A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Sisa Béla: Magyar települések fatornyai

merevítőjében vésett felirat szerint. Ez a felirat azonban egyértelműen későbbi. A teljes egészében fából készült harangláb alaprajza 16 osztású gerendarács. A harangláb galériás, fiatornyos. A tetőzet azaz toronysisak hatszögletű alapról indul. Ez a harangtorony a toronyépítés fejlődésének valamennyi eredményét hasznosítja. Fontosságát hangsúlyozza, hogy erre került még a település órája is. A torony tüzetes átvizsgálása alatt sem találtam semmiféle ácsjegyet. Későbbiekben egy furcsa délutáni napfény sietett segítségemre, amikor egyik talpgerendán köralakú jelet véltem felfedezni. Gondos vizsgálat után több festett jelet találtam, a mellékelt rajzon feltüntetett helyeken. Ez a jelölés közelítőleg sem oly időtálló, mint a gondos munkával vésett ácsjegyek. Ennél a toronynál próbáltam meg először alkalmazni a középkori eredetű kör-négyszöges, triamgúlás szerkesztőrácsot. A fa haranglábak, ha nem is a népi építészet remekei, azt mindenféle képpen el kell mondanunk, hogy általában ezek a fatornyok egy falusi közösség igényeit voltak hivatottak kielégíteni. Azoknál a településeknél, ahol az egyházközösség lélekszáma nem igényelte a templom növelését, esetleg egy tornyos templom építését, ott a harangtornyok továbbra is megmaradtak, mint a kis település legjelentősebb építészeti elemei. A toronyban levő harangszó meghatározta a település rendjét, az általánosan kialakított galéria pedig védelmi, tűzvédelmi célokat is szolgált. Ezen kívül természetesen a tornyok irányt is jelöltek. A kör- négyszöges szerkesztési módszer csatlakozási pontjaira ha triangúlát állítunk, akkor meg kellene kapni a függőleges irányú fő tartószerkezetek metszéspontjait is. Ez azt jelenti, hogy feltehetően a harangtornyokra nem készültek tervek, hanem egy-egy közösség ismert valamilyen szerkesztési módszert, amit rajz nélkül is zsinórpadon tudtak alkalmazni. Ezek a módszerek, mint a középkori kőépítészetben, nagyon-nagyon sokfélék lehettek. Nézzük meg a viszonylag későn 1822-ben épült tiszacsécsei harangláb szerkesztő rácsát és az erre emelt triangúlát, — nagyon fontos, hogy a torony jelentős átépítésen nem ment keresztül. A marokpapi haranglábat kisebb méretűre építették át. Az egyik talpgerendában háromszöges építési rajzot találtam. A harangtornyok alaprajzi méretei és a gerendarács osztásuk bizonyos fokig leszűkíti ennek a szerkesztő módszernek a lehetőségeit. Az 1800-as évek elején, mivel feltehetőleg igény sem volt rá, a fatornyok építésének divatja megszűnt. Azokon a helyeken, ahol nem tellett kőtoronyra, még néhányat átépítettek, de a mesterek a XIX. század közepére elfelejtették a középkori eredetű toronyépítészet technológiáját. Eltűnnek a fecskefarkas ácskötések, - helyette szögeznek és nem alkalmaznak továbbiakban keményfát sem. A középkori ácstechnika ismerete néhány toronynál még lehetőséget biztosít arra, hogy a megmaradt elemek alapján rekonstruálni, vagy részben rekonstruálni lehessen azt az eredeti fatornyot, amelynek alkotóelemei esetleg egy kisebb szerényebb, átépített kevésbé értékes fatorony építésénél kerültek felhasználásra.