Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Román András: Ember – nemzet - emberiség. Az identitás kérdései az építészeti örökségben

ségét az UNESCO — mint az idézett megfogalmazásból már láttuk — műemléki kategóriának tekinti, nemcsak a szellemi javakat nem sorolja ide, de az ingó-értékeket se. Az Utolsó vacsora tehát tárgya a világörökségnek, a Mona Lisa nem. Kulturális világörökség lehet minden, ami az ember épített, művi környezetének része. Fontos és helyes szempont, hogy a már nem létező, halott kultúrák emlékei éppúgy a világörökség tárgyai, mint az élők. Sajnos nagyon sok, evidensen oda tartozó műemlék vagy együttes még nincs a listán. Egyrészt azért, mert számos, műemlékileg fontos ország nem csatlakozott az egyezményhez, mint pl. a Szovjetunió, Ausztria, Japán, Indonézia, az NDK, Csehszlovákia, Románia, Izrael, Hollandia, Belgium, stb. Másrészt azért is, mert néhány ország, mint pl. Olaszország nagyon magas mércét állított föl önmagának s — legalábbis eddig — nem vétette fel mondjuk Sienát, San Gimignanot, a ravennai mozaikokat, holott ezek világörökség jellege nem vitatható. Jelenleg 224 emlék és emlékcsoport minősül hivatalosan is az emberiség egésze kulturális örökségének. Van közöttük 50 történeti város Rómától és Jeruzsálemtől Varsón, Spliten át Keruanig és Saanaig vagy Quitoig. Vannak kisebb városi együttesek, mint a Stanislas tér Nancyban vagy akár a mi budai várnegyedünk a Duna-parttal együtt. Ismeretes, hogy falu csak egy van a listán: Hollókő. Védett 6 prehisztorikus emlék, mint a Stonehenge vagy a Vezére völgyi festett barlangok. 35 a régészeti emlékek és együttesek száma Delphitől Abu-Simbelen át a távoli kultúrák emlékéig, mint Lalibela Etiópiában vagy a kínai híres agyagkatonák. Vannak védett egyedi épületek: Európában 2 antik emlék, 16 templom, székesegyház, és még 4 a falképei miatt, 9 kolostor, 8 kastély, 1 vár és 6 ipari műemlék. A nem európai egyedi építészeti emlékek száma 43, mint a pekingi császári palota, a Taj Mahal vagy az argentínai jezsuita kolostorok. Van 8 barlangváros, 7 gyarmati erőd, 6 síremlék és szobor, 2 park, 1 modern építészeti együttes /Brazília/ és ?.. történeti park, egyik az emberiség szégyene, Auschwitz. Ezek tehát, ilyenek azok a műemlékek, műemléki együttesek, amelyek az UNESCO szerint — s ezt nyugodtan elfogadhatjuk — értéküknél fogva a világ egyetemes kincsének számítanak. Velencétől a Sri Lanka-i Polonnaruwáig ezek az emlékek nemcsak az ottaniaké, nemcsak az olaszoké, vagy szingalézeké, hanem a világ minden kulturemberéé. Hollókőn ma már nem adhat ki az Országos Műemléki Felügyelőség bontási engedélyt, mert a Magyar Népköztársaság elfogadta azt az egyezményt, ami előírja a világörökség fenntartását és megőrzését, mint nemcsak a palócokét és általában a magyarokét, hanem bárkiét, beszéljen bármilyen nyelven. Ez a konvenció nagy felelősséget ró az emberekre. Felelősséget elsősorban a világörökség lakóira: Segoviáért vagy Krakkóért elsősorban a segoviaiakra és a krakkóiakra. De a felelősségnek van kölcsönösségi viszonya is. A jóérzésű emberek felelősséget éreznek a veszélyben lévő értékekért, bárhol feküdjenek is azok. Ne féledjük, hány ország nem ratifikálta az egyezményt! Van egy további nyitott, fontos kérdés, ami nem az UNESCO konvencióval függ össze. Jól ismeretes, hogy a világ sok szegletében, így Közép-Európában is, az államhatárok nem az etnikai határokat fejezik ki. Kisajátíthatja-e egy ország a területén fekvő teljes építészeti örökség feletti morális jogot? Etikusan gondolkodva a válasz csak „nem" lehet. A műemlék etikai értékéből, a Pogány-féle hármas kategória harmadik eleméből folyik, hogy a műemlék kapocs népek, nemzetiségek, nemzetek között. Egyszerre tanít hazafiságra és internacionalizmusra, éppúgy buzdít nemzeti önbecsülésre, mint más népek történetének, kultúrájának tiszteletére. Dunának, Oltnak egy a hangja az építészeti örökségben is. S a Dunának a hangja nemcsak Buda alatt szól, hanem kihallani a kolozsvári Szent Mihály templom csúcsíveiből is. Közép-Európában és a Kárpát-medencében a népek kultúrájának sokszólamú kórusa a középkor óla zeng. Érdemes-e azon töprengeni, hogy a soproni későreneszánsz tornácok a magyarok kultúráját hírdetik-e vagy a németajkúakét? Tudományos szempontból érdemes, a jobb megismerésért. De változtat-e a válasz jottányit is azon, hogy Sopron a magyar műemléki vagyon gyöngyszeme, hogy építészeti örökségünk féltett és óvott kincse — akkor is, ha mindenki tudja: az egész városszerkezet sokkal inkább német, mint magyar? Levon-e bármit is a ráckevei kastély történeti értékéből nekünk magyaroknak, hogy az olasz származású osztrák generális, Savoyai Jenő az ugyancsak osztrák Johann Lucas von Hildebrandt-tal építette? Akad-e épeszű és ép gondolkodású ember, aki a horvát Jurisich védte kőszegi várat ne becsülné éppen annyira, mint Dobó István Egerjét — hogy arról a megható kiskőrösi házról már ne is szóljak, ahol Hrúz Mária a világra hozta Petrovics István fiát. t Meggyőződésem, hogy tisztességes nemzet számára a nemzeti polikrómia nem alábbvaló a homogenitásnál. Meggyőződésem, hogy a magyar műemlékvédelem helyesen járt el akkor, amikor a ránk maradt kevés török emléket éppúgy védi, mint az „igazi" magyarokat, sőt csekély számuk miatt még jobban. Őszinte és mély tisztelettel figyelem évek óta Jugoszláviában, a Vajdaságban, ahogy a magyar eredetű műemlékeket őrzik, restaurálják. Amióta a hatvanas-hetvenes években voluntarista várospolitikusok és csinovnyik építészek szétdúlták az alföldi magyar városok javát, azóta e várostípus legszebbikévé az országhatárokon kívül fekvő Szabadka lépett elő. Éppúgy adózunk tisztelettel annak a nagyszabású és színvonalas műemléki munkának, ami abban a gyönyörű szlovákiai városban folyik, amelyiknek igazán mindegy, hogy Levocának, Letschaunak vagy Lőcsének nevezik. Az államhatárok esetlegessége miatt az amúgy is kevert nemzeti kultúrák s építészeti örökségük még jobban dezintegrálódott. Tisztességes emberek, tisztességes vezetők között ez semmi bajt nem okozhat. Ráckeve, Szabadka és Lőcse műemlékeinek lehet-e szebb küldetése, minthogy népek közös kulturális öröksége legyen? Olyan közös örökség, ami a többségi nemzetnek éppúgy kedves kell, hogy legyen, mint a kisebbséginek. Nem illendő, mégis hadd dicsekedjek el azzal, hogy az egri nyári egyetem idei tanfolyamának témáját két évvel ezelőtt én javasoltam. Az ICOMOS washingtoni VIII. kongresszusa adta az ötletei, amelynek témája ez volt: Régi kultúrák az új világban. Ennek kapcsán kellett arra gondolnom, hogy egy régi kultúra számára úgy is adódhat új világ, hogy a határt átlépi, hogy egyik országból a másikba kerül. Két éve arra viszont nem gondoltam, hogy a kérdés tragikussá válik mostanra szomszédságunkban. így nyert előre betervezett tematikánk szomorú aktualitást. A^t szeretném, hogy ez a nyári egyetem ne a fenyegető veszéllyel foglalkozzon elsősorban, hanem — az eredeti tervnek megfelelően — azt boncolgassa, hogyan tölthetik be a műemlékek fontos etikai feladatukat, hogy kapocs legyenek népek és nemzetek között s azt, hogy megtesznek-e a műemlékvédők mindent ezért. Ennek az idei tanfolyamnak, jobban, mint az eddigiek során bármikor is, a népek és nemzetek barátságát kell szolgálnia, mert azt