A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Horváth Zoltán: Vértesszentkereszt – laboratóriumi vizsgálatok a műemlékvédelem szolgálatában

A vértesszentkereszti volt bencés apátsági templom és kolostorrom területén az elmúlt néhány évben igen intenzív kőpusztulási folyamatok jelentkeztek. Okait széles körű laboratóriumi és helyszíni vizsgálatokkal igyekeztünk ki­deríteni, s az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. Az eredeti építőkő jóminőségű, tömör, szinte kizárólag ősmaradványtörmelékből álló, az eocén időszakban keletkezett mészkő. 2. A kőpusztulásért a vizsgálatok szerint az utóbbi néhány év ugrásszerűen megnövekedett környezetszennye­zése tehető felelőssé. A vizsgálatok szerint a kritikus környezetszennyező komponensek a szulfát- és klorid-ionok, illetve nitrogéntartalmú vegyületek, amelyek jelentős ásványi fázisátalakulást provokálnak a kőanyagban. 3. A kőpusztulás okai olyan kémiai reakciók, amelyek lebontják a mészkő kalcitját. A keletkező málláster­mékek térfogatigénye nagyobb, mint az eredeti kalcité, az átkristályosodás pedig dinamikus és reverzibilis. A felületen megjelenő idegen ionok ionerősség- és oldhatóságnövelő hatásúak. A csapadék- és kondenzvizek kémhatása savas. A pusztulási folyamat során a kő fajlagos felülete, valamint effektív porozitása nő, a póruseloszlás eltolódik a na­gyobb méretek felé. A laboratóriumi vizsgálatokat helyszíni épületszerkezeti vizsgálatokkal is kiegészítettük, A termovíziós felvételek alapján a falszerkezetek jelentős hőmérsékleti (=víztartalom-)anizotrópiát mutatnak. A kőromlás a nedvességgócok környezetében a legnagyobb: ezek ott alakulnak ki, ahol a korábbi alábányászás okozta repedéseken vagy a félbemaradt, illetve helytelenül tervezett és kivitelezett helyreállítás hibahelyein a víz behatolt a szerkezetbe. A romterületről és környezetéről infravörös iégifényképeket is készítettünk. Ezek alapján egyértelművé vált, hogy a kőpusztulást előidéző környezetszennyező kémiai anyagok forrása a romegyüttes közelében létesített med­dőhányó. Vizsgálataink alapján kirajzolódtak azok a tennivalók is, amelyek elvégzése még megmentheti e jelentős román­kori műemléket. 1. Előzmények A vértesszentkereszti romegyüttes hazánk egyik legjelentősebb román kori emléke. A régészeti feltárás Kozák Éva vezetésével 1963-ban kezdődött, amely mind a templomra, mind az egykori kolostor területére kiterjedt. A régészeti kutatás eredményeként kirajzolódott a templom és a kolostor alaprajzi rendszere, és bizonyossá vált, hogy az épületegyüttes két periódusban, a XI I —XIII. században épült. Az építészeti helyreállítás Sedlmayr János tervei alapján 1970-ben kezdődött az OMF saját kivitelezésében. A tervező alapkoncepciója a részleges anastylosis volt. Ennek megvalósultával az épület feltárás utáni tömege meg­kétszereződött volna. A visszaépített fragmentumok és az anyagában, textúrájában, formájában megkülönböztetett kiegészítő elemek együttesen helyes didaktikával mutatták volna be az építményt, ugyanakkor az együttes meg­tartotta volna rom-jellegét. A kivitelezés 1979-ig a terveknek megfelelően folyt. Ekkor az épület felmenő falaiban repedések keletkeztek, ami miatt az OMF leállította a kivitelezést. A károsodás kivizsgálására a központi Bányászati Fejlesztési Intézet szakvéleményt készített, amelyben megállapította, hogy a terület alatt működő barnakőszénbánya korábbi védő­pillére csak a templom védelmére korlátozódott. A szakvélemény a falszerkezeti károk 70%-áért a bányámúveleteket tette felelőssé, a maradt 30%-ot talajmechanikai és tektonikai okokkal magyarázza. A károk megakadályozására új védőpillért jelöltek ki a romegyüttes alatt. A további munkák során az OMF munkatársai a rom falát alkotó kőfelületeken eddig nem tapasztalt kőpusz­tulást észleltek. Az újabb, 1987 es bányászati szakvélemény megállapítása szerint a korábbi bányaművelés hatására bekövetkezett mozgások megszűntek, az esetleges további rongálódások a bányászati tevékenységtől függetlenek. A szakvélemény röviden ismerteti ezenkívül a szentély apszisa külső falfelületén jelentkező mállást, amely 1983-ban még nem volt észlelhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom