XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Klein Rudolf: Építészet és identitás

KLEIN RUDOLF ÉPÍTESZET ES IDENTITÁS A huszadik századi magyar építészet rövid története Bevezető A huszadik századi építészet sajátságos volt Magyarországon. Megértéséhez szükséges felidézni az ország kultúrtörténetét. Noha a magyar államiság visszanyúlik egészen 896-ig, a kedvezőtlen történelmi események következtében az ország folyamatos fejlődése számtalanszor megszakadt. Az ígéretes, de rövid reneszánsz virágzást követően a XVI. század első felétől az ország jelentős része másfél évszázados török megszállás alá került, majd pedig a XVII. század végén a Habsburg birodalom részévé vált. Noha az 1867-es kiegyezést követően az uralkodó ház kénytelen volt a magyarságnak bizonyos autonómiát biztosítani, a teljes függetlenség álma csak az első világháborút követően valósult meg. Ennek viszont rettenetes ára volt, az ország korábbi területének kétharmadát elveszítette, kis állammá zsugorodott és több millió magyar ajkú polgár került kisebbségi sorba az újonnan megalakult környező országokban. Magyarország a leszakított területekkel elveszítette természeti kincseinek nagy részét. Mivel a politikai függetlenség nem valósulhatott meg mind 1918-ig, a kultúrára hárult a feladat, hogy meghatározza a magyar nemzet sajátságosságait és elkülönítse azt a Habsburg birodalom népeitől. A nemzeti önazonosság megjelenítése a kultúrában kulcskérdéssé vált. A XIX. század során számos mozgalom indult a magyar identitás megszilárdításáért, kezdve a nyelvújítástól egészen a nemzeti művészet és építészet megteremtéséig. Fokozatosan az építészetet is a magyar identitást megjelenítő, sőt, elősegítő médiummá óhajtották fejleszteni a nemzeti architektúra megteremtői. Magyar építőművészet megteremtésének a gondolatát először Gróf Széchenyi István vetette föl az 1830-as évek során: ,,Nem mondhatom, midőn legelőször mentem a Dunán Pestre, mennyi s mily külön benyomást tőn e város reám. Partra szállván kérdem, hol a régi város, a hajdankori szkíta sarjadéknak egykori lakja, hol fejedelminek udvara... Nézem az új lakványokat, s önként gerjed benne a kérdés: hát Magyarország közepett olasz minta szerint épült házakban lakik a mai magyar? ...Magyarország építményeire kizárólag sem északi, sem déli minta nem tökéletes, s ekképp, valamint a magyar nemzetnek eredeti képe, s éghajlatának, ha nem is szembeszökő, de mégis különös sajátsága van, úgy architektúrájának is önállásúnak szükséges lenni, s ennélfogva építményeinek is okvetlenül különös ábrázattal kell bírniok, s ez sem olasz, sem germán nem lehet."

] A XIX. század nagy építészeinek némelyike — Lechner Ödön önéletrajzában Ybl-t, Hild-et, Weber-t és Pollack-ot említi — próbálkozott is az említettek valóra váltásával, de végül is elvetették a nemzeti építészet megeremtésének lehetőségét. Az első fennmaradt kísérlet Feszi Frigyestől származik. Pesti Vigadója (1859—64) a romanticizmus formavilágán belül bizonyos homlokzati díszítés szintjén magyaros elemeket mondhat magáénak. A korabeli fölfogás szellemének nemigen mondott ellent az a tény, hogy a főhomlokzatra került, kőbe vésett vitézkötés nem kifejezetten építészeti elem — nem a fenti, Széchenyi által is fémjelzett meghatározókból fakad —, hanem