A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Wirth Péter: Temetők népművészete

A műemlékvédelem általános elvei viszont e sajátos esetben is arra ösztönöznek, hogy a sírjeleket a maguk természetes környezetében: temetői együttesekben őrizzük meg — ott, ahova azokat kegyeleti szerepük is köti. A táji-etnikai-vallási szempontból változó falusi temetők sokaságából a legnagyobb figyelmet mindig is a református temetők fejfái keltették — tegyük hozzá: méltán. A magyar műemlékvédelem szintén a református falusi temetők megóvására tette meg az első lépéseket. Mit is jelent most már egy falusi temető „védelme"? Védelmet a sírjel anyagát pusztító természeti erőkkel szemben — ez technikailag megoldható feladat — és mindenekelőtt védelmet az emberrel szemben. A temetéssel kapcsolatos szokások, hiedelmek az emberek legszemélyesebb ügye lévén, a hatósági beavatkozás nem formális, hanem valóságos lehetőségei nagyon is korlátozottak. Az egyik lehetőség a felhagyott temetők, temetőrészek kegyeleti parkként való fenntartása. Ilyen megoldás kínálkozik Ócsán, ahol a természetvédelmi terület részeként, - úttörő kezdeményezésként —, az épített emberi környezet: a történeti faluközpont, a pincesor és a református temető is védelmet élvez. Az ócsai temető fejfái a sírok nyugati végébe, a halott fejéhez állított, változatosan tagolt keményfaoszlopok. Méretük, tagolásuk, részeik antropomorf elnevezése alapján emberi képmásnak: a nemzetiségi társadalom ős-kultuszával összefüggő bálványnak is tekinthetők. A viszonylag ritka református sírkövek megmentésére Balatonudvariban kínálkozott lehetőség, ahol a paraszti körülmények között élő, de nemesi öntudatát lakóházaiban is kifejező kisnemesi közösség reprezentációs igénye jellegzetes emlékcsoportot hozott létre. A temető a község észak-keleti csücskében, az országút túloldalán fekszik. Sajátossága, hogy a kataszteri térkép tanúsága szerint, a református és katolikus temető száz éve még egyetlen, osztatlan telken helyezkedett el. A kisebbségben levő katolikusok — 40 katolikus 400 református mellett - a temető keleti végébe temetkeztek. A feliratok tanúsága szerint 1796. és 1892. között felállított sírjelek 50—90 cm magas, íves záródású, változatos formájú kőlapok, melyek egyetlen plasztikai dísze az írásmezőt védő, előreugró perem. A mondandót itt maguk a feliratok hordozzák, — a formabeli változatok (a szabályos körívtől az amorf táblaformákig) a sajátos helyi stílus-fejlődés eredményei. Külön figyelmet érdemelnek a szív-alakú sírkövek. A népművészetben is közkedvelt szív-motívum különböző felekezetű temetőkben a XVIII. század elején jelenik meg. E motívum eredete — Burgyán Miklós szerint - a biblia által a keresztény kultúrába átültetett és számos jelentésváltozáson átment ősi szívkultuszra vezethető vissza. E kultusz része a jezsuita rend által energikusan terjesztett „Jézus Szíve" kultusz is. A szív-szimbolika a reformált egyházaktól sem volt idegen, bár a Luther és Kálvin pecsétjén is alkalmazott szív itt nyilván más szellemi tartalmat fejezett ki. A két keresztény vallás szívalakú sírjelei stiláris hatással voltak egymásra. E sírjelek szellemi, lelki tartalma a XIX. században a protestáns bibliai felfogás felé tolódott el s a szeretet, sőt a világi értelemben vett szerelem ökumenikus szimbólumává vált. Az első szívalakú síremlékek kezdetben a köznemesi és jómódú polgárcsaládok körében terjedtek el, a XIX. században pedig már a nép szélesebb rétegeiben kedveltté váltak. írott források, illetve a kőlelőhelyre vonatkozó kőzettani vizsgálatok híján is feltételezhetjük, hogy a balatonudvari síremlékek helyben működő, nem professzionista mesterek művei. Ezt tartja a népi hagyomány is: helybéli adatközlőnk szerint a sírköveket egy bizonyos Aranyos nevezetű mester faragta - egy csutora borért — a közeli Kiliántelep bányájában fejtett kőből. A sírhelyek a temető 50x30 méteres területén rendszertelenül helyezkednek el. A sírkövek maguk a sírhely nyugati végében — az elhunyt fejénél állnak, feliratos oldaluk nyugatra néz. Az elhunyt így — ősi szokás szerint — kelet, a nap felé fordul. A temető mellett húzódó út megnövekedett gépkocsi forgalma a porózus kőanyag rohamos korróziójához vezetett, amit kőkonzerválási eszközökkel úgy-ahogy sikerült megállítani. A védett temető megőrzése és bemutatása szempontjából szerencsés körülmény, hogy az új temetkezések a régi temetőn kívül folynak, a két terület kertészeti módszerekkel vizuálisan elkülöníthető. Sikeresebbnek bizonyultak egy másik műemlékileg védett református temető, a szatmárcsekei, megmentésére irányuló erőfeszítéseink. A Szabolcs-Szatmár megyei Tiszaháton, a Tisza és a Túr hajdan ártéri rengeteggel körülvett szegletében fekszik Szatmárcseke. Hagyományőrző református közösségének keletéit temploma a Fő utca orsós kiteresedésében áll, innen vezet út a település szélén elterülő mintegy két hektáros temetőhöz. A temetőben a sírok észak-déli irányú, párhuzamos sorokban rendezettek, a sírhelyek maguk kelet-nyugati tengelyűek. A sírjelek a fejnél: a sír nyugati végében állnak, feliratos oldaluk nyugatra, a rendezetlen parcellák között kitaposott ösvény felé néz. Az egykori nemzetiségi szervezet a temetkezési rendben már nem tükröződik. Az viszont bizonyos, hogy a tehetősebb gazdák felvégi csoportosulásának megfelelően a rangosabb halottak is a temető meghatározott helyén, annak észak-déli súlyvonalában, a Kölcsey-sírhoz vezető út közelében nyugszanak. Idegen faluból ideszármazott ember itt nem kaphatott nyughelyet. A temető nyugati részébe, jelnélküli sírba kerültek a Tiszából kifogott más falubeliek. Azoknak a csekeieknek pedig, akik vízbeölték magukat, állítottak ugyan fejfát, de azt a szokásssal ellenkező irányba tájolták. A temető nyugati szélén cigányok, durvábban faragott sírjelei állnak.