Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Bela Duranci: Agrártörténeti emlékek a jugoszláviai Vajdaságban

hambárok voltak ezek, amelyeket vontatni lehetett. Ismerjük a cölöpös megoldást is. Ezek a hambárok őrzik tulajdonképpen legjobban az egykori hálókamrák megoldásait is. A különböző formákat elemezve, azt kell mondani, hogy a célszerűség mellett nemegyszer az esztétikai érzék is kifejezésre jutott. Érzékkel építettek népi építőink, ez nem lehet vitás. A már bemutatott paraszti háztípus mellett más jellegzetes épületeket is ismerünk. Mindenekelőtt a vízi-, a szél- és szárazmalmok érdekesek, de az olajsajtolók, dohányszárítók, paprikamalmok, jégvermek, búzavermek és a borospincék is. Ezeknek - szerintünk - nem is annyira vajdasági, mint inkább pannon jellegük van. A vajdasági műemlékvédők mindent megtesznek, hogy megőrizzék az enyészettől a tartomány agrártörténeti emlékeit. Regisztráljuk az arra érdemeseket, s amit csak lehet, újjáépítünk és konzerválunk. Egy nemrégiben készült jegyzék szerint a nyilvántartott agrártörténeti emlékek között van: — falusi tájegység — 3, — parasztház - 12, — hambár, góré és egyéb tárolásra szolgáló építmény — 20, *— szélmalom - 3, — vízimalom - 3, — hengeres malom — 1, — búzaverem - 1, — szárazmalom — 1, — olajsajtoló — 1, — hálókamrás ház — 1. Ezek a számok nem tekinthetők véglegesnek. Ugyanis itt csak azok az agrártörténeti emlékek vannak felsorolva, melyeket restauráltunk és megvédtünk. Ezek mellett több megőrzött parasztház vagy ismert személyek szülőházai vagy pedig jeles történelmi események színhelyeiként van restaurálva. A tartományi területi műemlékvédők megannyi hasonló emléket regisztráltak és ajánlották megvédésüket. A szabadkai műemlékvédő intézetben például sok napsugaras oromzatot evidentáltunk, Staparon hambárokat, Béregen gyönyörű tájház-együttest regisztrálhattunk. Bácsmonostoron pedig még ma is működő mészégetőt. Nemrégiben jelent meg Harkai Imre topolyai kutató Temerin népi építészete című könyve, amely ugyancsak felhívja a figyelmet a község tájház-együtteseire — ,Jkiblikre" —, azaz érdekes és jellegzetes oromzatokra és gazdasági épületekre. Itt még találtak szétbontatlan mezei téglaégető kemencét is. A megőrzött nagyobb egységek közül viszont említsük meg a szerémségi Kupinovo etnol-parkot, amely sajátos állati és növényi rezervátum lett. És itt álljunk is meg egy percre. Kupinovo az egykori királyi város Kupinik helyén van. Ez a Kupinik még a XIV. században keletkezett. Szent Luka temploma, amely körül az etno-park létrejött pedig a XV. században épült. Körülötte több szépen megőrzött épület van. Köztük a Putnik család XVIII. századi ,Jiatárőr-vidéki típusú" családi háza. Ennek a háznak az udvarába hozták át Sibac faluból az ugyancsak XVIII. századi hambárt. Ritka szép példány, jó, hogy megőriztük őket. Mégy egy hasonló etno-park van kialakulóban: a palicsi. Itt elsősorban Észak-Bácska jellegzetességeit szeretnénk megőrizni, legfőképpen pedig a Szabadkát körülvevő jellegzetes szállásokat. Ezek a szállások, mint e síksági vidék, az egykori puszták különös akcentusai még megvannak ugyan, de nyilvánvaló, hogy ott, ahol keletkeztek és sikerrel töltötték be küldetésüket, tovább nem maradhatnak. Sok közülük lakatlan már, s valamennyi roskadozik. Egyet már áthelyeztünk a tó mellett létrejövő parkba, de több jellegzetessel kellene megtenni ugyanezt. Érdekessége ezeknek a Szabadka-környéki - elsősorban pedig a Györgyéni — szállásoknak, hogy fejlődésük nem a város fejlődésének függvénye volt. Nem a város terjedt a puszta felé, hanem fordítva: a pusztától a város irányába. Amikor engedélyt kaptak, hogy határőrként letelepedjenek, Szabadkát délnyugat felől közelítették meg. Ezek abunjevac állattenyésztők elfoglalták a mocsár melletti legjobb földeket, veremházaikat is itt építve meg. Minden nagycsalád két földkupaccal jelölte birtokának szélességét, s maga a birtok csak a határ felé, azaz befelé, s nem szélességben terjedhetett. A vízen túl sem, mert ott is, és ugyanilyen rendszer alapján telepedtek le a nagycsaládok. A megélhetésükhöz szükséges pusztákhoz a györgyéni állattartók földfoglalással jutottak. Az ideköltözött bunjevac határőrök, azaz független parasztok, kettős lakhelyet alakítottak ki: szállást építettek a pusztákon és házat a városban, annak a délnyugati részén a város és az ugarföldek között. Miért volt erre szükség? Mert az élet megkövetelte! A belterületek ugyanis szőlőgazdálkodásra alkalmas homokos talajúak voltak, míg a kültelkeken növénytermesztésnek megfelelő fekete föld van. így a „cernozem" gyorsan kiszorította az állattartást, pontosabban az állattenyésztés másodlagos lett. A határőrvidék 1743-ban történt megszüntetése spontánul vezetett oda, hogy a lakosság a városban irányuljon, olyannyira, hogy végül a város már kötelezte is a szállásaikat városi ház építésére. Mellesleg legyen mondva, ez többek között azért történt, hogy könnyebben ellenőrizhessék az adófizetést. Érdekes, hogy ezek a szállások az 1697-es zentai csata, tehát a török kiűzése után jöttek létre. Ekkor az egykori