Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Fábriné Radovics Krisztina: Rekonstrukció-anastylosis és kiegészítés egy korabarokk oltár helyreállításának tükrében

Ahhoz, hogy a műemléki illetve a múzeumi restaurálás speciális feladatait elméletileg és gyakorlatilag jól és pontosan határozhassuk meg, olyan fogalmakra van szükségünk, amelyek segítségével a műtárgy eredeti állapotáról és funkcionálásáról éppúgy tehetünk kijelentéseket, mint mai helyzetéről. A következőkben kifejtendő fogalom, az aura fogalma, a sokféle megközelítési lehetőségből csak az egyik szempont kiemelése, mely az általam ismertetendő oltár alapproblémájából következik. Ugy vélem, hogy a műalkotások aurájának a német Walter Benjamin által kidolgozott, egyszerre esztétikai és művészetszociológiái fogalma nélkülözhetetlen a számunkra, restaurátorok számára. Benjamin így írja le ezt a fogalmat: „A műalkotás egyedisége azonos a tradíció összefüggésébe való beágyazottságával. A műalkotás tradíció-összefüggésbe való beágyazásának eredeti módja a kultuszban fejeződött ki. A legrégibb műalkotások, mint tudjuk, valamilyen szertartás szolgálatában keletkeztek, éspedig először valamely mágikus, aztán valamilyen vallásos rituálé szolgálatában. Mármost döntő jelentőségű, hogy a műalkotásnak ez az auratikus létezési módja sohasem válik el teljes rituális funkciójától. Más szavakkal: a „valódi" műalkotás sajátos értékét az a szertartás alapozza meg, amelyben eredeti és első használati értéke volt. A továbbiakban Benjamin kifejti, hogy ezt az első használati értéket kultikus értéknek kell tekintenünk, és hogy korunkra ez a kultikus érték úgyszólván teljesen átadta helyét az úgynevezett kiállítási értéknek. Valaha a tárgynak a liturgiában való működése, egyszerisége, egyáltalában léte volt az elsődleges, ma viszont figyelmünket elsősorban a tárgy formájának, szépségének, röviden az úgynevezett esztétikai értékeknek szenteljük. E problémafölvetés rámutat restaurátori tevékenységünk ellentmondásaira, melyek közül néhányat tudok csak itt jelezni. Az egyházi műtárgyak restaurálásánál, amennyiben módunk van a tárgyat eredeti környezetébe visszahelyezni, a Benjamin által leírt kultikus-rituális érték figyelembe veendő, hiszen ez az érték ma is funkcionál. Annak azonban tudatában kell lennünk, hogy sokak számára bizonyos fokig a templomok is muzeálódtak. A templomokban lévő műalkotásoknál is, a vallási funkció mellett, előtérbe nyomul a kiállítási érték, a vallástól elvonatkoztatott puszta esztétikum. Egyfelől a kultikus érték szem előtt tartása a hiányosan ránk maradt tárgyak teljes rekonstrukcióját kívánja a liturgikus funkcionálás érdekében, másfelől a modern esztétikai szempontok ennek határokat szabnak. A kultikus érték áhítatát pótolandó, jelentős szerepet kap az idő, tehát a kultusz által teremtett aura helyébe a régiség által létrehozott aura lép, illetve az utóbbi a vallásos érzület hiányában némileg pótolja az előbbit. A múzeumban kiállított tárgyak esetében ez teljes mértékben megvalósul. Gondoljunk csak arra, hogy a hívők a számyasoltárokat különböző egyházi ünnepeken, tehát eltérő időpontokban, más-más állapotban, vagy nyitva vagy becsukva láthatták, és sohasem egyszerre az egészet. A mai múzeumlátogató viszont egyazon időpontban kíváncsi a szárnyasoltár egészére, és ennek megfelelően a múzeumokban a számyasoltárok egy időpontban többé-kevésbé teljesen megtekinthetők. A múzeumlátogatók számára tehát egy szárnyasoltár sokkal inkább képként, mintsem liturgikus eszközként funkcionál. Azoknak a társaknak az esetében viszont, amelyek eredeti, vallási céljuknak megfelelő helyükön találhatók, használatuk, eredeti légkörük és a környezettel való összefüggéseik miatt fontos, hogy helyreállításuknál minél jobban megközelítsük a feltételezett eredeti állapotot. A műemléki restaurálásnak tehát, szemben a múzeumi restaurálás igényeivel, nem csupán az állagmegóvásra és az eredeti részek kiállíthatóságára, hanem egyben a tárgy rekonstrukciójára is kell törekednie. Tanulmányokban gyakran esik szó arról, hogy a műtárgy esztétikai és történeti értéke nem választható el egymástól. Ez igaz, ámde vajmi ritkán kapunk magyarázatot ennek okaira. Ugy vélem, az aura fogalmának segítségével eljuthatunk a műtárgyak funkcionálásáig, tehát annak a kérdésnek a föltevéséig, hogy a restaurált tárgy milyen környezetben működött, illetve hogy ezzel azonos vagy ettől eltérő környezetben fog-e működni a helyreállítás után. így ez a fogalom, a funkcionálás fogalma megmagyarázza, miért kötődik oly szorosan egymáshoz a tárgy esztétikuma és történetisége, összefoglalva az eddigieket: azért, mert más-más történeti környezetben (pl. templomban vagy múzeumban) a szemlélő eltérő értékeket ruház adott tárgyra. A templomban elsődlegesen a kultikus, és csak másodsorban a kiállítási értéket, míg a múzeumban elsődlegesen a kiállítási értéket, és ezt kiegészítendő, az elveszített kultikus aurát pótlandó, másodlagosan a régiség auráját, az időbeliség és történetiség értékét. így a műemlékvédelemnek az a törekvése, hogy a műtárgyak eredeti helyükre és lehetőleg eredeti funkciójukba kerüljenek vissza, nem csak a komplex esztétikai egészt szolgálja, hanem egyben a tárgy történeti helyzetének megőrzését és bemutatását is. Mindez azonban csak elméleti fogódzkodó, hiszen minden műtárgy esetében konkrétan, az adott tárgy állapotából kiindulva kell a rekonstrukció illetve kiegészítés mértékét meghatároznunk. A cserhátsurányi Szent István oltár helyreállításának legfőbb kérdése, az, hogy az oltár alapvetően múzeumi vagy alapvetően műemléki jellegű helyreállítást igényel. Magát a helyreállítást három döntő tényező is indokolja. Egyrészt az a tény, hogy a templom már helyre van állítva és jelentős műemléki értéket képvisel; másrészt, hogy az oltár jellegzetesen hazai korabarokk alkotás, és mint ilyen, nagy történeti és művészeti értékkel bír; harmadrészt, hogy az oltár jelenleg igen sérült, töredékes állapotban található. A cserhátsurányi templom 1344-ben Szent István tiszteletére épült. Kétszer építették át. Először a barokk korban, majd 1934-ben Lux Kálmán tervei alapján. Ekkor a hajó déli falát lebontották, s hozzá a templom eredeti tengelyére merőlegesen háromszakaszos hajót építettek. Így az eredeti szentély szerepe megszűnt, mert a templom tengelye 90 fokkal elfordult. Tehát maga az eredeti gótikus templom vált a kibővített templom szentélyévé.