A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Villangó István: A múzeumügy és műemlékvédelem

A kialakult gyakorlatnak megfelelően központi keretből gondoskodunk az or szagos és a legjelentősebb vidéki múzeumok műtárgyvédelmi és biztonsági rendszerekkel történő ellátásáról. Az említett múzeumi felújítások és beruházások szinte mindegyike műemléki helyreállítást jelent. Ez is mutatja, hogy a műemlékek kulturális célú hasznosításának talán a leggyakoribb formája, hogy múzeumi funkciót kap. A 464 múzeumból 350 műemlékben kap helyet, s nagyon változatos típusai alakultak ki. A múlt században eleve múzeumnak épült műemlékeink — a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum - mellett gyakori megoldásnak számít, hogy korábban más célú értékes középület - pl. városháza, iskola, kolostor, laktanya - vált gyarapodó múzeumi gyűjtemények hajlékává. A helyreállított kastélyok (pl. Nagytétényben, Szécsényben, Keszthelyen, Nagycenken) és várak (pl. Siklós, Gyula, Sárospatak, Diósgyőr, Tata, Kőszeg stb.) ugyancsak jellemző múzeumtípusok. Egykori otthonok, lakóházak élnek tovább múzeumként, elsősorban ha neves személyiségekhez kötődnek, vagy az épület népi műemlék. (A sok közül csak néhány jellemzőt említenék: pl. Semmelweis szülőházát Budapesten, a szép, copf stílusú épület ma orvostörténeti múzeum; Petőfi kiskőrösi, 1790 körül épült szülőháza népi műemlékeink között is különleges értékű, hasonlóan Táncsics Mihály ácsteszéri szülőhelye. Ugyanebből az időből való Kossuth Lajos monoki első otthona. Múzeumként őrizzük Bessenyei György, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Erkel Ferenc, Móra Ferenc, József Attila szülőházát, Hermann Ottó nyaralóját, Egry József műtermét, a Madách- és Mikszáth-kuriákat stb.) Az tapasztaljuk, hogy egy-egy helyreállított emlékhely múzeumként való megnyitása a történelmi személyiség vagy esemény kultuszát ugrásszerűen megnöveli, sokszor a szaktudomány művelőire is serkentőleg hat. Ezt tapasztaltuk pl. Kinizsi Pál, Kölcsey és Széchenyi István esetében is (Nagyvázsony, Álmosd, Nagycenk). A népi műemléképületeknek, lakóhelyeknek különösen az utóbbi években szaporodott meg örvendetesen a számuk. Ennek az időszaknak a termékei a szabadtéri néprajzi múzeumok: Zalaegerszegen, Szentendrén, Szombathelyen, Nyíregyházán telepített módon, máshol, mint pl. Tihanyban, Lajosmizsén, Szántódpusztán stb. „in situ" formában. Színfoltjai a műemlékmuzeumoknak a patikák (Székesfehérvár, Győr, Kőszeg), továbbá az ipari eredetű emlékek (pl. az öntödei múzeum a fővárosban, kékfestő múzeum Pápán, szárazmaion Szarvason). Sikeres megoldásokat láthatunk a műemlékek több funkcióra alkalmas kulturális intézménnyé alakítására Simontorányán, Sárvárott, s a móri Lambert-kastélyban, de talán valamennyi között a legélményszerűbb az álmosdi Kölcsey-ház. A műemlékek múzeumi jellegű bemutatásának a legrégibb és legáltalánosabb bemutatási formái a romkertek. Hazánkban a régebbiek közül Aquincum és Savária romkertjei, az újabbak közül pedig Gorsium egyre jobban feltáruló romjai említhetők meg, de vannak későbbi, pl. a fehérvári középkori, ill. a pécsi és budai törökkori romjaink, múzeumjellegü helyreállított épületeink is. Nem is folytatom a példát és a típusokat, hiszen Egerben és Heves megyében szinte valamennyire láthatnak mintát; a múzeum a Várban kapott elhelyezést, s a vár története látható a múzeumban; a falak kövében húzódik meg az egri remete, Gárdonyi Géza emlékmúzeuma; a Liceum csillagvizsgálója ma múzeum, s a múlt tudományosságának hirdetője; az egri, a bélapátfalvi, a kisnánai romok eseménydús történelmet idéznek; a gyöngyösi Orczy-kastély ma a közművelődést szolgálja, és a természettudományokat, a természetvédelmet népszerűsíti. Figyelemre méltó Heves megyében a népi műemlékek tudatos védelme. Erről tanúskodik a kisnánai nemzetiségi lakóház, a mikófalvi kisnemesi ház, a parádi palócház és a többi, a noszvaji, a nagyrédei, az átányi épületek, amelyek a nép sanyarú sorsának, a munkás életének és alkotó tehetségének emlékeit mutatják be. Láthatják majd a kirándulókat, hazai és külföldi turistákat, a fiatalok csoportjait a ferencesek, a minoriták, a ciszterciták barokk templomaiban, vagy éppen a frissen helyreállított görögkeleti templomban. Talán lesznek közöttük olyanok is, akik felkeresik Feldebrő, Tarnaszentmária románkori templomait, a verpeléti kovácsmúhelyet, a parádi cifra-istállót. Láthatják, amint mai korunk emberei megcsodálják a múlt kultúrájának emlékeit. Tisztelt Hallgatóim! önök pedig remélem tapasztalhatják, milyen irányúak, milyen redményesek törekvéseink e műemlékek közművelődési hasznosításában. E törekvésünk néhány nem látható, de lényeges eleméről külön is szólnék. A múlt emlékeinek, a művészeti értékeknek múzeumi eszközökkel való közvetítését, a közművelődésben betöltött szerepét sok mindennel kifejezhetjük - az intézmények, a munkatársak számával; a költségvetési adatokkal, a megjelent szakmai publikációkkal, de a legfontosabb mutató mégis az, hány ember találkozik ezekkel az emlékekkel, hányan keresik fel tudatos elhatározással, vagy még csak véletlenszerűen ezeket az objektumokat; milyen eszközökkel, módszerekkel közvetítik a múlt és a művészet üzeneteit, milyen ismeretekkel, milyen élményekkel gazgagodva távoznak az emberek ezekről a találkozásokról. A magyar múzeumoknak 17 millió látogatója volt a múlt évben. Ez a szám 10 év alatt megduplázódott. Becsléseink szerint a műemlékek pontosan nem mérhető látogatottsága hasonló vagy még erőteljesebb ütemű növekedést mutathat. Bizonyosság rá, hogy megsokszorozódott a várakban, kastélyokban működő múzeumok, szabadtéri