A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Villangó István: A múzeumügy és műemlékvédelem

A múzeuműgynek és a műemlékvédelemnek belső tartalmi és tradicionális szervezeti kapcsolatai vannak. A múzeológia és a műemlékvédelem is közvetlenül kapcsolódik a történeti disciplinákhoz: a természet, a termelés, a társadalom, s a tudat történeti változásait dokumentálják, tartozzék bár a tárgyuk és módszerük a régészet, a művészettörténet, az etnográfia, a művelődés- vagy életmódtörténet szűkebb szférájába. A múzeum és a műemlékvédelem ügyének gyökerei, hagyományai is közösek. Társadalmi és politikai üggyé akkor válik, amikor a polgárság, a polgárosodó nemesség, a konorácior — némiképp más-más tartalommal ugyan, de azonos célért, a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért folytatott harca során — rádöbben, ráébred a saját nemzeti múltjára, történelmére, nem utolsó sorban a történelmi gyökerű nemzeti öntudatnak ideológiai, politikai jelentőségén. Ez a társadalmi és politikai mozgás lendíti fel a történeti tudományok művelését és hozza létre a nemzeti romantic izmust és annak hazai termékeit, s a nemzeti lét máig élő, szimbolikus értékű emlékeit. így többek között: a Nemzeti Múzeumot és Könyvtárat, a szakmai és városi múzeumok, a „műgyűjtemények" egész sorát, amelyeknek hasznáról, szerepéről a következőképpen vall Pulszky Ferenc, a reformellenzék tudós képviselője, Kossuth majdani államtitkára, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója az ugyancsak jelképerejű Atheneum hasábjain írta 1838-ban: „midőn fővárosunkban a nemzeti múzeum már pompásan emelkedik" de „még mindig nagy azoknak a száma, kik a múzeumokat egészen nékülözhető fényűzésnek gondolják..." „s nem is gyanítják mily nagy befolyása legyen az ilyen gyűjteményeknek az egész nemzeti életre.,." „Ha a haza eszméjét vizsgáljuk, — írja — ha nézzük, mi az mi magyarhoz szorosabban kapcsol bennünket..." „A múlt az, ami a jelenben összeköti az ivadékot, a közös emlékezet, a közös história..." ,,A múltnak képviselői az emlékek, ezek testesítik a köteléket, szent őrzésök a nemzetiség első kötelessége..." Majd így folytatja: „Szűkkeblű lenne azonban, ki ezen nézetekből csak nemzeti mű- és régiség gyűjteményt tartana célszerűnek, mert legnagyobb érdekű reánk nézve mindaz, mi hazánkat megtárgyazza, mi régi állását megmutatja... A kő melly bizonyítja, hogy - hol most falucska áll, város virágzott..." s mi az ország régisége, az egyszersmind a nemzet emlékezete." Ehhez hasonló, érzelmileg is telített gondolatsort idézhetnénk a XIX. század, a reformkor és a szabadságharc idejének legtöbb személyiségétől. Ugyanilyen törekvések és szenvedélyek uralkodtak a tudós társaságokban, az Archeológiai Bizottság, majd a Műemlékek Országos Bizottságának létrejöttében, s a jövőre 100 éves első műemlékvédelmi törvény előkészítésében és elfogadtatásában is. A több mint 100 éve intézményesen folyó műemlékvédelem, a műkincs- és műtárgyvédelem harcaiban — mert ez nálunk mindig harc kérdése is volt — gondjaiban, elhatározásaiban, sikereiben és kudarcaiban is a hazafiak, a tudósok, a muzeológusok, a műemlékekért aggódó állampolgárok együttesen osztoztak. Hogy mennyire egyet jelentett a muzeológia és a műemlékvédelem, példa rá Rómer Hóris, Henszlmann Imre és mások munkássága, akiket több szakma egyaránt nagy elődjének tekint. Közös története során a két terület - a múzeumügy és a műemlékvédelem — ugyanazon keretek között fejtette ki tevékenységét, ugyanazon szerv volt hivatott a múzeumügy és a műemlékvédelem állami irányítására, a társadalmi érdekek képviseletére. Ismeretes, hogy a felszabadulást követő évek szükségszerűen centralizált irányítási szervezetében néhány évig a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja a közoktatási, ill. a népművelési miniszter irányításával működött. Ennek az időszaknak nagy jelentőségű dokumentuma volt egy 1949-es tvr., amelyben a demokratikus népi államhatalom a múzeumügy és a műemlékvédelem tekintetében erkölcsi és anyagi kötelezettséget vállal, s kimondja, hogy „a magyar történettudomány és művészet emlékeit, mint közművelődésünk örök becsű értékeit fokozott védelemben kell részesíteni, s azokat az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni".