Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

A műemlékek életre keltése — Nagy-Britannia példája

született. A túlzsúfoltság hatással volt a településszerkezetre is, amely városaink jellegének kialakulásában is szerepet játszik. E szempontok figyelembevételével kell eldöntenünk, milyen átalakításokra gondolhatunk, legyen szó kisebb vagy nagyobb épületekről. Ugyanilyen fontos annak a mérlegelése is, hogy milyen pontokon kell a jövőbeli használónak megváltoztatnia saját elképzeléseit. A műemlékvédelem sikere általában a kompromisszum-készségen múlik. Tekintsük át röviden a nagyobb épületek helyzetét. Amikor egy nagy épület lakóházként, iskolaként való vagy már korábban lezajlott átalakítás eredményeként létrejött más jellegű gazdasági hasznosítása véget ér, körülötte gyakran továbbra is nagy földterület marad. E földterület olykor rendkívül vonzó lehet azok számára, akik úgynevezett „eltartó beruházásokat" kívánnak megvalósítani. Ebben az eseteben azonban a befektetők mohóságával is számolnunk kell. Mindig kézenfekvő megoldásként jelentkezik, hogy a területet hasznosítsuk, túl sokszor történik azonban az, legalább is nálunk, hogy egy cég megvásárolja a főépületet, építési engedélyt szerez valamely, a műemlékvédelmet is finanszírozni képes profit-orientált beruházáshoz az épülethez tartozó földterületen; a főépület tulajdonjogát ezután átruházzák egy másik jogi személyre; esetleg jelképes összegért értékesítik; az eltartó beruházásból származó hasznot kiaknázzák; az a cég, amelynek az épület a tulajdonában van, csődbe megy, és az épület a felszámolás során újra piacra kerül. Ezúttal a földterülettől megfosztva, így megmentése nem oldható már meg ott megvalósuló beruházással. Ezt a sémát különböző formában újra meg újra végigjátsszak, s a hatóságok gyakran csak későn ismerik fel. Magát a nagy épületet sokszor kisebb egységekre lehet bontani. A fő szempontok ilyenkor az alaprajz tiszteletben tartása, a műemléki elemek megőrzése, ha műemléki megóvásuk nem lehetséges, maradványként való tartósítása. Lehet, hogy a mellékhelyiségek szükségszerűen alacsonyabb mennyezete felett megőrizhető az eredeti mennyezetpárkány. A nagy épület megosztása általában azzal jár, hogy csak minimális esély marad az újbóli egyesítésre, az épület azonban fennmaradhat. Az újbóli egyesítés sem elképzelhetetlen azonban, időnként akad is rá példa. Most pedig lássuk a kisebb épületeket. A kis épületekesetében gyakorlatilag a használat folyamatossága a tét. Ezeknek az épületeknek egy része öt-hat évszázadon keresztül szolgált otthonul és volt képes alkalmazkodni a használók kényelem- és stílusigényének változásához. Itt sokkal óvatosabb megközelítésre van szükség. Elsősorban bővítésekről és átalakításokról van szó, ezek egy része illeszkedik az eredeti formákhoz, míg mások nem illeszkednek. S itt vetődik fel a stílus kérdése. Ha a bővítés etikájának alapelveit vesszük alapul, és ragaszkodni akarunk a nemzetközi chartákhoz, azok véleményem szerint számos területen alkalmazhatatlannak fognak bizonyulni. A stílusviták könnyen mellékvágányra terelhetik a folyamatot, és úgy gondolom, hogy olyankor, amikor a műemlék-épület megőrzése a legfőbb cél, visszafordítható átalakítások esetén nincs helye a stílus fogalmának. Vannak szokatlan helyzetek is. Olykor templomokat kell hasznosítás céljából átalakítani. Vagy gondoljunk a XVIII. századi extravagáns, valóságtól elrugaszkodott építményekre! E különleges épületek átalakításának egy különösen elterjedt módja a nyaralóvá való kialakítás. Világszerte ismert a Nagy-Britanniában működő Landmark Trust, amely nemrégiben Olaszországra is kiterjesztette működését. Ez a hasznosítási mód különösen előnyös, hiszen az alkalmilag, üdülési célokra használt ház esetében nincs szükség olyan felszereltségi szintre, mint az állandóan lakott épületeknél. Gyakran célunk az úgynevezett „első generációs" fejlődés termékeinek megóvása. Ez országonként igen változó lehet. Kanadában például előfordulhat, hogy az első generációs házak nem