Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Sebestyén József: Magyar építészet Erdélyben

szolgálja az építészeti örökség is. Nincs helye, nem szabad hangot kapnia semmilyen nacionalizmusnak, más kultúrák, népek lenézésének, bármilyen érték kisajátításának. Legkevésbé irreder tizmusnak, hiszen a népeknek barátságban kell élniük, bárhol fussanak is a határok. Tanfolyamunkra meghívtuk román műemlékes barátainkat. Meghívásunkr t nem kaptunk választ. Öröm viszont, hogy nyolc ország műemléki szakemberei adnak elő, számot adva országaik tevékenységéről, műemlékeik sokszínűségéről. Az pedig egyenesen szimbolikus, hogy elnökünk egy magyarul kiválóan beszélő horvát barátunk. ,A kulturális örökséget egyre inkább fenyegeti a pusztulás. A veszélyt nemcsak hagyományos okok jelentik, hanem a társadalmi és gazdasági fejlődés is, ami erősítheti a megváltoztatás és lerombolás igényét" - mondja a világörökség konvenció. Legyen bár az örökség csakugyan az egész emberiségé vagy akár a legkisebb közösségé, szolgálja így is, úgy is a különbözően beszélő és gondolkodó emberek saját és mégis közös kincsét, saját és közös örömükre. Sebestyén József Magyar építészet Erdélyben Tisztelt Hallgatóság! Elöljáróban engedjék meg, hogy előadásom témakörét pontosabban meghatározzam. Erdélyben magyar építészetről természetesen az ottani magyar etnüaimhoz köthető építészeti emlékeket, objektumokat ismerve, vizsgálva beszélhetünk. Köztudott, hogy a több, de alapjában három nagyszámú népcsoport által lakott Erdély építészeti emlékei a keleti és a nyugati kultúra határán, a nyugat-európai műveltség és a keleti hagyományok hatása alatt jöttek létre a magyar, s azon túl az európai építészeti kultúra igen sajátságos, különösen értékes, integráns részét képezve. Erdély egyes területein, mint pl. a még ma is nagyrészt magyarlakta Székelyföldön számtalan értékes épület található, akár a falvak paraszti portáinak lakóházait, gazdasági épületeit, vagy a kisnemesi kúriákat, egykori palotákat, vagy a templomokat, középületeket, mint a középkor, a reneszánsz, esetleg a historizmus, vagy a szecesszió emlékeit a magyar, vagy a magyar művészettörténet, építészettörténet által számon tartott f undátorok, építőmesterek, építészek tervei alapján emelt épületeket említjük. Ezen gazdag emlékanyagból a rendelkezésemre álló időben néhány székelyföldi, hajdanvolt háromszéki település középkori, XIII. sz-i eredetű templomát szeretném Önökkel megismertetni a terület történeti, történeti földrajzi vonatkozásaival együtt. A Kárpátok kanyarulatával határolt egykori Háromszék Vármegye, a mostani Covasna megye falvai valószínűleg már a XIV. sz. elejétől meglévő vagy éppen kialakuló Kezdi-, Orbai- és Sepsi-székhez tartoztak. A nemzetségi szervezetű székely közösség területi, székek szerinti megoszlására, a három székre vonatkozóan XV. sz-i oklevelekben találunk adatokat (Kezdi 1427; Orbai 1419; Sepsi 1404-1415), melyek ellenére a székek szervezése már a XIV. sz. végére megtörténhetett, hiszen a sebesi — sepsi-i — székelyeket 1252. évi, a kezdi székelyeket 1291. évi oklevelekben már említik. A területi szerveződést megelőzően ment végbe a székelyek dél-keletre való vándorlása. A székely telepek a középkori Magyarország különböző területein léteztek; így az északi, a déli, a nyugati határvidékeken, Biharban és természetesen Erdélyben. A székelység zöme legalább a XI. sz. eleje óta lakja Erdélyt, igaz a jelenlegi lakóhelyüktől eltérő területen, mely a XIII. sz. előtt a mai Szászvárostól (Orastie) hosszú sávban húzódott kelet felé az Olt kanyarulatáig, északon pedig a Maros középső szakaszának vonaláig. Egy részük a Sebes patak torkolatvidékén a későbbi Szászsebes, illetve Szászorbó és Szászkézd környékén élt. II. Géza korában, 1160 körül telepedtek le szászok Magyarországon a Szepességben és az erdélyi Szeben környékén. Ekkortól indulhatott meg a székelyek Háromszéki-medencébe való költözése, melyet a későbbiekben megalakuló székely székek elnevezései igazolnak. Néhány kivételtől eltekintve a háromszéki települések nagyrészét az 1332-34 közötti pápai tizedjegyzékben említik először. A tizedjegyzékből kiderül, hogy az erdélyi püspökség egyházkormányzatában a sepsi területi plébániák alesperességet alkotva a fehévári főesperességhez tartoztak, míg a kezdi terület önálló főesperesség volt. Az orbaiszék területéhez tartozó falvakat a tized jegyzékben nem találunk. A Sepsi- és Kézdi-szék plébániáit is tartalmazó tizedlajstromban 49 nagyjából biztosan azonosítható falut neveznek meg. E plébániák templomai közül 16-20 épületről biztos illetve feltételezhető, hogy korabeli, de csak 7 olyan templom áll, amelyeken az átépítések ellenére a XIII. sz-ban épült részek láthatók. Továbbá van 7 olyan álló templom is, melyekről biztosan tudjuk vagy feltételezhető, hogy a XIII-XIV. sz-ban épültek, de ezeket pápai tizedjegyzék nem tartalmazza. ^ Ezek az Erdély-szerte a XIII. sz-ban meghonosodott egyszerű alaprajzú, téglány alakú hajóból és szabálytalan félköríves záródású szentélyből álló, torony nélküli templomtípust képviselik. A későbbiekben részletesebben ismertetendő templomok analógiái szerte a középkori Magyarország területén is- | mertek, nem utolsósorban a határszéli és/vagy részben egykor a székelyek által is lakott területeken, pl. a mai Bur- ^ genland területén (Őrisziget, Felsőőr, Csáva), a Csallóközben vagy a Nyírségben (Nyírtét, Nyírmihálydi, Székely)C Természetesen Székelyföldön találjuk a legtöbb hasonló alaprajzú templomot. Udvarhelyszéken Bögöz, Homoródkarácsonyfalva, Firtos, Marosszéken Harcó, Nyomát, Marosbogát, Marosszentanna, Marosfelfalu, Székelyvaja templomait említhetjük. /vf*^ û/>:;

N A székelyek XIII. sz-i betelepedését követő első nagy, valószínűleg szervezetten folyó építési hullám eredményeként a későbbi Háromszék területén legalább 45 templom meglétével számolhatunk. Ezt követően templomok építéséről vagy átépítéséről természetesen a gyér okleveles anyag miatt is — a XV. sz. közepéig nem értesülünk. Annál több esetben feltételezhető, hogy a templombelsők kifestesét ekkor végeztették.