Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Tóth Zoltán: A műemlékvédelmi és népi építészeti stúdiumok szerepe az építőipari főiskolai képzésben

zó, építészietlenül alakított, a helyszínre nem illő épületek kerülnek. Ez a tapasztalat hallgatóink nagy részét gondolkodóba ejti és a népi építészet tanulmányozása felé fordítja. Sokan közülük szívesen vesznek részt olyan táborozáson, amelynek keretében elvégzik egy-egy helység vagy körzet népi emlékeinek szakszerű felvételezését. Ilyenkor a felmérési manuálék mellett fotófelvételeket is készítenek, magnós rögzítéssel történeti és néprajzi vonatkozású anyagot is gyűjtenek az épületek sorsáról és használatáról. A rajzi anyagot már a főiskolán dolgozzák fel és összeállítják a dokumentációt. Ez helyszínrajzot, az épület műszaki rajzait, részletrajzokat, szakleírást, fotót, esetleg film- vagy magnófelvételt is tartalmaz. Az ilyen dokumentum sokat ér a történész vagy néprajzi kutató számára. De a népi emlékek tanulmányozása az építészt is segítheti a korszerűség és a hagyományőrzés dialektikájának felismerésében. A hallgatók közéleti beállítódását előnyösen befolyásolja az a tudat, hogy hozzájárultak olyan házak emlékeinek megmentéséhez, amelyek a pusztulást előreláthatóan nem kerülhetik el. Ugyanakkor a felmérési és feldolgozási munka hasznos szakmai gyakorlatot is jelent. Az anyagi lét legfőbb kifejezője bármely korban a lakóépület. A lakóépületek mérete, berendezése, külső szépsége, a környezetéhez tartozó egyéb építmények rendje, igen sok információt tár föl, így lehet belőlük történelmet olvasni. Az építészeti emlékek dokumentációja gazdagítja a történelemtudomány forrásanyagát, növeli a társadalomismeret oktatásának szemléltetési lehetőségét, hitelességét. A népi építészet emlékei az adott kor anyagi kultúrájának általános szintje mellett a sajátságos nemzeti jelleget is megőrizték. Az egyetemességnek és a nemzeti jellegnek ez a harmonikus kettős egysége mind az építéstechnika, mind az építmények díszítése vonatkozásában tapasztalható. A népi építészetben benne van az anyagi szükséglet célszerű hasznosságának és szépségének együttes igénye, ami a tudományos-technikai forradalom korszakában is kívánatos követelmény. A népi építészeti alkotások visszatükrözik a természeti — földrajzi adottságokat is. Ezek nemcsak az építmények anyagában, hanem az anyagszerűen kialakított díszítésben is megmutatkoznak. így ezek az épületek nemcsak egy adott kor építési technikájának kifejezői, de megtalálható bennük a természeti környezethez való alkalmazkodás bölcsessége is. Ezeket a tanulságokat a hallgatók saját maguk fedezik fel fokról-fokra. Legfeljebb a tudatos megfogalmazásukban kell segítségükre lenni. A hallgatóink tevékenysége révén megvalósuló oktató-nevelő munkánknak az az értelme és célja, hogy eljussanak arra a felismerésre, amit az 1974. évi pártdokumentum így fogalmazott meg: „fel kell tárnunk és méltó helyre kell tennünk a dolgozó nép szívós munkájának történelmi jelentőségű . . . tanúságtételeit, ami hagyományként erősítheti a szocialista hazafiságnak, . . . annak az igazságnak a megértését, hogy a történelem a dolgozó nép történelme, hogy a nép munkája a múltban is minden nemzeti érték és teljesítmény alapja volt." IV. A főiskolai Tudományos Diákkör tevékenysége A népi építészettel való foglalkozásra a műszaki főiskolán a legfőbb lehetőség a Tudományos Diákkörben nyílik. Budapesten eleve „népi építészeti diákkör" működik 1972. óta az Épülettervezési Tanszék és a Marxizmus Tanszék aktív támogatásával. A Debrendenben működő „építész tudományos diákkör" munkájában is évről-évre nagy szerepet kap a hallgatók népi építészeti érdeklődése, ilyen irányú tevékenységükhöz az Épülettervezési Tanszék és az Épületszerkezetek Tanszék ad jelentős segítséget, elsősorban konzulensei révén, illetve témavezetők biztosításával. A budapesti Diákkör a XVIII-XIX. század magyar népi lakáskultúrájának, népi építészeti műemlékeinek és népi építésmódjának dokumentálásával és kritikai tanulmányozásával tűnt ki: 1973-ban Karcagon, 1974/75-ben Esztergomban, 1976/77-ben Dél-Zalában (Göcsej és Hetes körzetében, illetve Kiskanizsa környékén) végeztek a hallgatók felméréseket. Működésük során 76 lakóházat, 40 pincét, 50 gazdasági épületet, néhány malmot és betyárcsárdát dokumentáltak. Munkájuk eredményét eddig 6 kiállításon is bemutatták már. Tevékenységüket tanácsi és múzeumi szervek felkérésére társadalmi munkaként végezték s ezzel a megbízó szerveknek kb. 15 millió forint munkadíjat takarítottak meg. (Az általuk létrehozott dokumentációk valódi értéke természetesen pénzben nem mérhető.) A debreceni Diákkörben a résztvevők egyrésze tanulmányokat készített a népi építészet különféle témaköréből. Csupán példaként említek néhányat: - „A hagyomány értelme és értékelése a Nagykunság népi építészetében" (1974) - „Gondolatok a népi építészetről a Hortobágy emlékei kapcsán" (1976) - „Népi építészetünk és építkezésünk Hajdú-Bihar megyében" (1978) - „Népi modulor" (1978) Más hallgatók egynsgy építészeti emlék monográfiáját állították össze dolgozatukban, ezt felméréssel és felhasználási javaslattal egészítették ki. Ezek közül kiemelem a debreceni „Hortobágy" - malomról (1976), illetve a pósteleki kastélyról (1978) készített dolgozatot.