A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)
Dr. Komjáthy Attila: Szalafő komplex védelme
A nemzetközi és a hazai műemlékvédelmi tevékenységben a szakma fejlődése során egyre jobban előtérbe került a településméretü védelem igénye. Népi építészeti együttesek vonatkozásában a védelem alapelveit legáltalánosabban az ICOMOS 1971-ben, Csehszlovákiában tartott szimpóziumán fogalmazták meg: — a népi építészeti alkotások és így a történelmi múltú falvak is jelentős részei nemcsak az őket létrehozó ország, hanem az egész emberiség kulturális örökségének; — ezek az alkotások fontos szerepet játszanak a nemzeti önismeret kialakításában, és az idegenforgalom révén, a különböző népek kulturális kapcsolataiban is; — a népi műemlék elválaszthatatlan környezetétől, ezért lehetőleg helyben (in situ) és együttesben kell megőrizni; — a népi együttesek védelmére hasonló intézkedéseket kell hozni, mint a védett városok és városrészek esetében. A védelem gyakran összefonódik a környezet- és tájvédelemmel, a műemlékvédelmi és múzeumi szervezeteken kívül számos más hatóság és szakterület együttműködését igényli. Az országunkban jelenleg védett 21 építészeti együttes közül öt tartozik a népi építészet tárgykörébe. Műemléki jelentőségű területként védett falusi együtteseink a következők: Tihany, Hollókő, Szigliget, Csongrád és Fertőrákos. Egyedileg védett épületekből összetevődő fontosabb falusi együtteseink közül Magyarpolány, Balatonarács, Fertőszéplak, Mezőkövesd érdemel említést. Az együttes védelem harmadik lehetséges formája a nagyobb, összefüggő présház és pincesorok megőrzése. Már felületes vizsgálattal is könnyen megállapítható, hogy egyrészt együttesekben a mintegy 1300 magyar népi műemlék töredékét védjük csupán, másrészt pedig néprajzi-építészeti szempontból jelentős kultúrák és területek maradtak ki az együttes védelem lehetséges köréből. Hyen, népi építészeti szempontból feltétlen reprezentáns terület a nyugat-magyarországi Őrség, amelynek sajátos szerkezetű és egyedi emlékekben különösen gazdag települése Szalafő. Ez a vidék és hagyományos kultúrája mindig is a néprajzi érdeklődés előterében állt. Az utolsó 15 évben a Városépítési Tervező Intézet és az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársai (építészek, kerttervezők, szociológusok) komplex vizsgálatok és tervek sorát készítették el Szalafő vei kapcsolatban. E munkák célja az egyedi védelemre méltó épületek „felfedezésén", a területi védelem előkészítésén túlmenően az volt, hogy a történeti és gazdasági folyamatokat megismerve határozhassuk meg a régió és ezen belül Szalafő jövőbeli szerepkörét, fejlődésének célszerű irányát, az átalakuló falu építészeti kereteit. Az 1975-ben kiadott összevont rendezési terv és műemléki javaslat előzetes programon és sokrétű vizsgálaton alapult, így sor került népesség-, épület-, lakóterület, közösségi ellátási, üdülőhelyi, idegenforgalmi területfelhasználási, egészségügyi, településgazdálkodási, környék-, talaj-, éghajlati, vízügyi, közlekedési és közmű-vizsgálatra is. Ezt az anyagot az összes lakótelek (porta) kérdőíves felmérése és fotódokumentációja egészíti ki. A következőkben a vizsgálatok lényeges pontjainak ismertetésére szorítkozunk. A településtörténeti kutatások szerint a honfoglalás utáni magyar államhatalom a nyugati határ védelmére létesítette a három őrvidéket: az Örséget, Felső-Őrséget és Göcsejt. A honfoglalók a természeti adottságokat is kihasználva gátakkal, torlaszokkal és árkokkal védekeztek a szomszédos népekkel szemben, a gyepük kapuit — azaz az átjárókat az idetelepített őrzők védték. Templomaikat is erődítményként építették, fallal és árokkal övezték. Az őrök szerepkörükre való tekintettel a szabad nemesek jogait élvezték. Az Őrség 18 történeti települése sajátos közigazgatási egységbe szerveződött az őrnagy (ispán) és 12 esküdt vezetése alatt. Vámot nem fizettek, adókedvezményeket élveztek és csak királyi parancsra tartoztak hadba vonulni. Különleges jogállásukat az 1220-ban kiadott és később többször is megerősített szabadalomlevél biztosította, bizonyos mértékig az erdélyi székely őrvidékhez hasonlóan. Nemesi szabadalmaikat 1681-ig élvezték, ekkortól a szomszéd területek nagyhatalmú birtokosai, a Batthyányak jobbágysorba kényszerítették az itteni népet.
