A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Hokkyné Sallay Marianne: A műemlék-helyreállítási tevékenység tudományos előkészítése

Az egykori észak-magyarországi késő reneszánsz építészetet ismerjük meg a maga valóságában és sokféleségében az itt és most folyó feltárások során: Pacin v. Mágócsy kastély, Kéked v. Melczer kastély, Szerencs Rákóczi várkastély helyreállítást megelőző kutatásai a XVI. és XVII. századi várkastély-építészetről, annak típusairól, díszítő elemeiről stb. való ismereteinket bővítik és egész új vonásokkal gazdagítják. (Feld István, Juan Cabelló, illetve László Csaba és Valter Ilona). Az itt folyó régészeti feltárásoknál, általában a vár és várkastély-ásatásoknál napvilágra kerülő leletanyag (kályhacsempék, fémtárgyak stb.) a különböző századok kézműiparának, életmódjának, népünk viseletének páratlanul fontos emlékei. E nagy volumenű feltárások mellett egy-egy kisebb, látszólag jelentéktelen épület kutatása is hozhat ritka és jelentős eredményeket. 1978-ban dr. Valter Ilona vezetésével indult meg a pásztói egykori kán torház műemléki kutatása. A jelentéktelen, földszintes épületen csak a déli homlokzaton, az omladozó vakolat alól kibukkanó gótikus ablak utalt a ház történeti értékére. A történeti források összegyűjtése, a régészeti feltárás és falkutatás után megállapítható volt, hogy az egykori pásztói tanító házát találta meg a kutató, szinte eredeti formájában (1529-bŐl ismerjük a tanító, Mihály mester nevét). A háromosztatú ház középső helyisége a konyha volt, ettől délre nyílott a legdíszesebben kialakított helyiség, a lakószoba, északra pedig egy eredetileg kamrának használt helyiség volt. A szobát szeneskályha melegítette, melyet a konyhából fűtöttek. Ez utóbbiban is feltárásra került a régi tűzhely, ill. annak maradványai (tüzelőpadka, katíanlap, a kürtő lenyomata). Az ásatás, ill. kutatás eredményei nyomán, összevetve az előkerült részleteket az egykori mezővárosi városábrázolásokkal, egy XV. századi mezővárosi oromzatos polgárház helyreállítása vált lehetővé Pásztón. Ennek jelentőségét az is emeli, hogy ebből az időből ilyen polgárházat ezideig nem ismertünk. (Vagy elpusztultak, vagy teljesen átépítették őket.) A kutatás érdekességét és kiemelkedő voltát húzták alá az egykori kamrahelyiség ásatásakor előkerült leletek. Három itt talált, lefelé öblösödő gördörben egy XVI. századi háztartás majd minden értéke előkerült. Kerámiák: kályhacsempék, vizeskorsó, színes majolika bokály, tálak, fazekak, korsók. Vaseszközök: abroncs, bográcstartó, vésők, kolompok, fúrók, szegek. Ezeken felül egy réztál, üvegpohár-töredék és állatcsontok (szarvasmarha, juh, sertés, ló, kutya, háziszárnyasok). A tárgyakat valószínűleg 1551-ben, amikor a királyi hadak a török sereg közeledtére Pásztó nagy részét felgyújtották, rejthették el. E leletek kultúrtörténeti jelentősége páratlan. Az előzetes helyszíni kutatások, pontosabban falkutatások még egy fontos területéről, ill. eredményeiről szeretnék néhány szót szólni. E feltárások, az egymásra rétegződött vakolatok gondos vizsgálata és a különböző rétegek feltárása falképfestészetünket az utóbbi két évtizedben igen nagy számban és komoly értékekkel gazdagította. A festett díszítés, legyen az figurális ábrázolás vagy ornamentika, többféle szempontból fontos számunkra. Ilyen szempont történeti jelentőségük, az épület kormeghatározásához nyújthatnak fontos adatot és így a műemlék hiteles, történeti dokumentum voltát erősíti. Ugyanakkor az így ismertté vált — általában gótikus és barokk — falképek vagy díszítőfestések festészetünk történetét egészen új megvilágításba helyezik. Csak néhány példát említenék: az 1945 óta feltárásra került legjelentősebb gótikus falképegyüttesünk a kereszthelyi rk. plébániatemplom XIV. századi monumentális sorozata. Visegrádon 1978-ban napvilágra került egykori prépostsági templomrom XI. századi falképtöredéke, amely legkorábbi románkori festészeti emlékünk. Ha önmagukban nem is képviselnek magas művészeti értéket, de XVIII. századi lakáskultúrának fontos dokumentumai a soproni lakóházak kutatásakor előkerült, nagyrészt ornamentális, kisebb mennyiségben figurális falfestések. Végül a tudományos előkészítéshez tartozik még a műemléképületekben lévő faberendezések és tartozékok (pl. famennyezetek) felmérése, megkutatása, restaurálásra való előkészítése. Ezeknek a túlnyomórészt többszörösen átfestett, részben átalakított műtárgyaknak helyreállítása hozzátartozik - az esetek nagyobb részében-a teljes építészeti helyreállításhoz, restaurálásuk pedig ugyanolyan rétegkutatást igényel, mint az egyes épületeké. Az idő nem engedi meg, hogy részletesebben kitérjek e terület ismertetésére, mindössze annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy a műemléképületekkel kapcsolatos berendezések restaurálása szerves része az egész műemléki helyreállításnak. A legutóbbi évek e területen végzett munkái pedig az egész magyar művészettörténet számára eredményesnek mondhatók. Csak a legjelentősebbet említem: XVII. századi faszobrászatunk, oítárművészetünk szinte teljesen ismeretlen volt. Az elmúlt 10 év folyamán az átfestések alatt a rétegvizsgálatok alapján több XVII. századi oltárt találtunk: ilyenek a mátraszöllősi templom három oltára, amelyből egyik későreneszánsz művészetünk szép emléke, a cserhátsurányi rk. templom egykori főoltára, a tari és a hegyeshalmi oltárok. Befejezésként és nagyon hangsúlyozottan csak annyit: a műemlék-helyreállítások tudományos előkészítése sohasem öncélú tevékenység. A hiteles műemléki helyreállítás alapja és konkrét, gyakorlati feladatán túl (a helyreállításokhoz nyújtott adatszolgáltatás) gyarapítja múltunkról való ismereteinket. Hadd idézzem dr. Entz Gézát, aki ennek a műemléki kutatásnak megszervezője és több mint két évtizeden át irányítója volt: „A tudományos kutatás rávilágít és egyre kézzelfoghatóbbá teszi azt, hogy milyen mértékben vettünk részt az európai kultúra kialakításában, mit kaptunk, mit adtunk, mi az általános és mi a sajátos történetünkben és művészetünkben. így ismerhetjük fel és érezhetjük át azt az igazságot és felelősséget, amelynek hangsúlyozásával a Velencei Carta szövege indul: nemzeti műemlékeink egyúttal az emberiség közös kulturális örökségének kincsei."