Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - ARNÓTH Ádám: Új részletek, kiegészítések a műemlékhelyreállításokban

jobban értékelt középkoriak) legnagyobb része töredékesen és rejtetten maradt ránk, ami megkívánja a helyreállítást megelőző részletes tudományos kutatást. Ezek az értékek nemcsak ránkmaradt állapotukban, hanem gyakran még feltártan sem kellőképpen nyilvánvalóak, látványosak, egyértelműek, hiszen az egymást követő korszakok egymásba épültek és ezért van szükség sok esetben értelmező kiegészítésekre; azaz az új részek nem csak szerkezeti vagy funkcionális okból készülhetnek, hanem az épületre vonatkozó műemléki építészettörténeti jelentést is hordozhatnak. Mindezek miatt jutott a régész és művészettörténész kutató kollégák mellett a helyreállítást tervező építészekre a másutt megszokottnál nagyobb szerep és felelőség. A hazai jó helyreállítások ma is igyekeznek megfelelni a fenti alapelveknek, de az alapelvek alkalmazása változott az elmúlt 40 év során. Az akkori egyeduralkodó modernizmus helyett az építészet sokszínűbbé vált. A mai építészet érzékenyebb a környezetére. Változott az építészet és a közönség múlthoz való viszonya. Módosult az ízlés és a divat is. így - a műemléki kutatások finomodásával párhuzamosan - a helyreállítások építészeti beavatkozásai is finomodhatnak. Az új restaurálások jó része kevésbé akar didaktikus lenni, inkább szeretne zavartalanabb összképet nyújtani, az új részek szervesebben igyekeznek kapcsolódni a régiekhez; bátrabb vegyes anasztilózisok születtek és bizonyos határokon belül a másolatok is megjelentek. A következő példákat többnyire Észak-Kelet-Magyarországról, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vettem, hiszen mint e terület műemlékfelügyelője, az itteni épülethelyreállításokat ismerem a legjobban, és van némi beleszólásom némelyikükbe. Legelőször felidézek két híres régi helyreállítást, mert ezek példaképként álltak az OMF elmúlt 40 évben készült munkái előtt. Zsámbék. A földrengés által is sújtott 13. századi pusztuló templomrom konzerválására 100 évvel ezelőtt került sor. A beavatkozás nem az akkor uralkodó historizáló felfogás szerint készült. Az épültmaradvány nem lett újjáépítve, hanem rom maradt. A tönkrement, de ismert részletformákat másolatban visszaállító kőkiegészítések mellett a jobban elpusztult, így a kevésbé ismert formájú részletek kiegészítései, valamint a statikai megerősítések téglából készültek. A -még a múlt században történt- helyreállítás így megelőlegezte a későbbi restaurálások anyaghasználatát és tudományos megalapozottságát. A másik hasonlóan nagy jelentőségű példa az esztergomi királyi vár 12. sz. végi kápolnája. A 60 évvel ezelőtti kutatás romosán, beszakadt boltozattal talált rá. A gótikus bordás boltozat maradványainak nagy száma lehetővé tette a teljes templomtér visszaállítását, anasztilozisát. A boltsüvegek kiegészítése az elkészült állapotban is láthatóan keskeny téglából készült, azaz vállalva a helyreállítás korát. Hasonlóképp új téglaépületként jelenik meg a templom külseje, egyszerű, visszafogott formában. Itt szinte a teljes külső kiegészítés, ami a 30-as évek építészetének egyik, jól illeszkedő irányzatának szellemében épült. Ez a két helyreállítás méltán lelt követők hosszú sorára az OMF munkáiban. Közülük első példám a diósgyőri vár. Bár a kiegészítés mértékéről, részleteiről folytak viták, a maradványok romként való megőrzése egyértelmű volt. Hasonlóképpen egyértelmű volt az a törekvés, hogy az új hozzátételek erős kontraszttal váljanak el a régitől. így ezek egyrészt más anyagból készültek (pl: fémlépcsők, betonívek), másrészt a falazatban didaktikus csík választja el az újat a régitől. Az akkori, 60-as évekbeli felfogást jól szemlélteti a rondella kiegészítése; ahol a külső felület elpusztult, de a falmag még megvolt, ott a didaktikus csík fölött helyreállították az egykori falsíkot és tömeget, de a legfölső részen, ahol az ágyúterasz záródásának csak a lenyomata maradt meg a csatlakozó falon, ott a kiegészítés vasbetonból készült, héjszerkezettel követve az egykori formát. Hasonlóképpen vasbetonból készült a visegrádi Salamon-torony leomlott részének közismert kiegészítése is. Az új rész követi az eredeti falsíkot, de anyagában, szerkezetében, formálásában élesen eltér a régitől. Bár