XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)
Előadások: - Harrach Erzsébet: A XX. századi műemlékek és védelmük
A városok történeti múzeumaiban, az egyes nemzeti múzeumokban szintén találunk építészeti terveket. 22 Az európai múzeumokban, intézetekben és gyűjteményekben a klasszikus tervanyagok mellett modelleket is találunk. 23 Magyarországon egyetlen, nyilvános építészeti magángyűjteményünk van, a Medgyaszay Építőművész Emlékmúzeum. Medgyaszay István a vasbeton szerkezeteivel és művészi homlokzataival tette emlékezetessé nevét. Egy-egy kiváló építész önálló fondját, állagát is fellelhetjük az eddig ismertetett forráshelyeken. 24 Ezek részben hagyatékok, amelyeknek sorsa szintén mostoha, hiszen a legkülönbözőbb helyeken és módon vannak ugyanazon alkotók művei szétszórva. 25 Ennek egyik oka, hogy levéltári begyűjtésük sem Magyarországon sem másutt nincs megoldva a világon. A múzeumok pedig önkényesen válogatnak és csak az értékesnek vélt rajzokat vásárolják meg. A tervpályázatok sorsa is hasonló, ezekből még több megy veszendőbe. Nagy veszteség, hiszen az építészek ezen munkák során rendelkeznek szinte végtelen szabadsággal, s ezért koruk szellemének legjava sűrűsödik a pályamunkákba. 26 A múzeumok mellett a nagy könyvtárak is rejtenek építészeti terveket. 27 Európában általános volt, hogy a vállalkozók önálló gyűjteményeket hoztak létre, s ezek egy része is bekerült a levéltárakba. Magyarországon csak a II. világháború utánig, illetve az államosításig volt gyakorlat, hogy a hatóságok mellett a tulajdonosok, a vállalkozók őrizték épületeik tervanyagaikat. 28 Az 1948 után bekövetkezett államosítások alkalmával az egyes építészek magukkal vitték tervtáraikat, ezzel megalapozva további munkáikat. A hatvanas években a műszaki dokumentálás és tervezés mértéktelen megnövekedése aztán, a tervdokumentációk általános inflálódását eredményezte. Ezt növelte a levéltárak raktárhiányának ténye. Az óriási tervező intézetek tervtárai is állandó selejtezéssel tudták csak biztosítani működésüket. 24 A törvények nem szabályozták eléggé a megőrzés kötelezettségét, ami a korabeli tervanyag kiselejtezését eredményezte, ha az alkotó szervezet nem látta fontosnak megőrzésüket. Ez a helyzet még súlyosabbá vált a rendszerváltás után, amikor megszűntek a nagy vállalatok. Sajnálatos módon mind az országos, mind a megyei tervező vállalatok szétestek, tervtáraikkal egyetemben, tervanyagaikat pedig változó szerencsével szórták szét. Azok a levéltárak, amelyek valamilyen, a tároláshoz szükséges hellyel rendelkeztek, a tervtárak egy kis részét begyűjtötték. 30 A helyzet teljesen áttekinthetetlenné vált, még a speciális területeken is. Az általános zűrzavarban és kényszerhelyzetben már az is megnyugtató, ha egyes személyek vagy csoportok — természetesen nem önzetlenül! — „kimentenek" e közös vagyonból dokumentációkat. 1990 után aztán ismét kisebb nagyobb tervező vállalkozások alakultak, amelyek működési területüktől függően tartoznak a levéltárak gyűjtőkörébe, vagy még abba sem. Remélhető, hogy az új levéltári törvény végrehajtása során egyszer majd lesz elegendő hely és a tervek rendezett begyűjtés során kerülnek levéltárainkba. A hagyományos szokások egy másik vonulatáról is meg kell emlékezni és ez a tulajdonosi szemlélet ügye. A magán és középületek építtetői egyaránt fontosnak tartották egykor, hogy saját tervanyagaik legyenek saját épületeikről. így a középületek terveit az illetékes főhatóságok (minisztériumok, egyházmegyék, városok stb.) gyűjtötték, a magánépítkezéseket pedig a tulajdonosok (családi levéltárak stb.). 1945—1950 között még folytatódott ez a gyakorlat. Nálunk és Európa keleti felében, a kommunista államhatalom megerősödése után, az államosítások minden területen megszakították e
