Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Eeva-Liisa Rautalahti: Suomenlinna – világörökség

sét, de mcxiernizált belsővel. A tervek 1991-ben elkészültek. Ebben az évben azonban a finn gazdaság recessióval zárt és a projekt félbeszakadt. Suomenlinna önkormányzata csak annyi pénzt kapott a finn államtól, amely a központi fűtés bevezetésére és az ablakok javítására volt elegendő. Úgyszintén, más funkciót kellett keresni. Most a földszinten van Suomenlinna önkormányzata, a pincét előadóteremnek használják, míg az épület többi része, a padlás fém tető alatt az 1854—55 krími háborúból származó autentikus rom. A belső részek javítására az eszközök nagyon szűkösek voltak, így minden olyan „könynyedre" készült, amennyire csak lehetett. Az eredeti szerkezet még mindig létezett, néhány későbbi válaszfalat lebontottak, wc-ket és konyhát helyeztek középre. Minden elektromos, vagy szellőzőcsövet a padláson, vagy közvetlenül a falon fa borításban helyeztek el. A régi, történelmi épület érzete a falakon, ajtókon és a padozaton megőrződött. A festett falak színezése a XVIII. sz.-ban használatos színek gondos tanulmányozása alapján történt. Színtanulmány készült csaknem mindegyik szobára. A szobák színezése végül is nem feltétlenül az eredeti szín, hanem a XVIII. sz.-i épület identitásához adaptálták. Minden korábbi festék és tapétaréteget megőriztek egy új, lemeszelt tapéta alatt. A gályadokk Eredetileg a gályadokk Susisaari sziget és más kisebb sziget között épült egy nagy gát segítségével. Észak-keletről volt a bejárat a medencébe. A dokkot egy még mindig meglevő alagúton keresztül lehetett kiüríteni lóvontatású szivattyúk segítségével. A gálya dokkot a svéd szigetközi flotta kisebb, speciális tervezésű hajóinak készítették, melyekkel könnyen lehetett manőverezni a szigetek között. Az első világháború előtt az oroszok nagyobb változtatásokat végeztek, kimélyítették a medencét mintegy 1,5 m-rel, a falakat szabályosra vágott kőtömbökkel borították. Elkezdték építeni a külső medencét is, melyet aztán a finnek fejeztek be az 1930-as években. A precíz, még mindig használatos vas zárórendszer Szentpétervárról származik. Az oroszok feltöltötték a svédek által épített bejáratot és több műhely épületet építettek oda. A finn időszak idején, 1982-ig a dokk és a körülötte levő épületek repülőgépgyárként, tengeralattjáró bázisként és a II. világháború után dokként működtek, ahol azokat a hajókat építették, melyeket Finnország a Szovjetuniónak épített háborús kárpótlásként. A Valmaet hajóépítő gyár az 1980-as években kiköltözött és a dokk a Suomenlinnai önkormányzat kezébe került. Hosszas megbeszélések után úgy döntöttek, hogy a dokkot bérberadják egy, régi fahajó és csónak tulajdonosok társaságának. A külső medencét a finn tengeralattjáró kutatóhajók használják. Az összes használható gépezetet használják, hacsak nincs javítás alatt, vannak műhelyek vitorlás készítőknek és hajóácsoknak. Hajóácsoknak tanfolyamokat is szerveznek itt. A dokk nincs nyitva a nagyközönségnek, mivel nem tartják elég biztonságosnak. Az elv az, hogy a hajóépítő tevékenységet fenntartsák, amíg lehet, de anélkül, hogy modernizálnák, megőrizve a múlt meglevő történelmi evidenciáját. Lassan, és reméljük nagyon lassan és fokozatosan, ahogy a gépek használaton kívüliekké válnak, a dokk is múzeum lesz. Minden gépet és épületet nagdyon alaposan számba vettek és hosszútávú terv készült a terület fejlesztéséről. Minden évben folyik bizonyos javítás, a terület biztonságossága fejlesztése érdekében és végül néhány részt megnyitnak a látogatóknak.