Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Kiszely Gyula: Magyarország bányászati és kohászati műemlékei

Az első magyar műemlékvédelmi törvény, az 1881. évi XXXIX. törvénycikk és az azt követő törvények, hazánk történeti múltjának jellegzetes, pótolhatatlan olyan emlékeit vette védelmébe, amely az ország gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének tárgyi bizonyítékait dokumentálta. A törvény eredetileg az építészeti, történeti, régészeti, képzőművészeti, iparművészeti vagy néprajzi szempontból kiemelkedő jelentőségű emlékekre vonatkozott. A felsorolásból sajnálatos módon hiányzott a ,,termeléstörténeti szempontból kiemelkedő" meghatározás. A „gazdasági" részbe még beleérthetők az ipari-technikai építmények is, mert tagadhatatlan, hogy ezek az ország gazdasági-társadalmi fejlődésének tárgyi bizonyítékául szolgálnak. Az ipari vonatkozású műemlékekkel való törődés így hosszú időn át váratott magára. 1937-ben Köves János, a diósgyőri erdészet lelkes erdőmérnöke a diósgyőri vasgyárnak tervet dolgozott ki — a gyár ősének — az újmassai kohórom állagmegóvására és a környéknek műemléki védett parkká való kialakítására. Pénz és egyéb okok miatt a megvalósításra nem került sor. Ez volt az első próbálkozás az országban egy ipari műemlék megmentésére. Szocialista kultúránk haladó jellegének egyik bizonyítéka az, hogy a műemlékvédelem eddig szűk határait kiterjesztette ipartörténetünk emlékeire. Védelmébe vette az ipari műemlékeket is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1954-ben hozott rendelkezést a műszaki emlékek védelméről. Ez világviszonylatban is úttörő jelentőségű volt, mert az építészeti műemlékekhez hasonló jogi lehetőséget biztosított a technika fejlődése szempontjából jelentős emlékek megőrzésére. 1951-ben a diósgyőri vasgyár dolgozói az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület útján a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának figyelmét felhívta a Hámori-tótól nem messze, a Garadna-patak völgyében fekvő kohóromra, a gyár ősére, és javasolták műemléki helyreállítását. Műemléki és diósgyőri társadalmi összefogással a helyreállítási munkálatok 1951-ben megkezdődtek és a műemlék felavatása 1952. október 18-án meg is történt. Ezzel kezdetét vette a hazai ipari műemlékek rendszeres feltárása és helyreállítása. Európai viszonylatban az iparrégészet (Industrie-archéologie) az 1950-es évek elején tűnt fel Angliában. Eredeti jelentése, értelme és feladata az ipari forradalom technikai maradványainak feltárása, műemlékké nyilvánítása és megőrzése volt. Nagyon hamar megindult azonban a fogalom kiterjesztése. Kezdetben csak az ipari forradalom közvetlen előzményeire, majd vissza a neolitikumig és előre az ipari termelésből éppen kivont létesítményekig. Ezzel az elgondolással mi is egyetértettünk. Bányászati és kohászati ipari műemlékekből kevéssel rendelkezünk mai országterületünkön. A történelmi Magyarország a középkor idején jelentős és világviszonylatban is ismert nemesfém- és rézbányászattal, a 18—19. században pedig kiterjedt fém- és vaskohászattal rendelkezett. Azok a területek, ahol ezek az iparágak kifejlődtek és az ipar megszűnése után az emlékek megmaradtak, az első viágháborút követő békeszerződések után elcsatolásra kerültek, ez az oka bányászati és kohászati műemlékeink csekély voltának. Nagy elismeréssel kell megemlékeznünk különösen a Szlovák műemlékvédelemről, ahonnan eddig még regisztrált és részben helyreállított és a 19. századból való 22 db vaskohászati ipari műemléket ismerünk. Mindezek előrebocsátása után ismertetem a Magyar Népköztársaság területén eddig számbavett bányászati és kohászati ipari műemlékeinket. Bányászat Kőbányászati emlékeink közül kettőt tartunk számon. Az egyik Fertőrákos (Győr-Sopron megye), ahol a község északi részén fekvő domb nagy mennyiségű mészkövet tartalmaz. A bánya köveit fnár a rómaiak idejében is használták. A középkorban különösen híres volt az itteni bányászat. Az intenzívebb kőbányászatot mintegy kétszáz évvel ezelőtt kezdték meg. Ma a bányát már nem művelik.