Műemlékállományunk bővülése, új műemlékfajták (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1987 Eger, 1987)

Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak Magyarországon

Rézkor — bronzkor Magyarországon neolitikus erődített telepet még nem sikerült találni, a legkorábbiak a rézkor végén, a bronzkor elején kezdődnek. Dél-Dunántúlon, különösen Baranya megyében fordulnak elő szép számmal (pl. Zók-Várhegy). Északabbra Sümeg mellett Nagygörbőn, a Bakonyban a Cuha völgyében a Kesellő-hegyen, továbbá Fertőbozon említhetek egy-egy jelentősebb erődített telepetjói felismerhető sáncokkal. A bronzkor egyik jelentős kultúrája (hatvani k.) É—ÉK-Magyarországon sok kis terjedelmű várat létesített, mellette mindig megtaláljuk a nagy kiterjedésű, nyflt telepet is. Egy másik, ugyancsak kiterjedt kultúra (vatyai k.) Fejér megyében és a Duna—Tisza közén hagyott hátra sok sáncvárat. Ezeken kívül még több bronzkori kultúrát is sorolhatnék fel, amelyek erődített telepeket hoztak létre. Késő bronzkor — kora vaskor A késő bronzkorban nyugatról beáramló kultúra (ún. urnamezős k.) létesít nagy kiterjedésű, többnyire magasan fekvő, sánccal és árokkal jól megerősített telepeket. A Bakonyban a Cuha-patak két oldalán a Zöröghegyen és a Kesellőhegyen egy-egy 105 hektáros, több mint 5 km kerületű sáncvárat találunk ebből az időből, sánca faszerkezetű volt, de néhol kőfalat is használtak megerősítésül. A Bakonyban több hasonlót találhatunk még (pl. Somhegy), a Balaton felett pedig a tihanyi Óvár mutat jelentős sáncokat, ugyancsak nagy kiterjedéssel. Ezek sorát még lehetne folytatni a Dunántúl több részén is (pl. Várvölgy-Kislázihegy, Nagyberki-Szalacska). Észak-Magyarországon a Börzsöny hegységben hat nagy sáncvár van egymás mellett a hegység belsejében. A Cserhát szélén Mátraszőllős-Kerekbikk hatalmas kősáncvára érdemel figyelmet, a Mátrában pedig az utóbbi években 15 késő bronzkori sáncvárat állapítottak meg. Utóbbiak közül különösen a Mátraszentimre feletti Óvár, Mátrafüred-Várbérc és Abasár-Rónyahegy tűnnek ki, 40—50 hektáros területükkel. A Bükk hegység peremén is találunk hasonlókat. Külön kiemelem a Szilvásvárad feletti Töröksáncot (másként Kelemen széke), a 60 ha területével és a Dédesi várral egy gerincen levő Verebce-tető sáncvárát, amelynek hossza 22 km, területe több mint 100 ha. A Zempléni hegységben Boldogkőváralja-Tóhegy és Tolcsva-Várhegy nagy kiterjedésű sáncvára érdemel külön említést. Ezekben a várakban elsősorban földsáncot találunk, de a kőben gazdag területeken tiszta kőből áll a sánc szétomlott maradványa. Ásatás csak némelyikben volt eddig, de gyakran a felszíni leletek is hozzásegítenek a kormeghatározáshoz. A késő bronzkori földvárak nagy része i. e. 800 körül elnéptelenedik, más részüket azonban a soron következő kora vaskor népe tovább használja, illetve ebben az időben is építenek újakat (pl. Pécs-Jakabhegy, Sághegy, Velem-Szent Vid hegy, Sopron-Várhely és Károlymagaslat), mindezekben már nagyobb ásatások is folytak. Kelták kora I. e. 400 körül érték el a kelták Magyarország területét. Erődített telepeiket azonban csak az i. e. I. századból ismerjük, addig nyflt telepeik voltak. Sok helyen a korábbi, többszáz éve már lakatlan késő bronzkori—kora vaskori földvárakat újítják fel, de újabb sáncokat is építenek. A régiek közül a soproni Várhelyet, Velem-Szent Vid hegyet, Nagyberki-Szalacskát, Bükkszentlászló felett a Nagysáncot, Budapesten pedig a Gellérthegyet használják fel. Minden korábbi előzmény nélkül készült a Balatonföldvár szélén látható hatalmas sáncvár, amelynek kis része még ma is impozáns látványt nyújt. A kelták még több helyen is megtelepedtek a régi sáncvárakban (pl. Pomáz-Nagy csikó vár, Százhalombatta-Téglagyár), de ezek kutatása még későbbi feladat lesz. Kelta kori sáncot eddig csak a budapesti Gellérthegyen és a soproni Várhelyen vizsgáltak meg ásatással. Az i. sz. körüli évtizedekben a rómaiak foglalják el Pannóniát, a kelta sáncvárak élete megszűnik. A római uralom alatt már alacsonyabban fekvő, nyflt településeken folytatják életüket. A Pannónián kívüli területeken rövid ideig még fennmaradnak a kelta erődített telepek. Romai kor A római táborokra az erős, habarcsos kőfal a jellemző. Pannóniában azonban az I. században még csak földerődök készültek, amelyeket a II. században építettek át kővel. Az ásatások több helyen feltárták a korábbi földerődöket, pl. Adony, Dunaújváros (Intercisa), Tác (Gorsium), Ács-Vaspuszta mellett. Ezekkel azonban itt nem foglalkozunk. Meg kéli még említem a római korból a „Csörsz árkok"-at. Ezek a földsáncok és árkok három, nagyjából párhuzamos vonalban, többszáz kilométer hosszan húzódnak az Alföld északi peremén. A Duna-könyöktől kiindulva, Mezőkövesd után átlépik a Tiszát, majd lekanyarodva egészen az Al-Dunáig tartanak. Az újabb kutatások szerint a rómaiakkal szövetséges szarmaták építették, római utasításra, mintegy a dunai limes elővédjeként. Építésének ideje körül különbözők a vélemények: a IV. század első felében, de talán már a III. század vége felé készült. Ma is látható maradványainak feltérképezése megtörtént, néhol a szerkezetét is megvizsgálták, cölöpsorokból álló védőfal emelkedett a sánc tetején.