Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

A műemlékek életre keltése — Nagy-Britannia példája

DARYL FOWLER A MŰEMLÉKEK ÉLETRE KELTÉSE - NAGY-BRITANNIA PÉLDÁJA Sohasem volt még ennyire fontos, mint most, a huszadik század vége felé közeledve, hogy védelemre szánt épített kulturális örökségünket célszerűen, előnyösen és gazdaságosan hasznosítsuk. A „fenntartható fejlődés" jelszava a műemlékvédelemben is megjelent. De fenntartható-e a műemlékek használati módja? Onthetünk-e a műemlékekbe úgy életet, hogy jövőjük az egyre szorosabb versenyhelyzetet teremtő társadalomban biztosítható legyen? Igazából időt kellene szánnunk arra is, hogy visszatekintsünk: miért is védelmezzük a történelmi épületeket — azonban azt hiszem most csak futólag utalhatunk erre, s talán a későbbiekben a felvetődő témákat részletesen is megtárgyalhatjuk. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a munkánk tárgyát képező műemlékeket igen tudatosan jelölték ki arra, hogy a társadalom megóvja őket. Olyan múltbeli kultúra, fejlődési stílus vagy esetleg korszak valamely jellemzőjét képviselik, amelyet az eljövendő nemzedékek örömére meg akarunk őrizni. Az állam azonban nagyon kevés épületet képes — ilyen vagy olyan módon — úgy fenntartani, hogy abból semmilyen bevétele ne származzék. E különleges épületek vagy romok jövője talán csak állami gondoskodás eredményeképpen biztosítható, rajtuk kívül azonban nagyon sok más műemlék is létezik. A múltban, s ez nem csak a volt kommunista blokk országaira vonatkozik, a központosított gazdaságokban volt arra mód, hogy a műemlékek túlnyomó része az állam tulajdonában legyen. Mára a körülmények megváltoztak, és minden épület meg kell, hogy keresse saját kenyerét. Azt szeretném szemléltetni, hogy milyen alapelvekkel is látunk hozzá az épületek életre keltéséhez. Milyen szépen fogalmaz a Velencei Charta, amikor a műemlék-helyreállítás etikájáról szól... A legtöbb embernek eközben valószínűleg a legnagyobb gondja, hogy legyen fürdőszoba a lakásában. Minden okuk megvan erre, s esetenként figyelembe kell venni ezt is, és ilyenkor az etikai szempontokat az épület jövőjének biztosítása oltárán bizony fel kell áldoznunk. Melyek tehát az épület-átalakítás alapelvei? Olyan felhasználási módokat keresünk, amelyek a lakosság előnyére válnak. Manapság minden elsősorban a szabályozáson múlik, s ahhoz, hogy megtalálhassuk a legelőnyösebb megoldást, értenünk kell a rendeletek mögött meghúzódó koncepciót is. Az építészeti szabályozás alapjául a világon szinte mindenütt egészségügyi és biztonsági szempontok szolgálnak, amelyek azonban sokszor egyáltalán nincsenek összhangban a műemlékvédelem kívánalmaival. Talán a legjobb példa erre a vályogtégla, ami trópusi éghajlaton betegségeket terjesztő rovarok fészke lehet. Elvárjuk épületeinktől, hogy azok megvédjenek a hidegtől és a nedvességtől; elvárjuk tőlük, hogy megfelelő mértékben megtartsák a meleget, s így eneregiatakarékosak legyenek; elvárjuk, hogy megfelelő mennyiségű fény jusson az épületbe; elvárjuk, hogy megfelelő legyen a belmagasság, és hogy szerkezetileg biztonságos legyen az épület. El kívánjuk kerülni a tűzveszélyt, és az épületet higiéniai létesítményekkel kívánjuk ellátni. Számos szabályozás az európai városoknak a tizenkilencedik században bekövetkezett túlnépesedése következtében