A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Kertész Pál: Műemlékvédelem és geológia

dult építés márványanyagát a római épületek maradványaiból biztosította. így sok esetben, például a jáki román templomban, az eredeti római megmunkálás is látható, a magyar faragványok hátsó, eredeti oldalán. Értékes kőanyagok szempontjából a római birodalom egésze számíthatott mértékadó tartománynak. Ennek példáját láttuk^ bíborporfir esetén, amiről még megemlíthetjük, hogy Kölnben, Trierben, Savariában is találhatjuk nyomait. Ezenkívül elsősorban a márvány és a gránit számított fontos kőanyagnak. Ciprus szigetén Kurion városában valamikor egy gránitoszlopot helyeztek el. Mivel gránit a szigeten nincsen, az oszlop származási helyeként a tudomány Egyiptomot jelöli meg. Ha azonban e kőzetet tüzetesebben megvizsgáljuk, úgy az közelebb áll az északitáliai, a mai Baveno környékének gránitjaihoz, amelyek nálunk Savaria Isis szentélyének oszlopait is alkotják. Mivel a birodalmon belül a közlekedés igen fejlett volt, e lehetőséget nem lehet kizárni. Magyarországon gyakran felhasznált kőzet egy jura korabeli vörös tömött mészkő, amelyet a művészettörténet magyar vörösmárvány néven ismer. Ezt a kőanyagot már a rómaiak is ismerték, de az államalapítás korától folyamatosan használják. Geológiai és kőzettani szempontból ezzel teljesen azonos kőanyagot bányásznak Salzburg környékén, Ausztriában (adneti márvány), valamint az itáliai Verona környékén (rosso di Verona), ezek ugyanazon tengernek más-más öblében rakódtak le. E kőanyag magyarországi felhasználásának csúcsa az esztergomi Bakócz-kápolna. Ennek oltárrésze olasz fehérmárványból készült, de a vörös mészkő magyarországi eredetét hosszú időn át mindig biztosnak vették. Az utóbbi években merült fel annak a lehetősége, hogy e kőanyag esetleg a rosso di Verona is lehet. Tudjuk jól, hogy a XVI. sz. elején e kövek szempontjából Verona még a mértékadó földrajzi tartományba esett, így a lehetőséget nem zárhatjuk ki. Részletes geológiai vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a kápolna kőanyagának szövete közelebb áll a magyarországi előfordulásokhoz, mint az itáliaiakhoz. így nagyobb a valószínűsége a magyar eredetnek. A származás-kutatás egy érdekes építészet- és kultúrtörténeti felismeréshez is vezetett. Magyarországon I. Mátyás idejében jelentős építési tevékenység folyt, elsősorban a királyi központban, Budán. Halála után (1490) a központi hatalom gyengült, és a helyi hatalmasságok jelentős palota-építkezésekkel is bizonyítani akarták hatalmuk megerősödését. Sokáig vitatott volt, hogy a régebbi, központi királyi műhely dolgozott-e tovább, vagy a helyi központokban újabb műhelyek alakultak-e ki. Az Országos Műemléki Felügyelőség, illetőleg Horler Miklós kezdeményezésére mintegy 15 évvel ezelőtt kezdődött a műemlékek kőanyagának kőzettani-származási feldolgozása. Ennek keretében az ország déli területén, Simontornyán találkoztunk legelőször egy eleddig ismeretlen építési kőanyaggal, a később budakörnyékinek nevezett márgával. Mivel ezen elemek a XVI. sz. első felének ún .^Jagelló reneszánszából valók, rendszeresen végigvizsgáltuk e kőanyagot más, azonos korú épületen is. Ennek alapján bizonyítható, hogy a különböző épületekben, Budától keletre közel 300, délre 250, Nyugatra 150 km távolságra mindenütt megtalálható e kőanyagból készült faragvány. Ennek földtani kora oligocén, és ilyen faragásra is alkalmas meszes márga a Kárpát-medence távolabbi környezetében is csak egyetlen helyen, Buda közvetlen környékén található. így ebből az a következtetés vonható le, hogy ha a kőanyag a központi királyi műhely működési területéről került ki, valószínű, hogy e műhely tovább működött, és szállította a faragott kőelemeket az ország távolabbi részébe is. Magyarország egyik igen fontos épületének, a jáki XIII. századi műemléktemplomnak a származási kérdéseit még nem sikerült megoldani, mivel a valószínű bányahelyek az ország jelenlegi területén kívül esnek. A templom építőköveinek jelentős része egy durva mészkő, ún. lajtamészkő, amely a jelenlegi ausztriai Szentmargittáról éppenúgy származhat, mint a jugoszláviai, horvátországi Varasdról. Mindkettő beleesik a mértékadó tartományba, kőzettani összehasonlításuk műszeres vizsgálatot igényel. 4. A műemlékek geológiai környezete A műemlékek állékonysága függ azok alapozásától, térbeli elhelyezkedésétől is. Ebben legtöbbször szokványos geotechnikai-talajmechanikai módszerekkel is célt lehet érni. Geológiainak legtöbbször akkor nevezhetjük a módszereket, ha az épület sziklafalon áll, vagy olyan területen, ahol lassú lejtőmozgások okoznak nehézségeket. Példaképp hozhatjuk fel a nehezen megoldható feladatra az Athos hegy Szent Miklós kolostorának épületét. A kolostor egy, a tenger felett kinyúló szirten helyezkedik el. A szirt tagolt kőzettömege folyamatosan lazul, és így az épület is elmozdul, repedések veszélyeztetik biztonságát. Mivel a mozgó kőzettömeg igen nagy, az egész terület földtani felépítésének, tagoltsági rendszerének részletes geológiai elemzése szükséges állékonyságának biztosításához. Már végrehajtott biztosítási műveleteket láthatunk a szlovákiai Árva várának illetőleg a ciprusi Sztavrouni kolostorának példáján. Mindkét esetben igen változatos az épület alatti szikla felépítése, és semmi esetre sem vízszintes településű. A helyreállítás alapját a szikla biztosítása teremtette meg, amikoris horgonyokkal fogak össze a lazuló kőzettömeget. A sziklabiztosítás különleges eseteit láthatjuk akkor, amikor nem szokásos épületről, hanem sziklába faragott emberi műről van szó. A ciprusi Pafosz kifálysírjaihoz tartozó kápolna durva mészkőből, mész-arenitből áll, míg a görögországi Korinthosz szentélyében a forrásvízi mészkövet, travertint vájták ki épületként. E, mondhatnánk negatív épületek fenntartása még több geológiai feladatot jelent, mint az építőkövekből álló épületek esetén.