Műemléki belső terek (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1991 Eger, 1991)
John Knight: Macintosh és kora – brit lakásbelsők a századfordulón
iparvárosban. Mint már mondtam, Londonban kevés elismerést kapott, ha kapott egyáltalán; Lutyens „Tudor"-reneszánszát és R. Norman Shaw „Queen Anne"-jét soha senki nem fenyegette Londonban, még voysey sem. Talán ha a Nagy Háború nem lett volna, másképp alakulnak a dolgok, de még mielőtt kialudtak a fények Európában, az Art Nouveau, a szecesszionizmus, a Style Liberty (stílusszabadság), a Glasgow-i stílus - nevezzük bárhogyan -, sót még az iparművészet aranykora is véget ért, egyszerűen elérkezett az út végére és nem tudott tovább menni; amint láttuk, még magának Mackintoshnak is meg kellett változtatnia tervezési szemléletét, mielőtt őt is elfelejtette volna az a város, amely egykor híressé tette. Bécsben is inkább a Glasgow-i díszítés - melynek nagy része természetesen Margaret MacDonald kezéből került ki -, izgalmas lehetőségei foglalkoztatták a szecesszionistákat, mint Mackintosh gondosan megtervezett és aprólékosan kimunkált lakóterei. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom : nincs nyoma annak, hogy bármelyik szecesszionista járt volna valaha is Glasgow-ban, hogy legalább a Művészeti Iskolát saját szemével lássa, és mint már említettem, végül is mind Hoffmann, mind Olbrich tagadta, hogy Mackintosh hatással lett volna rá, - utólag már bármit lehet mondani. A bécsiek számára a legmegnyugtatóbb aspektus talán az a felfedezés volt, hogy nem jártak egyedül az úton. Ezek szerint Charles Rennie Macintosh csupán egy bámulatra méltó, de jelentéktelen figura volt az építészet fejlődésének fő áramlata mentén? Avantgarde volt, vagy csak az utolsó nagy viktoriánus építész/belső tevező? Jelenleg úgy tűnik - a Művészetkedvelő Házának megépítése ellenére -, hogy valószínűleg megint kimegy a divatból. Egy ez év áprilisi újságcikk azzal ejti el Mackintosh-t, hogy „nem sokat adott saját, illetve az őt követő generációnak". Szerintem egyetlen író sem állíthatja ezt becsülettel, aki állt valaha a Művészeti Iskola előtt, vagy annak könyvtárában. Ha csak ezt az egy épületet tervezte volna Mackintosh, akkor is biztosította volna helyét a Modern Mozgalom úttöróinak pantheonjában. Ha őt kirakjuk onnan, akkor Voysey-nak és Baillie Scottnak sincs ott helye. Úgy gondolom, Mackintosh érdemesebb a bentmaradásra. Hármuk alkotásai közül a Művészeti Iskola az egyetlen igazán forradalmi épület. William Morris és vidám kézműves csapata az iparosodás növekedése következtében kidarcra volt ítélve. Voysey és Baillie Scott jól alkalmazta Morris elméletét, de kevés olyan épületük van, ami mérföldkőnek számítana. Mackintosh formai megoldásai a hagyományos skót épületformákhoz való megszállott ragaszkodása és a természetes dolgok iránti szeretete eredményeként jöttek létre, s mindezt a korszak azon uralkodó igénye hatotta át és irányította, hogy a forma szorosan kapcsolódjon a funkcióhoz. Meglehet, hogy ez naiv megközelítés volt, én azonban más véleményen vagyok. Meghökkentő és eredeti enteriőröket tudott létrehozni, ahol minden egyes bútordarab önálló műalkotás volt, s e képessége alapján zseninek kell tartanunk, - bár ő maga kijelentette, hogy felesége volt a zseni... „Nekem csak tehetségem van." A Glasgow-i stílus művészeinek energiával teli tevékenysége ösztönzőleg hatott Mackintoshra, aki viszont mintegy vezéregyéniséggé vált köztük. Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy Mackintosh életműve elősegítette az európai építészet szellemi raktárkészletének leltározását, sokmindent kiselejteztek a jelmez-stílusok ódivatú kollekciójából, és így a Modern Mozgalom tiszta lappal indulhatott. Befejezésül Mies van der Rohe-t idézem: Mackintosh „tisztogató volt az építészet területén."
