Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Bela Duranci: Agrártörténeti emlékek a jugoszláviai Vajdaságban

veremháztól nem messze épültek a szállások. Az egykori legelők rétté változtak és a szállástól egészen a határig terjedtek. A határ határán kisebb területet már műveltek is. Innen látták el a családot. A fokozódó mezőgazdasági termelés következtében, mind nagyobb és nagyobb terület vált szántófölddé, s mindinkább közeledett a szálláshoz. Olyannyira, hogy végül már csak egy kis tisztás maradt a szállás körül jeleként az egykori legelőknek. Ekkor a szállást már be is kellett keríteni, mert a jószág kárt tett volna mezőgazdasági termékeikben. Az 1890-es szabadkai összeírás adatai szerint Szabadkán a városban 5708, míg a környező falvakban és szállásokon 5333 ember élt. A szállásokról A szállások vagy tanyák legfontosabb épülete a lakóház. Előbb kétosztatú, majd később, a tisztaszobával bővülve, háromosztatú lett, tehát pontosan olyan, mint a hasonló falusi ház. De a szállásokon soha nem építettek ún. határőrvidéki házat, olyat, amelynél egy fedél alatt volt a ház és a tornác. A tanyai háznál a tornác-ámbitus mindig a házhoz toldott fedél alatt volt, végein pedig egy-egy „spajc" helyezkedett el. Csak 1883-tól kezdődően, de rövid ideig, épülnek az ún. nagy szállások, amelyek már más beosztásúak, s ezeknél egy tető alatt van a tornác is. A hagyományos szállás alapja: téglalap. A ház vastag vert falból, tetőzete nádból készült. Hosszú, nyílások nélküli oldala az északi hideg szelek felé volt fordítva. Déli oldaláról volt a szabadkéményes konyha ajtaja. A konyha tehát huzatos volt. A huzat nemcsak a konyha illatait vezette el, hanem még a legyektől is óvta a konyhát. A háromlábas katlanban mindig volt meleg víz, alatta pedig parázs, amelyből bármikor tűz csinálható. Innen tüzelték a konyhától jobbra és balra levő szobák kemencéit is. A kéménynyílásban füstölték és tárolták a disznóságokat: a sonkát, szalonnát, kolbászt. E három disznóság a szállási ember fő téli—tavaszi eledele. Teljesen kiüresedni leginkább csak ősszel szokott, amikor a mezei munkának már vége, s a gabona a górékban és magtárakban van. A keleti oldalról elhelyezkedő szobát nevezték háznak. Ebben lakott az apa — a nagycsalád irányítója — feleségével és az apró unokákkal, őket ébreszti az első hajnali napsugár!, s ők indítják munkára a házbelieket. E keleti szoba közvetlen közelében volt a tyúkól. Ennek is megvan a maga miértje. A háziasszony, idősebb lévén már, leginkább nem volt mélyalvó, tehát leghamarabb meghallotta, ha róka jelent meg az ól közelében vagy más veszély leselkedett. Nyugat felől volt a tisztaszoba. Ez leginkább csak vendégfogadásra szolgált, a házbelieknek ide ritkán volt bejárásuk. A nagybetegnek is itt ágyaztak meg, s itt történt a halott felravatalozása is. A halott addig volt itt kiterítve, míg a városba nem szállították. Mert a tanyán vagy tanyacsoportokon temető nem létezett. Ha csak lehetett, a beteget a városba vitték, mert a szállás dologra szolgált. A városban leginkább volt egy gyerek; - ha pártában maradt lány is volt a családban, akkor kötelezően ahhoz szállították azt, akinek — úgy vélték — napjai meg vannak számlálva. Ha volt a családban ilyen vénkisasszony, akkor az élt a városi házban. A szállásiak életét az apa szervezte meg. Szava szent és sérthetetlen volt, mindaddig, amíg szenilissé nem vált. Az ő feladata volt, hogy mindent felmérjen és bölcsen döntsön. A szállásnak is — mint mindennek a világon - szigorú rendje volt. Nos, kövessük végig ezt a rendet: — a szállás előtt állt a terebélyes eperfa. Fontos fa — mondogatták az öregek. Pótolja a gyermekeledelt, hűvöst biztosít, télen pedig erre a fára aggatták föl kifagyni a húst, s itt száradt a gyorsan romlandó disznóság, a véreshurka, a svargli stb., s végül, de nem utolsósorban az eperből igen jó és erős pálinka főtt, amellyel a szállási felnőttek reggelenként ,Jciöblítették" a szájukat; — a szállási kijárattól balra, a bevezető útnak átellenben épült meg a szabályszerűen hosszú ló- és tehénistálló. Az istállók tehát olyan helyen voltak elhelyezve, ahonnan a szél a mező felé fújt, elhordva a kellemetlen istállószagokat. Az istállónak abban a felében, ahol a lovak vannak — a férfiak, a szarvasmarhák részében pedig a nők laktak. A szállási épülettel szemben volt a fészer. Itt tartotta a tanyasi gazda kocsiját, ekéit és egyéb szerszámait. A góréban, amely alatt a disznóólak vannak, aludtak a ház legényei. Ezekre a házbeliek felügyeltek. A kétosztatú, úgynevezett kis ház újabban a nappali ott tartózkodást biztosította. Valamikor ez volt a béres ház. Itt a béres élt családjával. Az úgynevezett spájcoknak különös rendeltetésük volt. A gazda felesége, aki a ház nőtagjait irányította, itt helyezte el például az újonnan jött, leginkább még kissé félénk menyecskét. Itt „gyengélkedett" a menyecske, s leginkább innen indultak az új életek is. A szállást körülvevő tisztáson nevelkedtek a gyerekek. Leginkább a jószágot vigyázták. A már komolyabb fizikai munkára nem való legidősebbeknek is ez volt a feladatuk. Később a nagycsaládok szétbomlásával, a szállás körüli földet a testvérek között osztották szét. Ekkor keletkeztek a tanyacsoportok, szállássorok. Mindenki megépítette a maga tanyáját. Györgyénben úgy keletkezett például a Dulicsor, a Stipic-sor vagy a Prcic-sor. A városi házak eleinte a fenntartó és a lánygyerekek lakhelye volt, s ide költöztek télire a fiúk is. Ugyancsak idehozták - mint mondtuk — a végórát váró öregeket is. Idővel azonban a férfiak közül is ide költöztek, leginkább azért, mert szakmájuk a városhoz kötötte őket. A mai