Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - Gerhard GLASER: A drezdai Frauenkirche rekonstrukciója

uralta, amely a valamikori uralkodó osztályt legyőzte és sajátos felfogása szerint ezek építészeti emlékeit nem tartotta különleges értékeknek egy szocialista városban. így az Evangélikus Szász Tartományi Egyház Szinódusának 1947-es határozata egyre inkább illúzióvá vált, nem kis mértékben az állam és az egyház között a háttérben egyre fokozódó feszültség miatt is. Ennek ellenére a drezdaiak ragaszkodtak romjaikhoz, hasonlóan más műemlékek romjaihoz, amelyeket ők a város szocialista vezetésével folytatott szívós harcban megmentettek egy későbbi újjáépítés reményében, annak reményében, hogy majd eljön ennek az ideje, bár még nem tudták, hogy mikor. Amikor 1959-ben Max Seydewitznek, az állami gyűjtemények vezérigazgatójának kezdeményezésére, aki nagyon befolyásos ember volt, megkezdték a Frauenkirche romjait eltávolítani, azért, hogy egy tisztán szocialista városnak helyet készítsenek, sikerült ezt Hans Nadlernek, a szász műemlékvédelem elöljárójának leállítania, a kultúra iránt elkötelezettek támogatását tudva maga mögött. Nadler mást is tett. Arno Kießlinget, azt az építészt, aki 1934-43 között Georg Rüth-tel, egy statikussal az épület biztosításán és belső terének restaurálásán és helyreállításán dolgozott, 1945 után megbízta, hogy valamennyi akkori dokumentum összegyűjtésével és azok elemzésével 1:50 arányban rajzolja meg és dokumentálja az épületet, de ugyanakkor teremtse meg az esetleges újjáépítés feltételeit is. A nyugati szövetséges államokban az ilyen jellegű feladatokat a 60-as évek végére lényegében már be is fejezték. A keletiekben ezzel szemben a háborús sebek 1989-ig mindenütt jelen voltak, Drezda centrumában pedig a lerombolt város horror vacui-ja mind a mai napig láthatók. 1945 rombolásának tudatában, az azt követő bénultság tudatában és annak tudatában, hogy a város fennmaradásáért és kulturális identitásáért meg kell harcolni, 45 évvel a kupola építményének összeomlása után még mindig élő az az akarat, hogy a Frauenkirchét újra kell építeni. 1990. február 30-án a Ruf aus Dresden világgá kiáltotta, hogy nem nyugszunk bele abba, hogy ez az egykor oly nagyszerű építészeti alkotás romként maradjon fönn, vagy hogy ezeket a romokat eltakarítsák. Világméretű akcióra teszünk felhívást, hogy az újjáépített drezdai Frauenkirche a keresztény világbéke középpontjává váljék az új Európában... Ezzel a kulturális világörökség egy olyan építészeti műremekkel gazdagodna, melynek jelentősége egyedülálló, és neve a zseniális építész, George Bahr nevéhez kapcsolódik, de Gottfried Silbermann, Johann Sebastian Bach, Heinrich Schütz és Richard Wagner emlékét is őrzi. Ezzel újraéledne a keresztény hit egyik kőből épült emlékműve és az Európa szívében lévő egyik legszebb városkép megkapná koronáját, a „kőharangot". Enélkül Drezda újjáépítése csak kontármunka lenne. Ez a felhívás nemcsak a drezdai polgárok identitástudatáról szól, hanem arról az érzületről is, hogy részei vagyunk az európai kultúrának, arról a műemlékek iránti érzékről, ami nemcsak a műemlék materiális mivoltára szorítkozik, hanem formája túlszárnyalja az eredeti materiális szerkezeteket, és mint építőművészeti forma kapcsolatban van más műfajok alkotásaival is. mint például a zenével, mint élő és szemléletes történelemmel. A Frauenkirche esetében ez - az épület lerombolása miatt -fokozott történelmi jelentőséggel bír. Ez a tény a Ruf aus Dresden óta nemcsak az elvi viták egyetlen tárgya. A 3. leletmentő és újjáépítési ülés jegyzőkönyvébe 1945. augusztus 21-én az alábbi összegzést írták: „Egyes urak nézete szerint Dr. Grohmann arra vonatkozó javaslata, hogy a Neumarkt a Frauenkirche romjainak eltakarítása után fórumként a mostani alakjában fönnmaradjon, műszaki nehézségekbe fog ütközni, mert ha az omladékot eltávolítják, a téli fagyok beállta után a Frauenkirche romjai össze fognak dőlni. " Igazság szerint a romok figyelmeztető hatást gyakoroltak a háború és a pusztítás, valamint a hatalommal való visszaéléssel szemben. Ennek a hatásnak a monumentalitását a romok körül honoló üresség adta meg. A romok és a beépítetlen Neumarkt területe bizonyos mértékig műemléki egységet képeztek, olyan egységet, mely a műemlékvédelmi törvény értelmében együttesnek minősül. Ezt azonban már 1945-ban sem akarták ilyen formában megtartani. Ez a műemléki terület negatív hatást gyakorolt volna a városközpontra. De ha mégis sikerült volna keresztülvinni, akkor igaza let volna Rudolf Behrens drezdai polgárnak, aki 1991. január