A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Dávid Ferenc: A gödöllői kastély feltárása

A kastély a kcrcsztutcás falu útkereszteződésének egyik sarkában áll, előtte és háta mögött nagy parkkal. A központi épület egyemeletes, és kettős U alaprajzú. Központi három szárnya díszudvart fog körül, az ezekhez csatlakozó, szimmetrikusan elhelyezett további négy szárny pedig a felső kertet övezi. A kastély déli oldalához további épületszárnyak csatlakoznak, közülük kettő egy istállóudvart fog közre, a továbbiak pedig az uradalom tisztségviselőinek lakó- és hivatali épületei. A hét szárnyból álló kastély főhomlokzatával fordul a falu felé, a homlokzat előtt alacsony, várfalakat imitáló kerítésfalak emelkednek. Az igen széles homlokzatot egy középső, s két jóval hátrébb fekvő szárny alkotja. A középső szárny homlokzatát kis kiemelkedésű, manzárdtetős sarokrizalitok fogják közre, a középső rizalit erősen kiugró. Tört vonalú oromzat koronázza, amely mögött kupola formájú tető emelkedik. A hátrébb ugró oldalszárnyak szintszáma, magassága és architektúrája megegyezik a középrésszel, végeiket egy-egy enyhe kiemelkedésű sarokrizalit alkotja, fölölte hengertcsten nyugvó félgömb formájú tetővel. A kastély formáját elemző kutatók az U alaprajzot, a főhomlokzat viszonylag rövid voltát, a középső rizalit erős előreugrását, törtvonalú oromzatát és kupolát formázó tetejét emelték ki lényeges vonásként. Ezekhez kapcsolták hozzá a XVIII. század közepe táján épült hasonló kastélyok sorát. Ezekre a fő vonásokra építették a „gödöllői kastélytípus" fogalmát mint olyant, amely a Mária Terézia-kor több-kevesebb magyarországi sajátosságot felmutató típusa. Az együttes jelentőségét fokozta, hogy a zömében 1750-1758 között épített budai királyi palotának középrizalitját hasonló kupolaformájú telő fedte, s hogy így Buda és Gödöllő köré olyan rokon szellemű épületegyüttest szervezhettek, amely immár nem Bécshez, vagy a nyugati határszélen levő Pozsonyhoz igazodik, hanem ahhoz az országcentrumhoz, amely a középkori és a XIX-XX. századi Magyarország fővárosa. E nagyon is sommás tudománytörténeti helyzetkép azt célozza, hogy érzékeltessem: a műemléki feltárás nem csupán műemléki célokat követett, hanem művészettörténeti kérdésekre is választ kíván adni. A kutatás során természetcsen megismertük az építés történetét, szakaszokra bonthattuk a nagy kiterjedésű épületegyüttest, megismertünk eddig ismeretlen részletformákat, vagyis megtudtuk mindazt, ami az ilyen feltárásnál szokásos. A műemléki kutatás nagyítóval nézi meg az épületet. A nehézség abban áll, hogy nem biztos, a részeire bontott kép összcáll-e még egyszer egésszé, s hogy az építés szakaszainak sokszor építéstechnikai részletekig való megfigyelését követően kibontakozik-e az építtető és az építész szándéka, hogy a megkutatott épület alkalmas lesz-e akár a továbbiakban is művészettörténeti feldolgozásra? A kastély építése 1741 táján kezdődött, s az első szakasz 1743 körül fejeződött be. Az első épület U alaprajzú volt, három szárnyból állott. A szárnyak egyemeletesek voltak. Az épület sarkain egy-egy sarokra állított, négyzetes alaprajzú karcsú torony állott, amely cgycmclctnyi magassággal emelkedett az épület fölé. A középrészt rizalit emelte ki, amely 60 cm-rel ugrott előre csupán, s amelynek architektúrája nagyjából megegyezett az oldalszárnyakéval: sávozott földszint fölött, sima emeleti falfelületen falpillérck tartották a háromrészes főpárkányt. A rizalit zárására timpanont állítottak, e fölött pedig tetőtorony állott. Az udvari homlokzaton, a középrész kivételével, árkádok futottak körül két szinten. Az oldalszárnyakat egy-egy téglalap alaprajzú, alul zárt, felül árkádokkal nyitott saroképítmény zárta le. A belsőben: a középső kapualjhoz, az udvari homlokzat mentén a kapualjra szimmetrikusan kétoldalt egy-egy kétkarú lépcső vezetett fel. Az emeleten a lépcső tágasabb előtérbe ért, abból nyílott a középső nagyterem, abból pedig 3-3 oldalsó, nagyobb szoba. A középső szárny részben kétmenetes volt, az oldalsó szárnyak egymenetcsek, azaz a szobasorhoz csupán udvari folyosó járult. Ezt az első kastélyt részben a falkutatás eszközeinek segítségével, részben a forrásokra támaszkodva sikerült elkülöníteni a későbbi jóval nagyobb épülettől. Az így körvonalazott épület nagyon fontos vonásaiban különbözik a többitől: A csak csekély középrizaiittal megmozgatott, de saroktoronnyal ellátott külső homlokzat és az árkádokkal megnyitott belső, udvari homlokzat egyaránt. Az utolsó évtizedek kutatásai, Voit Pálé és Mojzcr Miklósé, mutatták meg, hogy a XVIII. század első felének jellegzetes hazai kastélyai között milyen sok volt a tornyos. Ebben a középkori eredetű, majd a XVIII. században is virágzó castellumok, védelmi szerepet is ellátó kastélyok, várak utójátékát látták, az építtető főuraknak azt a szükségletét, hogy harcos nemességükre célozzanak. Gödöllő esetében több idevágó indokot is felsorolhatunk. Az egyik az, hogy az uradalmak hagyományosan várak közé települtek, hogy az uradalom fogalma a várral, az arxszal összekapcsolódott. Gödöllő környékét, 8-10 falut először, a húszas évek végén, a harmincas évek elején szerezte meg Grassalkovich Antal, és 1732-ből van első adatunk arra, hogy uradalommá szervezte őket, melynek középpontja Gödöllő lett. A faluban nem volt soha vár, a környéken sem. Az 1745 utáni levelekben azonban már előfordul az arx Gödöllöciensis kifejezés, a földesúr, mint Gödöllő arx ura nevezi meg magát. Ez a képzet kifejeződik a kerítésfal erődítményszerű kiképzésében is. Van egy második,