A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Hokkyné Sallay Marianne: A műemlék-helyreállítási tevékenység tudományos előkészítése

Az épület kiterjedése, alapozása, építési szakaszainak megállapítása, esetleg korábbi épületek felkutatása, relatív és abszolút időrend lehető rögzítése és különböző szintek felderítése, a falakban, a felépítményekben történt változások rögzítése, korábbi építészeti vagy egyéb (pl. falkép) részletek napvilágra hozatala - ezek azok a szorosan vett kutatási feladatok, amelyek a műemlék helyreállítása szempontjából döntő jelentőségűek. Itt szeretném aláhúzni és hangsúlyozni azt a nagyon sokszor elfelejtett tényt, hogy a perióduskutatás és általában egy épület feltárása nemcsak a helyreállítható, bemutatható részletek napvilágra hozatalát jelenti. Az épület egészén bekövetkezett változásokat kell nyomon követni. A hiteles periodizáció nem a részletek műformáiból adódik ki elsősorban (bár természetesen ezek is meghatározóak lehetnek), hanem a különböző korú falazatok és vakolatok egymáshoz és a beépített szerkezetekhez való viszonyából. Ezért tartjuk nagyon fontosnak — és igyekszünk az utóbbi években egyre inkább e szerint dolgozni - a falazatok egészére kiterjedő, részletmegfigyeléseken és elemzéseken alapuló kutatást, amely nemcsak a helyreállításhoz ad anyagot, hanem lehetővé teszi egy-egy műemlék építéstörténetének minél pontosabb meghatározását és valóban hiteles, Összefüggéseiben is alátámasztott helyreállításokat tesz lehetővé. A műemlék-helyreállításokat megelőző kutatás - nevezzük tudományos előkészítésnek - tehát a hiteles műemlék-helyreállítás kritériuma. De jelentősége ezen is túlnő: a társadalomtudományok, a történelem állandó fejlődése, a valóságos emberi történet megismerése szempontjából döntő jelentőségű. Hiszen tárgyi bizonyítékokat szolgáltat az előző évszázadokról, alátámaszthatja bizonyos korszakokról vallott elképzeléseinket, de ugyanakkor új társadalmi, gazdasági összefüggések feltárásához is vezethet. A műemlék-helyreállításokat megelőző kutatások fontosságát, szerepét akkor érthetjük meg igazán, ha néhány konkrét esetet vizsgálunk meg. Nézzünk meg először egy összetettebb feladatot, amit a történeti városközpontok helyreállítása jelent. Korábban már említettem, hogy történeti városközpontjaink helyreállításának első és elengedhetetlen fázisa az érintett városra vonatkozó történeti kutatás (természetesen amennyiben a korszerű műemlékvédelem elveit, szempontjait kielégítő, azoknak megfelelő munkát akarunk végezni). Ez lényegében a következő feladatokat jelenti: 1. A történeti együttesek beépítésének történeti folyamatában való vizsgálata (levéltári anyag, korábbi várostérképek, rendezési tervek, az épületek tulajdonosainak felderítése az írott források alapján). 2. A történeti együttesek építéstörténetének, egyes résztörténeteknek vizsgálata (történeti folyamatok felderítése, vezérszint-vizsgálat, kortörténeti térképek készítése). 3. A történeti együttesek vizsgálata a régészeti anyagok Összegyűjtésével, illetve régészeti és falkutatási módszerekkel. 4. Város-sziluett vizsgálatok. Az együtteseken belül az egyes műemléképületeknél a következő feladatokat kell elvégezni: 1. Egy-egy épület felmérése és vizsgálata. 2. Korábbi állapotok vizsgálata (festmények, metszetek alapján és ezek összevetése, értékelése a mai állapottal). 3. A műemléki épületek alaprajzának és építéstörténetének levéltári vizsgálata. 4. Egyes épületek történeti vizsgálata régészeti és falkutatási módszerekkel. Az ily módon összegyűjtött anyag értékelése és elemzése, összevetése a helyszíni kutatások eredményeivel, a helyreállítás gyakorlati munkájához adott segítsége mellett alapot jelent a történettudományi feldolgozáshoz. Jó példa erre az a közel két évtizede folyó kutatás, amit a soproni belvárosban végeztünk. Dávid Ferenc falkutatásai, a régészeti feltárások és a forrásadatok (középkori telekkönyvek) komplex vizsgálata alapján bebizonyosodott, hogy a fallal körülvett városmag jelenlegi telekállománya lényegében azonos volt a középkoriéval, és a város teljes telekfelosztásának időpontját legkésőbb a szabad királyi városi rangra emelést követő évtizedekre kell tenni (XIII. század 80—90-es évei). A kutatásoknak sikerült egy középkori lakóház-alaptípust is körvonalazniuk és meghatározni a továbbfejlesztésük módját. A legkorábbi típus (XIII. század vége, XIV. század eleje) az egytraktus szélességű, utcai oromzatos, egyemeletes épület volt - lényegében a telek egyik oldalára, az utca vonalára merőlegesen épült -, ezt az egytengely-helyiségű épületet bővítették ki L-alaprajzúvá egy, az utcával párhuzamos szárnnyal. Az így kialakult típus legelterjedtebb formája a három helyiség tengelyű ház lett. A történeti adatok alapján ez a bővített, aXIV.sz. második felére jellemző háztípus a kapualjból vagy az utcáról nyíló présház-pincéjével, az emeleten három utcai helyiséggel a város gazdagabbá válásával, a bortermelés és borkivitel fejlődésével hozható kapcsolatba. Egyes emlékek feltárása — a gondos és elemző régészeti kutatás is jelentős eredményeket hozhat, illetve hozott már eddig is. A hatvanas években feltárt délmagyarországi (Pécs környéki) Máré vár reneszánsz kőanyaga (maga a vár ma Baranya megye egyik legismertebb és leglátogatottabb műemléke) kiindulást adott ahhoz, hogy az ásató régész, Gerőné Sándor Mária a már ismert, valamint Pécsen és a megyében a műemlék-helyreállítások során folyamatosan előkerült reneszánsz faragványok alapján körvonalazta a budai központtól sok szempontból eltérő XVI. századi baranyai reneszánsz építészet, művészet meglétét és fejlődését.