A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Tord Andersson: Harc a levegőszennyezés ellen

A program során 10-10 műemléket választottunk ki, kb. 2 millió korona költséggel. A restaurálási munkát 3 éves időszakokra osztottuk. A feladat sokféle emléket érint, az időszámítás előtti sziklarajzoktól kezdve a XX. sz. eleji stockholmi épületig. A munkát a legkülönbözőbb szakterületek specialistái végzik, természetesen egyéb kuta­tásokkal összekötve. Tekintve, hogy a műemlékvédelem nagyon összetett terület, ezért a problémát egyedül egyet­len szakember, pl. építész, geológus vagy biológus megoldani nem tudja. Fontos tehát, hogy e szakemberekből komplex munkacsoportot alakítsunk az adott feladat ellátására. A mostanában elkezdett hároméves programszakasz feladata ezeknek a munkacsoportoknak az életrehívása, amelynek eredményeképpen az oktatásba is visszacsatolhatok lesznek a közös kutatások eredményei. Természe­tesen ezenkívül továbbra is bevonjuk a munkába a speciális vegyészeti, geológiai, biológiai kutatóintézeteket, és munkálkodunk a nemzetközi kapcsolatok kiépítésén, például az ICOMOS-szal. A továbbiakban fontos feladatnak tekintjük a legszélesebb tájékoztatás megszervezését a politikusoktól kezdve az egyszerű állampolgárokig, illetve egészen az iskolák tanulóiig, hogy minél szélesebb körben tudatosuljanak a környezetszennyeződés okozta műem­lékvédelmi gondok. Svédországban egy új tradíció van kialakulóban: a környezettel való törődés. Ma azonban még kevesen értik meg, hogy az örökéletűnek hitt kőanyagban éppúgy, mint a fémekben, egyéb anyagokban összesen mintegy 8 mil­liárd dollárnyi kárt okoz a korrózió évente. Ehhez járul a műemlékek pénzben ki sem fejezhető saját értéke. Ha az információk nem jutnak el az emberekhez, kárba veszhetnek az eddigi erőfeszítések. Ezért fontos, hogy a védelem számára megfelelő intézményrendszert alakítsunk ki, és ne feledkezzünk meg a legfontosabbról : a leve­gőszennyezés nem ismer határokat, a probléma csak nemzetközi összefogással oldható meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom