Műemléki belső terek (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1991 Eger, 1991)
John Knight: Macintosh és kora – brit lakásbelsők a századfordulón
JOHN KNIGHT MACKINTOSH ÉS KORA Vitatható, hogy ha Charles Rennie Mackontosh nem élt volna, vajon felvirágzott volna-e a Glasgow-i stílus, ilyen ismertté vált volna-e Európában és befolyásolta volna-e az európai kulturális fejlődést a századfordulón. Voltak más építészek is, akik - mint pl. James Salmon - tervezőként is újítók voltak, s volt egy sereg más tervező is a fazekasoktól, ezüstművesektói és asztalosoktól kezdve az ékszerészekig és hímzőkig. Bár sokoldalú tehetségével mindegyikük hozzájárult a Glasgow-i stílus kialakításához, Mackontosh kivételével egyikük sem vált közismertté a brit partokon túl. A jelenből nézve úgy tűnik, Mackintosh volt az a találékony elme, aki mindegyikük számára megteremtette a működéshez szükséges feltételeket. Én azonban úgy vélem, ha visszaforgathatnánk az idő kerekét és ellátogathatnánk Glasgow-ba 1900-ban, nem így találnánk. Általában úgy gondolják, hogy a Glasgow-i stílus gyökerei a brit iparművészeti mozgalomban, mint olyanban lelhetők fel némi kelta romanticizmussal keverve. Áz „iparművészet" kifejezést használom, mivel az „Art Nouveau"-t nem alkalmazták Nagy-Britanniában - valójában maga Mackintosh sem szerette -, s meglepő módon a „stílusszabadság" (Style Liberty) elnevezést sem (ezt Olaszországban használták), bár az üzlet, amelytől a név származik, még ma is virágzik Londonban. Azt hiszem, ezen a ponton fontos tisztázni, hogy az „Art Nouveau" és a „stüusszabadság" kifejezések csak a díszítőművészetekre és a díszítések alkalmazására használhatók, legyenek azok akár épületeken, akár konyhaedényeken. Az „iparművészet" másfelől magában foglalja az épülettervezés egészének fogalmát és mindazt, ami az épületben található - egészen a késig és villáig. Á brit enteriőr mozgalom a századfordulón iparművészet-központú volt, és az a három építész, akikről beszélni fogok Voyseys, Mackontosh és Baillie Scott -, valóban a fő képviselői voltak. John Ruskin írásait, William Morris és követői küzdelmeit önök a saját jelenkori történelmükből ismerik, hiszen ók vetették el a szocializmus számos magját. A gép és a futószalagon gyártott termékek elleni tiltakozásuk azonban reménytelen ábránd volt, és az iparművészeti mozgalom sok gyakorlatiasabb képviselője elfogadta a gépet és felismerte, hogy az mire képes. De úgy gondolom, a mozgalom közösségi volta itt véget is ér. Glasgow-ban az 1880-as években nevetségesnek tűn t volna az öüet, hogy elutasítsák a gépet a „becsületes kéziszerszám", a kezdetleges házúpar javára. Ennek a nagy városnak - a Brit Birodalom második városának - a XIX. században megkétszereződött, megháromszorozódott a népessége, s Európa egyik leggazdagabb városa lett. Füstös ipara mozdonyokat küldött minden kontinensre, s hatalmas „Qyde" gyártmányú tengerjáró hajókat a világ négy sarkába, melyek az asztalos és fémműves mestermunka legmagasabb szintjét képviselték. Bizonyára hatalmas mennyiségű nyers energia jellemezte a várost akkoriban, amit egy igazán figyelemre méltó ember - nem, nem Mackintosh, hanem Francis vagy „Fra" Newbery, a Glasgow-i Művészeti Iskola igazgatója vitt be a művészetbe. 0 volt az - történetesen épp egy angol -, aki fiatal, frissen végzett tanítványát Charles Rennie Mackintosht arra ösztönözte, bátorította, hogy jelentkezzen egy új iskola építésére kiírt versenypályázatra, amelyet 1896-ban meg is nyert ezzel a saját korában igazán különleges tervvel.
