Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Sisa Béla: Népi ipari műemlékek védelme

Népi ipari emlékeink védelmét az 1949. évi 12. számú törvényerejű rendelet már elvileg biztosította, bár ebben az időben még a jelenlegi emlékanyag egy része üzemelt. Az 1954. évi 4. számú törvényerejű rendelet és a 14/1954. (II. 24.) MT. számú rendelet biztosította az értékes műszaki létesítmények berendezésének védelmét. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum a létesítendő Országos szabadtéri múzeum számára már 1939-ben megvásárolt egy ipari műemléket, akiskunfélegyházi szélmalmot. Mindenképpen meg kell emlékezni az 1953-ban helyreállított újmassai őskohóról; bár a népi ipari építészettől távoleső 1811 — 13 között épített olvasztó ipari emlékeink megóvásának egyik első jelentős eredménye. Az 1950-es évektől folyamatosan használaton kívül kerülnek a kisüzemi berendezések és így feladatként jelentkezik a használaton kívül lévő, gyorsan pusztuló objektumok megmentése. Az OMP 1960-tól alkalmaz önálló státuszban népi ipari emlékekkel foglalkozó előadót. Az évek folyamán általánossá vált a népi ipari műemlék megnevezés, mely általában a kismesterségekhez kapcsolódó ipari létesítmények gyűjtőneve. Jelenleg műemlékjegyzékünkben 58 védett népi ipari objektum szerepel, ebből: 2 szárazmalom 22 szélmalom 20 vízimalom 5 kovácsműhely 3 kékfestőműhely 2 vágóhíd 2 fazekasház 1 bőrszárító 1 nyomtatócsűr Ezek között az emlékek között is néhány a nagy építészet feltételeinek tesz eleget. Gondolok itt elsősorban a tatai vízimalmokra, vagy a szalkszentmártoni nyomtatócsűrre. Az 1960-as évektől fokozatosan fordult a kutatók figyelme a kishatásfokú, üzemen kívül helyezett ipari emlékek felé. A műemléki védelem alatt álló emlékek száma mutatja, hogy a gyorsütemű technikai fejlődés folytán milyen gyorsan pusztultak el ipari emlékeink. A történelmi Magyarországon 1863-ban 7966 szárazmalom működött. 1906-ban 691 szélmalom dolgozott, főleg az Alföldön. Hajómalmaink számát a XIX. században 10.000-es nagyságrendben mérhetjük. A hagyományos malomipart kiszorító, a modern ipar kezdetét jelentő gőzmalmok közül az első 1836-ban létesült Sopronban. A fenti számokból tudjuk mérni, hogy jelenleg 1 db hajómalmunk maradt és eredeti helyén, üzemképes állapotban összesen egy szárazmalmunk található. Az 1960-as évek elejétől felgyorsul az ipari emlékek gyakorlati védelme. Különös nehézséget okoz a gyorsan pusztuló, folyamatos karbantartást igénylő szélmalmoknak a megmentése. A nem funkcionáló objektumok állami tulajdonba kerültek és műszaki beavatkozással, építészeti és szerkezeti helyreállítással kerültek megóvásra. A kiskunfélegyházi szélmalom 1963-ban került áttelepítésre eredeti helyéről a félegyházi múzeum udvarára. A helyszínen lett helyreállítva 1964-ban a Szentes-donáth-i, a szegvári és a kengyeli szélmalom. A fertőrákosi vízimalom 1966-ban történt helyreállítása után turistaszállóként működik. A zalaegerszegi Olsi vízimalom helyreállítása 1966-ban fejeződött be, e köré a malom köré települt első múzeumfalunk. A nagyvázsonyi Schumacher-ház istállójában 1967-ben történt helyreállítás után rézművesműhelyt rendeztek be. Az utolsó megmaradt hajómalmunk a ráckevei 1870 körül épült. Helyreállítása 1962-ben történt. Ezután ismét megrongálódott és Ráckevéról Szentendrére az Országos Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szállították, de újabb helyreállítása még nem történt meg. A pápai Kluge-féle kékfestőmühelyt Kluge Károly alapította 1786-ban. A műhely az utolsó mester haláláig, 1950-ig dolgozott. A Művelődésügyi Minisztérium 1954-ben védett gyűjteménnyé nyilvánította. Helyreállítása 1962-ben történt meg és azóta múzeumként működik.