A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Galavics Géza: Barokk művészet Magyarországon

A felvilágosodás elementáris hatása nyilvánul meg abban, hogy a megújulás módját és eszközét a tudományok terjedésében látta. Mélységesen hitt abban, hogy a tudomány és a hit összekapcsolása segít a kor emberének abban, hogy kételyeire választ találjon. Ezért kívánt egyetemet alapítani. S hogy miként vélekedett tudományról és művészetről, azt az általa készítetett mennyezetképek mondják el. A díszterem mennyezetén a rokokó zsánerképeiről ismert augsburgi festő, Franz Sigrist a megrendelő határozott kívánságára szakított az egyetemi fakultások ábrázolásának barokk tradíciójával, az allegorikus kifejezésmóddal, s 1781 -82-ben a különböző tudományágak egykorú képviselőit munkájuk, tevékenységük közepette ábrázolta. Világiak és papok, német és magyar viseletű professzorok, növendékek és magyar parasztok tűnnek fel a mennyezelképcn, a XVIII. századvégi magyar tudományosság páratlan tablóját örökítve ránk. S a kép mindenképpen hiteles, mert a megrendelő a festőtől újra meg újra a részletek valószerűségét kérte számon. Esterházy püspök ellcnrcformációs indulataitól teljesen sohasem tudott megszabadulni. Tanú rá a tridenti zsinatot ábrázoló falkép részlete is, ahol az egyházi cenzúra tevékenysége nyomán ott égnek a máglyán az eretnekek könyvei. De felismerve korának új követelményeit is, érzékelve a felvilágosodás kihívását, a válsághelyzetben válaszolni kívánt arra. A felvilágosodás ideái közül a katolikus egyház gyakorlatába a korszerű műveltségeszményt kívánta átültemi; de katolikus felekezeti szellemben. A kor azonban nem ezt igényelte tőle, szándéka ugyanis több évtizeddel elkésett. Nem ismerte fel, hogy az iskoláztatást a Habsburg birodalomban is egyre inkább az állam kívánja kezébe venni, a legalsótól a legfelsőbb szintig, s éppen nem a felekezeti különbségek hangsúlyozására, hanem inkább eltörlésére törekszik. S valóban, II. József egri látogatása után a megmaradt magasabb iskolai funkciókat is elvitték Egerből, beleértve a papnevclést is. Noha Esterházy Károly mindezt saját személyes kudarcaként élte meg, a változások valójában inkább a több évszázados katolikus egyházi műveltségi és iskoláztatási monopólium végét jelezték, s egy új, egy nehezen születő polgári korszakhoz vezető út első lépései voltak. S ez áll a képzőművészetre is. A bemutatott egyházi megbízásból készült műalkotások a kor magyarországi művészetének csúcsteljesítményei. Általuk s rangos társaik által lett Magyarország „a barokk utolsó európai menedéke". Mégis egyúttal egy hosszú folyamat utolsó állomásai is lettek. Velük és bennük zárul le egy több évszázados korszak, amelyben a nemzeti és az egyetemes korrelációja egy hagyományos művészeti struktúrában, a megrendelő, művész és közönség tradicionális kapcsolatrendszerében jelent meg. A következő XIX. századtól azonban már nem az egyházi keretek lesznek a domináns művészeti jelenségek színterei, s a művész, a megrendelő és a közönség viszonya is gyökeresen megváltozik, s új tartalommal töltődik meg. Ám annak a gyakorlatnak, amely a magyar irodalom és közönség kapcsolatát már évszázadok óta jellemezte, tehát hogy az író közvetlenül fordult közönségéhez, a XVIII. század végi magyarországi művészetben még csak nyomai vannak.