Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

LANTOS PÉTER: A budapesti VI. kerületi Ó utca 24. problémái jogi és történeti szempontból

tett alaprajzi vázlaton.) Látszanak a poroszsüveg födém acélgerendái is, azok meghajlása, csavarodása, melyből következtetni lehet a néhány másodperc alatt lejátszódó folyamatra. Külön szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy végig eredeti falnyílásokat találunk, amelyek az eredeti építési korból származnak. Ezt azért tartom fontosnak, mert megítélésem szerint szerepe volt a folyamat gyors lejátszódásában, mivel így a középfőfal nem tudott ,,átboltozódni". Tehát az egyenes boltöv vállainál, a leggyengébb keresztmetszetnél a falazat elnyíródott. A felvételen végigkísérhetjük, hogy a ok nélküli falnyílások élén még a festés is épen maradt, és a keskeny, egyenes boltöv feltámaszkodásától kezdve omlott le a főfal. A B metszeten látható, hogy a főfal egy darabon konzolosan fennmaradt (ez a középfőfalon keresztül lapos vassal összekötött acélgerendáknak és a tárcsaként működő szerkezetnek volt betudható), a lassú alakváltozás várható felgyorsulása (a laposvas folyási határának elérése) miatt a lebegő lakószobákat ki kellett üríteni, majd el kellett bontani, nehogy a leszakadó szerkezet egyéb épületrészeket is magával rántson, és így az esetleges helyreállítás költségeit tovább növelje. Az omlás másnapján dr. Verebélyi Imre államtitkár úr utasítást adott az egész épület lezárására, semmit sem szabadott kihozni onnan. Gondolják meg, reggel elmennek otthonról, és este még egy fogkeféjük sincs. Minden, ami az otthont, a biztonságot jelentette, az épületbe zárva, erős rendőri védelem alatt van, és lehet, hogy csak hónapok, évek elteltével juthatnak hozzá. A felelősséget vállalni kellett, hogy egyenként, családonként egy lakóval egy rendőrrel és egy tűzoltóval végigjárhassam az épületet, lehetővé téve, hogy a legfontosabb dolgokhoz, értékekhez az emberek hozzájuthassanak. Két napon keresztül mintegy 27 alkalommal léptem át a ház küszöbét, én mentem elöl, és határoztam meg, ki, meddig és hova mehet, és ha veszélyesnek tartottam a helyzetet, csak magam mentem tovább. A metszeten látott lakószobában két erdélyi fiatal lakott. A pénztárcájukat és egyéb értékeiket a párnájuk alatt hagyták, ki kellett hozniuk, hogy másnap haza tudjanak utazni. A romos részbe ugyanakkor senkit sem engedhettem be, még a tűzoltókat sem. Ha valaki felelősséget vállal, az azt is jelenti, hogy csak a saját életét kockáztathatja, a másokét nem. A rendőrnek az volt a szerepe, hogy az épületen belüli esetleges fosztogatások megelőzhetőek legyenek. A tűzoltó — végső soron — a „fizikai erőt képviselte". A lakást elhagyva minden ajtót lezártunk, majd a sértetlenség ellenőrizhetőségének érdekében minden nyílászárót leragasztottunk, és bélyegzővel, dátummal, aláírással láttunk el. Annak ellenére, hogy minden család csak 15 percet kapott legfontosabb holmijainak összeszedésére, két napon keresztül tartott a feladat. A szokatlan erőfeszítéstől származó izomlázamon és némi fáradságon kívül szerencsére sem nekem, sem az események többi szereplőjének nem esett baja. A 3. sz. fényképen látható az a bizonyos betonlemez, amely miatt a tűzoltókat a mentés befejezésére kellett utasítani, valamint az a kötőgerenda, melynek hatása az utcai homlokzatot ábrázoló 1. sz. fényképen jelent meg. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az acélgerendák befüggesztik a középfalat, amely még merev tárcsaként is működik, ezért megpróbáljuk megtartani ezt a födémszakaszt is, a fölötte lévő lakásokkal. Sajnos a terhelés hatására azonban lassú alakváltozás indult, a nyílások felett repedések jelentek meg, melyekről tudható volt, hogy egyre gyorsabban fognak növekedni, és a poroszsüveg födém gerendáit összefogó lapos acélok megfolyásával a tárcsaszerű szerkezetet le fog billenni. Miután a tetőszerkezet megbillent, egyes elemei megsérültek, erősebb szélnyomás bármikor az egészet az utcára boríthatta volna, az utcát a forgalom elől le kellett zárni, a tetőszerkezetet pedig le kellett szedni.