Műemléki belső terek (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1991 Eger, 1991)

Kiss Éva: Polgári enteriőrök a XIX. század második felében

kancsók kanapévá alakított itáliai reneszánsz ládák felett elhelyezkedő falipolcokra vannak kirakva, s mellettük nélkülözhetetlen a színpompás perzsa szőnyeg, az olasz majolika, vagy a spanyol reneszánsz bőrtapéta új imitációja. A Művészi Ipar 1887-es évfolyamában Uhl Sándor Hirth könyvének újabb kiadását lelkesen méltatva a következőket írja: „Miért ne vennők a szépet, a vonzót ott, ahol találjuk?... Ha általánosan érvényre jut az a meggyőződés, hogy boldogulásunkat a XVI. és XVII. századbeli német reneszánsz művészetben kell keresnünk, kétségtelen, hogy akkor sikerülni fog a művészietlenség és ízléstelenség molochját leküzdeni." A Művészi Iparnak ugyanez az évfolyama egy későbbi számában azonban Berlepschnek a müncheni Kunstgewerbeblatt-ból átvett kritikáját is közli Hirth könyvével kapcsolatosan, mely szerint az „altdeutsches Zimmer" divatja el fog múlni, „ mert csökkent azoknak a száma, akik lelkesülten üdvözölték a barna deszkázató szobák visszatértét", sőt azok is kimennek a divatból, akik „dörgő átkokkal sújtották azokat, akik bármily szerényen némi kételyt tápláltak aziránt, hogy a régi mesterek dicsteljes feltámasztása be fog következni. Az ízlés és a hazafias meggyőződés kezet fogtak, a divatról alig mertek szólni..." A 80-as évek végére egyre több kritika is éri tehát a régi stílusok feltámasztására irányuló törekvéseket. Leopold Gmelin 1888-ban ugyancsak a Kunstgewerbeverein müncheni lapjában a következőket írja: „aki mint laikus az építészet és az iparművészet fejlődését nyitott szemmel figyeli, az nem tudja elkerülni azt a megállapítást, hogy mi itt egy kis tükörképét adjuk az évszázadokig tartó fejlődésnek." A hozzánk földrajzilag közelebb fekvő Bécsben Jacob von Falke „Kunst im Hause" című könyve foglalkozik a lakberendezésre vonatkozó kérdésekkel. Ebben külön fejezet tárgyalja a nők szerepét a szép otthon megteremtésében. Az ízlés, a kedély és az ötletesség csodákra képes, vélekedik a szerző. Abban Hirth és Falke is megegyeznek, hogy a gép használatának előretörése, az egyoldalú „Maschinendespotizmus" okozták azt a művészi elszegényedést, ami ellen a múlt kézműiparának valamennyi eszközével fel kell lépnie. Bécsben ezekben az években egy valódi „reneszánsz egyéniségű" ember telepedett le, Hans Makart, a felsőfejedelem, akinek tevékenysége valóban az egész korszakot meghatározta. Műterme, amelyben, mint Rudolf von Alt festménye mutatja, pálmák, drapériák, keleti tárgyak, fegyverek, konzolok, paravánok és sok-sok pálma volt elhelyezve, a művészvilág találkozóhelye lett. 0 maga nagy ünnepi felvonulások, reprezentatív események szervezője, díjak tulajdonosa, szépasszonyok festője, a császár kitüntetett kedvence volt. „Mindaz, ami mámorítólag hat az érzékekre, s a tüzes vágyakat poétikus kön tőrben szimbolizálja, bármely ágában is a művészetnek, tetészésre talált az ősi Vindobona élvsóvár közönségénél" - emlékezett az 1880 körüli időkre Kacziány Ödön a Művészet hasábjain. Ennek a pompaszerető bécsi stílusnak érzékletes leírását adja Hevesi Lajos, amikor beszámol a nagypolgár Nikolaus Dumba műbarátnak a Ringen lévő otthonáról Österreichische Kunst im 19. Jahrhundert című könyvében. A lakás kialakításában Makart, tanítványa Klimt és Franz Matsch vettek részt. Matsch munkája a „finoman modern ebédlő" volt, amelyhez antik elemeket használt fel és ezzel „hellenizálja a teret". A négyszögű terem télikerthez csatlakozik - írja le Hevesi -, mely csiszolt márvánnyal van borítva és világos krémszínűben van tartva. A falakon freskók, múzsajelenetek, csendéletszerű részletekkel. A télikertben babérfák és antik háromlábak állnak, melyek aranyozott fémből készültek. Kút is található itt, márványplasztikával és kristályüveg részletekkel. A télikerthez csatlakozó „Musiksaal"-t Klimt rendezte be empire stílusú mahagóni bútorokkal, aranyozott applikációkkal. Innen továbbhaladva nyílik Dumba híres „Makart szobája", amelyben Caterina Cornaro korának egész festési kedve tombol. Dumba, amint Hevesi tudósít róla, Makartot először Velencébe küldte, hogy ott, a helyszínen szívja fel a hatásokat. Az eredmény túláradó színözön lett. „Paolo Veronese áramlik át az idegeken, de valami olyan módon, ami egészen