A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Komjáthy Attila: A műemlék helyreállítás irányelvei, az építészeti tervezés szerepe és helye a műemlék-helyreállítás folyamatában

kel kívánták szolgálni a történeti környezetet, míg ezt követően építészeink fokozatosan a modern megoldások felé haladva igazolták a modem építészet létjogosultságát. Engedjék meg, hogy e szúk áttekintés után először visszatekintsek Möller István (1860—1934) egyik munkájára, a zsámbéki rom konzerválására, helyreállítására. A konzerváló munka 1896—1900-ig tartott, ez rögzítette azt az igényt és módszert - amelyet ma is követünk -, hogy az adott állapot bemutatása történjen meg úgy, hogy az új, a kiegészítés az eredetitől való megkülönböztetést tegye lehetővé, Ez a korszak már magában hordozta azt, hogy egyes szakemberek, mint például Forster Gyula, támadták, elvetették a stílusban építés eklektikus iskoláját. Idézem: „...nemcsak egyedül a régi épületre, annak eredeti állapotára, hanem mindarra, mit ahhoz a későbbi nemzedékek hozzáillesztettek, hozzá vagy belé építettek,... az épületnek összállapotára ki kell terjednie..." a műemléki gondozásnak. Ennek a szellemiségnek terméke a zsámbéki helyreállítás. Az ezt követő korszak tevékenysége — a két háború közötti műemlék-helyreállítások — is hozott olyan kiemelkedő eredményt, amelyet érdemes és szükséges megemlíteni. A székesfehérvári királyi bazÜika (1935—38) és az esztergomi királyi kápolna és palota (1934—38) mai elveinkalapján is elfogadható megoldása kiemelkedik e korszak eredményeiből. Ezeket a munkákat Lux Kálmán (1880—1961) irányította. Ehhez a korszakhoz kötődik Schulek János visegrádi ásatásának beindítása, a szombathelyi római kori ásatások elkezdése, a veszprémi Gizella kápolna freskóinak feltárása. Az építészeti megoldások azon az elven alapultak, ami már a zsámbéki helyreállításnál elindult, hogy szükség van kiegészítésre, egyrészt szerkezeti indokok alapján, másrészt az értelmezés, bemutatás lehetőségének fokozása érdekében. A tudományosság arra kötelez, hogy mindezt úgy tegyük, hogy a megmaradt, hiteles részeket megtartva a kiegészítéseket anyagban, színben, formában lehatárolva mutassuk be. Ne tévesszünk meg senkit, sem a későbbi korok kutatóit, sem a mindenkori, és főleg a majdani látogatókat. E két, illetve három (Esztergom, Székesfehérvár, Zsámbék) helyreállítás a magyar műemlékvédelem mai iskolájának alapköve. Érdemes még megemlíteni az 1940-es évek egyik, ehhez a módszerhez kötődő kiemelkedő munkáját, az óbudai katonai amphiteatrum helyreállítását, melynek építésze Gerő László volt. összegezve ezen időszak tevékenységét - még ha hibáit is felsoroljuk - megállapíthatjuk, hogy a mai, a II. világháború utáni magyarországi műemlékvédelem háttere teremtődött meg. Lehetne folytatni a felsorolást az oktatás, az elméleti és módszertani tevékenységet folytatók köréből; mindezek együtt teremtették meg az alapokat. A háború óriási károkat okozott. Hazánkat, fővárosunkat csatatérré változtatták, pusztultak javaink és műemlékeink. Különösen nagy károk keletkeztek városainkban, kastélyainkban és ha kisebb mértékben is, de egyházi, kultikus emlékeinkben. 1949. évi 13. törvényerejű rendelet a múzeum- és műemléküggyel együtt foglalkozva megteremtette a hátterét az új, intézményes gondozásnak is. Elsőként mondta ki, hogy a tulajdonos feladata az emlék gondozása, fenntartása. Megalakult a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja és hatósági jogkört kapott. Ebben a formában működött e szervezet 1952-ig, majd a műemlékügy az építésügyi tárcába került. Merényi Ferenc 1972-ben az intézményes magyar műemlékvédelem fennállásának századik évfordulóján a következőket mondta erről: „... Az intézményes műemlékvédelem feladata mai, korszerűnek vélt felfogásunk szerint az, hogy a távoli és közeli múlt építészetének értékes egyedi alkotásait és együtteseit tudományos szakszerűséggel helyreállítsa, hitelesen, esztétikai megjelenésében élvezhetőén bemutassa és az emberi környezet élő, szerves alkotórészeként megőrizze. Ez a tevékenység urbanisztikai, szakigazgatási, tervezési és kivitelezési vonatkozásaiban számos társművészetet és tudományt koordináló bonyolult és rangos építészeti alkotó munka. A műemlékvédelem fogalmának ilyen koncepciójából egyenesen és logikusan következik, hogy hazánkban, sajátos körülményeink figyelembevételével a legtöbb országtól eltérően a műemlékügyet országosan irányító intézmény az építésügyi és városépítési ágazatok keretein belül működik..." Az Országos Műemléki Felügyelőség 1957-ben alakult meg és a következő funkcióval teszi lehetővé a szakmailag is biztonságos tevékenységet: — hatósági — gyűjteményi — kutatási — restaurátori — tervezési és — kivitelezési tevékenység. Mindezeket úgy működtetjük, hogy összességében és elemeiben tudományos hátterüket is megteremtjük, maga a tevékenység, illetve annak sora nevezhető „tudományosnak". Az elmúlt időszakban kapott az OMF lehetőséget arra, hogy mint az ÉVM egyik főosztálya ágazati és felügyeleti tevékenységet folytasson, és így az intézményes műemléki igényeket hathatósabban szolgálja. Az előzőekben említettem — idézetként —, hogy a műemlékvédelmi tevékenységet építészeti alkotó munkának tartom. A klasszikus építészeti tevékenységnél természetesen specifikusabb, determináltabb. Annak érdekében, hogy az egyértelmű legyen számunkra és önök számára is - ma és itt -, feladatomnak tartom egy-két alapfogalom •