Műemlékállományunk bővülése, új műemlékfajták (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1987 Eger, 1987)

Bugár-Mészáros Károly: Agrártörténeti emlékek és védelmük

BUGÁR-MÉSZÁROS KÁROLY AGRÁRTÖRTÉNETI EMLÉKEK ÉS VÉDELMÜK Agrártörténeti emlékek és védelmük A műemlékvédelem fejlődő tudomány. A védelemre érdemes épületek felkutatása nem fejeződött be. A történeti szemlélet, időben egyre közelebbi születésű értékek mellett, az emberi tevékenység szélesebb skálájának tárgyi-építészeti dokumentumaira terjeszti ki vizsgálódásait. Míg új területként az 1960-as évek végén és az 1970-es években a népi építészeti értékekre és a történeti kertekre fordítottak fokozott figyelmet, úgy az agrártörténet építészeti értékeinek rangba helyezése az 1980-as években zajlik. Az ipari építészet emlékei nagyobb megbecsülést inkább az 1990-es években remélhetnek. A keszthelyi Georgikon major helyreállításával kapcsolatban Mendele Ferenc kezdeményezte egy, a teljes agrártörténeti emlékanyag számbavételének szükségességét előíró törvény megalkotását. Ennek eredményeként jelent meg a 42/1977. (XII. 8.) MÉM, ÉVM, KM számú rendelet, amely bejelentési kötelezettséget írt elő az ország valamennyi gazdasága számára, a kezelésükben vagy tulajdonukban levő építészeti, tárgyi és írásbeli emlékekre vonatkozólag. Az építészeti emlékek számbavételénél két fő csoportot különböztettünk meg. Az értékek egy része korábban védett volt, más része azonban a majorok mélyén meghúzódva, földutak végén rejtőzve ismeretlen volt. Ez utóbbi épületek védelméért, a gazdaságok felszólításával, a kapcsolatteremtés kialakításával dr. Simon-Ruszinkó Gábor nyugalmazott agrármérnök vállalt jelentős szerepet. Felszólító leveleire a fényképfelvételek özöne érkezett, a vonatkozó adatokkal együtt. Az anyag egy része kastély és kúria volt, más része azonban a majorságok építészeti remekeit tartalmazta. Az értékek jelentősebb része az Állami Gazdaságok kezelésében van. Ezek helyszíni bejárásával főnökeim engem bíztak meg. A termelőszövetkezetek és erdészetek bejárását Kerner Gábor végezte. A megismert emlékek és a már korábban védettek együttese, a magyar mezőgazdaság elmúlt 250 esztendejéről rendkívül pozitív benyomást keltenek és egyes esetekben koruk nemzetközi élvonalát is tükrözik. Fényes Elek lelkes sorai Mezőhegyesről: „mely intézet Európában kétségkívül minden rokonneműeket nagyszerűségével felülhaladt" az 1839-es állapotban ezt igazolják. Ez az előadás első próbálkozás a nagyüzemi mezőgazdálkodás műemléki értékeinek bemutatására, ezért sem a megnyilvánulási formák, sem az emlékanyag teljes bemutatására nem törekedhet. Az utóbbira azért sem, mert annak gazdagsága egy előadássorozatot is felemésztene. A nagyüzemi gazdaságok 1948 előtt királyi-állami kézben, főnemesi kézben és püspöki, illetve kolostori tulajdonban voltak. A tulajdonviszonyok valamelyest befolyásolták a gazdaságok alakulását. A legnagyobb együttest alkotó gazdaság császári-királyi-állami kézben volt, mint pl. Mezőhegyes. Újító szellemű mintagazdaságok, haladó hazafiak kezén alakultak, mint pl. a Széchenyi család nagycenki uradalmán, vagy a Károlyi család nagymágocsi uradalmán. Az egyházi birtokokon természetszerűleg a nagyüzemi borgazdálkodás volt a jelentős. A továbbiakban az egyes termelési ágak, így a növénytermesztés és az állattenyésztés építészeti emlékeivel, a majorok építészeti kompozícióival és a gazdálkodáshoz kapcsolódó szállítás, vendéglátás és környezetalakítás példáival foglalkozunk. A végén pillantást vetve a történeti tapasztalatokat felelevenítő új agrárépítészet lehetőségeire. A növénytermesztés és feldolgozás műemlékei Ezen a témakörön belül a gabonatermesztés és feldolgozás, külön a zabtárolás, kukoricatárolás és osztályozás, cukorfeldolgozás, szeszgyártás, dohányérlelés, komlókezelés és sörgyártás, borkezelés, és a pincék témakörét érintjük, de ide sorolhatók volnának a barokk kertek déligyümölcs-termelése, narancsházai és a kastélyok pálmaházai is. A XVII. században a kastély tetőtere rendelkezett magtárhoz méltó erősségű ácsszerkezettel, mint azt a bemutatott sopronkeresztúri (Deutschenkreutz) példán látjuk. A XVIII. században a kastélytól elválik a magtár, de annak építészeti megfogalmazása pompás és kifejezi birtokosának rangját, mint ezt a honszentantaü példán látjuk. Az ország legreprezentatívabb magtára kétségkívül a mezőhegyesi, Hild János által 1805 körül tervezett központi magtár. A homlokzaton az egy pillantással át nem tekinthető 27 árkádív, másfél láb mély plasztikájával (erőtanilag kiválóan) a birodalom uralkodójának mérhetetlen gazdagságát szimbolizálja. Ez a karakter még az 1850-es években is tovább élt a gazdaság kerületeiben. A mezőhegyesi építészeti forma hatott a közeli kiszombori Oexel-Rónay birtok 1834-ben