy valamit tenni kell, hogy megerősítsük ezt a globális keretet, ha a világ különböző részein műemlékvédelemről beszélünk. Ez a bizonyos esemény az volt, hogy 4 évvel ezelőtt, 1992-ben, amikor Japán úgy döntött, hogy szeretne csatlakozni a Világörökség Konvencióhoz, kétségüket fejezték ki a nyugati műemlékvédelmi ítélkezéseket illetően. Valahogy féltek, hogy azok az emberek, akik a Velencei Kartan nevelkedtek, mikor meglátják a japán műemlékvédelmet, azt