Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Entz Géza: Restaurátorképzés Magyarországon

mentését is. Ez a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja által kezdeményezett akció ugyan a Központ feloszlatása után megszűnt, de megmutatta, hogy e tevékenységre mennyire szükség van és azt is, hogy e feladat merőben elüt az alkotó művészetétől. Az egyre sokasodó műemlékvédelmi munkák ugyan még hosszú ideig a restaurátori tevékenységre hajlamot mutató festőművészekre szorultak, de a hatvanas évektől már érezhető volt a Főiskolán tanult és végzett restaurátorok bekapcsolódása. A műemlékvédelemben, de a múzeumokban is azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a képzést minőségben is, de mennyiségben is sürgősen ki kell szélesíteni. A Műemléki Felügyelőség kőszobrász és faszobrász csoportjának létrejötte világosan jelezte, hogy a festmények mellett a szobrászati emlékek megóvása éppoly halaszthatatlan feladat. Az 1967 decemberében tartott Műemlék Bizottsági ülés végső lökést adott annak, hogy e valós igények kielégítésére a restaurátorképzés jelentős kibővítésére van szükség. A Képzőművészeti Főiskola vezetőségével egyetértésben 1968-ban elkészült a restaurátorképzés új koncepciója, amely 1969-től kezdve meg is valósult. A tanszék két szobrász tagozattal (fa és kő) bővült, a tantervben helyet kapott a táblaképek mellett a falkép is. A képzés négyről öt évre emelkedett, s ez utolsó év teljesen a diploma munka elkészítésének van szentelve. A hallgatók az első két évben olyan speciális festői és szobrászi kiképzést kapnak, amely előkészíti őket a restaurátori munkára. Ehhez tartozik elsősorban reneszánsz festmények és szobrok másolása is. A szakosodás a III. évtől kezdődik. A festőrestaurátor hallgatók megismerkednek a falfestészeti technikákkal, a freskólevétel módozataival, a IV. évben pedig a vászonra és fára festett táblaképek helyreállításával. A kőszobrászok barokk, reneszánsz és gótikus szobrászati, épületszobrászati feladatokat oldanak meg, a faszobrászok pedig a hasonlóan megfelelő műtárgyakon megismerkednek a faragás mellett a festési és aranyozási eljárásokkal. A gyakorlati munka eredeti darabokon folyik és a feladat mindig kifejezetten restaurátori tartalmú. Minden elkészült munkához írásos, fényképes, rajzos dokumentáció készül, beleértve e keretbe a természettudományos vizsgálatok dokumentálását is. Az utolsó évben már jelentős nehézségi fokon álló munka sikeres elvégzésére kerül sor. Az egyes szakok szükség esetén egymással konzultálnak, pl. festett kőszobrok esetében. A heti 24 órában délelőttönként folyó gyakorlati képzéshez szervesen járul hozzá a délutáni elméleti képzés kb. 20—24 órában. A már 1969 előtt is bevezetett természettudományos tantárgyak kémiában, fizikában bővültek, hozzájuk más tantárgyak (biológia, geológia) is csatlakoztak. A történeti jellegű képzés is tetemesen szélesedett muzeuológiával, művelődéstörténettel, ikonográfiával, építészettel, irodalommal. A speciális elméleti tantárgyak már az első évfolyamtól kezdve szerepelnek. Egyelőre az elméleti képzésbe került a festők és faszobrászok részére tartott bevezetés a papírrestaurálásba témájú tantárgy. A felvételi vizsgát is szakosítottuk és elválasztottuk a többi művészképzős hallgató felvételijétől. A jelentkezők rajzi, mintázási és másolási képességükről adnak számot. Beszélgetés formájában győződünk meg szellemi felkészültségükről és restaurátori feladatok megoldására tanúsított rátermettségükről. — A diplomamunkához a dokumentáció mellé muzeulógiai dolgozatot is kell készíteni és a Főiskolán bevezetett államvizsga tantárgyai közé bekerült a muzeológia is. A megnövekedett feladatok szükségessé tették a hallgatói létszám jelentős növelését. Évfolyamonként 5—8 hallgató tanul a korábbi 1—2-vel szemben is ez nagyjából 30 és 40 közötti összlétszámot jelent. A festő-és szobrászhallgatók aránya kb. 2:1. Vüágos, hogy üyen körülmények között a tanárok és oktatók létszámát is erősen emelni kellett, A Főiskola létszámába került a tanszékvezető, a három restaurátorszak négy tanára (festőknél tábla és falkép), az MI. éves festők és szobrászok 1—1 tanára, 1 adjunktus a konzerválás-restaurálás általános kérdéseihez, 2 tanársegéd, valamint két ösztöndíjas, ezekhez járul még néhány óradíjas előadó, valamint a Főiskola két-három olyan tanára, aki a restaurátorhallgatók számára kötelező tantárgyat tanít, de nem tartozik a tanszékhez. A tanszék a főiskolák egyetemmé való átszervezése óta egyetemi intézetté alakult külön létszámmal és költségvetéssel. E szervezeti átalakulás lehetővé teszi, hogy a kötelező nyári gyakorlaton felül megfelelő tanári vezetéssel a költségvetésen kívüli munkák szabályai szerint külön feladatok megoldását is végezhessék a hallgatók. A múzeumi terület azonban nem elégedhetett meg a művészrestaurátorok képzésének lényeges bővítésével. Szükségessé vált az ún. általános restaurátorok felsőfokú képzése is. A múzeumok régészeti, néprajzi, iparművészeti ületve történeti tárgyainak restaurálása, hatalmas és állandóan tetemesen növekvő anyaga már a Múzeumok Központjának idején ráébresztette az ületékeseket, hogy e téren is fejlesztésre van szükség. Annak idején a Központ Nyüvántartási Osztálya már erősen foglalkozott e kérdéssel. Alapjában véve az ott, majd a múzeumok következő szervezetében végzett munkából nőtt ki a Technológiai Csoport, majd 1974-től a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központ, amely mind szélesebb körben foglalkozott a múzeumi restaurálással és az ott dolgozó restaurátorok alapilletve továbbképzésével. Az alap- és középtanfolyamok általános és speciális ismeretek elméleti és gyakorlati oktatását valósították meg. Ez az intézményessé váló képzés azonban nem látszott elegendőnek. így került sor a kellő múzeumi gyakorlattal rendelkező restaurátorok felsőfokú képzésére. 1976-ban megkezdődött a Képzőművészeti Főiskola Restaurátor és Konzervátorképző Intézete keretében a négy évre kidolgozott tanterv alapján álló levelező tanfolyamra. A tanterv, a felvételi vizsga és a diplomamunka lényegében a művészrestaurátorok nappali tagozatának programja szerint folyik. Természetesen tekintetbe kellett venni a restaurálandó tárgyak eltérő voltát (kerámia, fém, textil, csont, papír, fa), ezen belül azonban ugyanúgy a művészeti, technikai és természettudományos értékek